Máthé Erzsi minden színészi díjat megkapott, amit lehetett

Leghíresebb kabaréjelenetében Balázs Péter hiába próbálta rávenni az általa megformált idős parasztasszonyt, hogy írja le a nevét. „Nagy szerepeket játszok évtizedeken keresztül, és aztán a halálom után erre fognak emlékezni, hogy ő volt a nő, aki nem tudott írni” – mondta erről elszomorodva. A sors fintora, hogy eleve azért akarta a komédiát, mert skatulyából próbált kitörni: kemény, tiszta, zengő hangja, rámenős fellépése miatt nagyszájú, vérmes, durva karaktereket alakító drámai színésznőként tartották számon.

Budapest, 2023. május 9. Kilencvenöt éves korában elhunyt Máthé Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színmûvész, érdemes és kiváló mûvész, a nemzet színésze. A felvétel 2014. szeptember 10-én készült az MTVA Kunigunda útjai stúdiójában. MTI/MTVA/Zih Zsolt Fotó: Zih Zsolt

A művésznő 1962-ben. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Az ország első számú társulatához, a budapesti Nemzeti Színházhoz szegődött 1952-ben, 1983-ban pedig alapító tagja a Katona József Színháznak, ahonnan 2012-ben vonult vissza. Habár beskatulyázták, valójában drámákban is sokoldalú volt, mosónőtől kurtizánon át királynőig bármit eljátszott. Olyan klasszikusok tragikus hősnőit például, mint Klütaimnésztra (Oreszteia), Margit királynő (III. Richárd), Gertrudis (Bánk bán) és Goneril (Lear király).

Ahogy megpróbált kitörni a skatulyából, komikaként is sikere volt, olyan szerepekben például, mint Kamilla (Liliomfi) és Kukuskina (Jövedelmező állás). Tábori Nórával nagy sikerük volt a Szeszélyes évszakok Juliska–Mariska párosaként, és a televíziós kívánságműsorokban gyakran kérték a nézők a Balázs Péterrel közös, fentebb említett kabaréjelenetét. Ő maga nem nézte le a komédiát, mondván „a könnyű műfaj nem könnyű”.

Maga is meglepődött, amikor szembesítették azzal, hogy mennyi mozi- és tévéjátékban szerepelt. Ilyenek az Égrenyíló ablak (1959), A hamis Izabella (1968), a Szindbád (1971), A fekete város (1972), a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1979) és A szeleburdi család (1987). Filmszerepeiről azt mondta, a színházban lehet kísérletezni, filmben viszont a gyors forgatás miatt biztosra kellett menni, így ott sosem tépelődött, hogy elég jó volt-e.

Mindent megnyert a szakmában, de sosem volt elégedett

Színészként mindent megkapott, amit lehetett: kétszeres Jászai Mari-díjas (1956, 1971), érdemes művész (1976), kiváló művész (1981), Kossuth-díjas (1985), a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (1998). 2000 óta a Nemzet Színésze, a 38. Magyar Filmszemlén életműdíjat kapott, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével 1997-ben tüntették ki. Maga is alapított díjat, 2003-tól a Máthé Erzsi-díjjal, 2006-tól pedig a Máthé Erzsi Alapítványon keresztül segítette a fiatal színészeket. Példaképéhez, Gobbi Hildához hasonlóan igyekezett minél többet jótékonykodni, 2002-ben hozta például létre a Máthé Erzsi Alapítvány a Koraszülöttekért nevű alapítványt.

Visszaemlékezéseiből kiderül, hogy a rengeteg siker mögött sok gátlás, önemésztés, küszködés volt. Annak ellenére ment színésznek, hogy nagyon tudott izgulni: már az iskolában annyira félt a szerepléstől, hogy ha felelni kellett, rögtön elfelejtette a megtanultakat. Pályája során, mint mondta, minden évben szívesen visszavonult volna, sőt 1966-ban egy egész évadot kihagyott, Marokkóba követte mérnök férjét. Mindkét férje mellett magányosnak érezte magát, egyetlen gyermeke meghalt, így aztán a színháznak szentelte az életét. Haza csak vendégségbe járt. Közben tele volt kétellyel, sosem elégedett meg önmagával, ez is hajtotta előre. Férje halála után, mint mondta, depresszióval és pánikbetegséggel küzdött, előfordult, hogy a szövegébe is belesült, és nem is tudta folytatni az előadást. Bevallása szerint három nagy szerepet dobott vissza Zsámbéki Gábornak, nagybetegnek hazudta magát.

Kilencven felé közelítve, leromlott egészsége dacára a halálról azt mondta: 

Az ember nem akar meghalni, mert az a semmi… Csinálni kell az életet, még ha nehéz is.

Borítókép: Máthé Erzsi (Fotó: MTI/ MTVA/Zih Zsolt)