Cézár, császár, cár
Efféle nyelvi folyamatoknak sok esetben tulajdonnevek is részesei: talán hangzás alapján is feltűnő a végső soron Nagy Károly nevével összefüggő király szavunk és Károly keresztnevünk vagy a Julius Caesar nevéből származó cézár, császár és cár szavunk kapcsolata.
Kevésbé ismert a Zoltán név és a „szultán” szó összefüggése. Az arab–perzsa eredetű, ’uralkodó’ jelentésű kifejezés a honfoglalás előtti török nyelvi kapcsolatok során kerülhetett a nyelvünkbe méltóságnévként, ezt követően személynévként honosodott meg, valószínűleg Szolta alakban. Egy, az Árpád-házhoz tartozó viselőjével kapcsolatosak Zoltán és Solt helységneveink is. Az egyénnév az évszázadok során fokozatosan kikopott a használatból, a török hódoltság során viszont a magyarba került az azonos etimonra visszavezethető szultán tisztségnév.
Az 1526-ban a magyar szentek legendáit először anyanyelvén megfogalmazó Karthauzi Névtelen rá is érzett erre a nyelvi kapcsolatra, amikor a Szent István-kortárs Zoltánt és a – fél évezreddel később – az országot fenyegető szultánokat kissé filozófikusan összekapcsolta kódexében: „Az Zoltán fejedelem kedég Havaselföldében nagy erekes lén és hatalmas, kitűl származának az szoltánok, és ez országtúl elszakadván, nagy sok nyomorúsággal fizeték meg az jótételt”.
Borítókép: Középkori fűszerárus. (Fotó: Getty Images/Art Media)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!