
A házasságkötés egyben avatás volt, melynek során a legényből férfi, a lányból asszony lett. Az avatási eljárás első szakaszát elhálásnak nevezték, a menyecskeruha piros színe is erre utal. A nászéjszaka jogi jelentőséggel is bírt, ez képezte ugyanis a házasság létrejöttének, érvényességének alapját. Az elhálás időpontja tájegységenként változott: valahol a menyasszonytáncot követően, máshol azt megelőzően került rá sor. A tánc forgatókönyve is különbözött a későbbi népi gyakorlattól: a XVI. századi Erdélyben például a menyasszony nem az egész násznéppel, hanem csak a násznaggyal, a vőféllyel és a nyoszolyóasszonyokkal táncolt. Ekkor még a fizetés vagy ajándékozás sem volt jellemző, múlt század végi, Fejér megyei lakodalmakról való feljegyzésekből viszont az derül ki, hogy ott már tányérokat helyeztek ki, hogy a násznép pénzt dobhasson bele az arának. A menyasszonytáncot az egyik násznagy kezdte, majd mindenki tett egy fordulót a menyasszonnyal.
Egyes tájakon gyertyás táncot jártak, máshol inkább a párnás tánc volt a jellemző. Előbbi egy lassú dallam- és táncmenettel bíró szertartás volt, melyben az égő gyertyák hordozása az igaz szerelem maradandóságát szimbolizálta. A párnás táncnál az egyik vendég a feje fölé egy párnát tartott, majd ledobta a szerelme elé, és térdre ereszkedve azon csókolta meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!