Olvasás közben – a szerző traumatapasztalatokkal nehezített életútjának ismeretében – a történetépítéshez használt élményvilág megismerésével világossá válik, hogy Lengyel János, aki maga is külhoni magyarként indult otthont keresni a boldogulás reményében, létezése körülményeinek csapdájába esve elsősorban a kiszolgáltatottak, a megélhetésért és elfogadásért küzdők sorsát mutatja be. Tamási Áron tudta, hogy otthon kell éreznünk magunkat abban a világban, amelyben élünk, de mennyivel nehezebb ez mindazok számára, akik a kisebbségi sors útvesztőiben tapogatózva önnön identitásuk megőrzésén fáradoznak.
Velence és a külhoni lét
A kötetbe rendezett írások a négy égtáj neve alatt vannak csoportosítva, hiszen a világ minden táján élnek emberek hasonló körülmények között, természetesen magyarok is. A szétszórt magyarság kálváriáját láttatja meg a szerző a Rokonok című írásában, ahol végigvonul a magyarok történetén. A történetépítés hívószavai ugyanazok Lengyel valamennyi novellájában; trauma, kiszolgáltatottság, mellőzöttség, az állandó úton-lét és a folyamatos keresés kálváriája, sok esetben a megérkezés lehetetlensége. A szerző saját valóság-tapasztalása úgy olvad a novellákba, hogy érezzük, magából merít a legtöbbet. Elmélkedéseinek esszenciáját így tömöríti a kötetzáró írásban:
…a szöveg önálló életre kel, és száműzi a történetet, hogy később történelemmé váljon… Hazugságokkal teletűzdelt igaz történetek vagy valóságon alapuló hazugságok?
Nyilvánvaló, ha a valóság ezen kategóriái összeadódnak, az elbeszélés igazságértéke akkor sem kerül veszélybe, a mű által közvetített üzenet minden esetben célba ér.
