Száz évvel ezelőtt virágzott a krimiirodalom: Agatha Christie második regénye, a Gyilkosság a golfpályán óriási siker volt, Hercule Poirot a detektívirodalom megkerülhetetlen figurája lett. Dorothy L. Sayers vagy Freeman Wills Croft is ontották magukból a történeteket, Carolyn Keene álnév alatt pedig számos író fogott össze, hogy Nancy Drew meghódíthassa a közönséget. Magyarországon a P. Howard név alatt Rejtő Jenő gyilkosságain, a két világháború közti, abszurd kávéházi humoron derült a közönség. Megszületett az új típusú krimi, illetve amit ma annak gondolunk. (Rejtő ugyanakkor nem igazi bűnügyi regényeket, inkább paródiákat írt, köszönhetően annak, hogy a magyar irodalomban nem alakult ki az az átfogó realista-társadalomábrázoló szemlélet, amit Dickenstől és Thackeray-től, Melville-től és Hawthorne-tól, Stendhaltól és Flaubert-től, illetve Tolsztojtól és Dosztojevszkijtől ismerünk az angolszász, francia és orosz irodalomban.)
Más néven ismert az új típusú krimi
Az 1950-es években kezdődött a sötétebb hangulatú krimik népszerűsége, majd az új évezred A helyszínelők franchise-a nemcsak a luminol (a bűnügy helyszínén hátramaradt vér kimutatására szolgáló szer) használatára tanította meg a közönséget, hanem a vérzések, zúzódások és kifordult belső szervek látványára is, így a szórakoztató irodalomban is fröcsögő testnedvek váltak elvárttá.
Az Agatha Christie-i hagyományokat folytató könnyed krimi azonban sosem halt el teljesen, inkább csak átnevezték, főként rejtélyirodalomként emlegették, ahol a gyilkosságok nincsenek leírva, csak a végeredményük látszik, nincs vér és szexualitás a lapokon, a hangsúly a szereplőkre és azok környezetére helyeződik. A hetvenes-kilencvenes években különösen népszerűek voltak Amerikában a hasonló tévésorozatok, főként Angela Lansbury Gyilkos sorokja. A tévé azért is lehetett a könnyed krimik egyik legsikeresebb médiuma, mivel az amerikai televíziós szabályok rendkívül szigorúak voltak a XX. század folyamán. A kábeltévék, majd a streaming sikere nyomán mára enyhültek az előírások, de A helyszínelők sem véletlenül futott az este tíz utáni idősávban.
Az elmúlt évek sikerei
Az elmúlt évekből a Kisvárosi gyilkosságok, az Oxfordi gyilkosságok vagy a Halál a paradicsomban a legnézettebb könnyed krimi. A műfaj egyik legnevesebb mai írója, az angol Richard Osman szerint Amerikában azért is rendkívül népszerű a hasonló krimi, mivel a tengerentúliak rajonganak a brit kiejtésért és humorért. Kétségtelen, hogy az új típusú krimi könnyedsége mellett szigorúan követi az Agatha Christie által lefektetett alapokat: tehát a nyomozó szinte mindig egy elvileg hozzá nem értő kívülálló, aki a modern elvárásoknak megfelelően nem idős hölgy, hanem leginkább tanult, nagyvárosi, ám Miss Marple-höz hasonlóan kistelepülésen élő, mindenkit ismerő nő. Többnyire romantikus, de legalább baráti kapcsolatban van az ügyhöz közvetlenül hozzáférő nyomozóval, így a kisváros többi furcsa, kötelező humorforrásként szolgáló tagjával ellentétben jobb rálátással bír az esetre, amelyet biztos, hogy a közösség egyik tagja követett el féltékenységből, pénzsóvárságból vagy mentális problémák miatt.
A kötelezőnek tekintett főszereplő figurája alól a 2019-ben elhunyt Marion Chesney egyik legsikeresebb sorozata kivétel, mivel az M. C. Beatonként írt Hamish Macbeth-könyvek főszereplője rendőr a skót felföldön. Ugyanakkor az Agatha Raisin-regényfolyama már megfelel a formulának, hiszen a történetek egy Londonból Cotswoldsba költöző PR-manager kalandjait követik végig a mérgezett quiche-ek és tejes teák útvesztőjében.
Szakértők szerint az erőszakmentes krimik azért ilyen népszerűek, mert megőriznek valamit a két világháború közötti lassabb életvitelből. És bár eltérően a klasszikus krimiktől, itt a szereplők chatelnek, a közösségi médiából tájékozódnak vagy éppen okostelefonnal fényképeznek titokban, alapüzenetük – a kisvárosi élet otthonossága – mégis nyugtatóan hat a felgyorsult világban megcsömörlött olvasókra.
Borítókép: Angela Lansbury a Gyilkos sorok századik epizódját ünnepli 1989-ben (Fotó: Getty Images/Ron Galella)
