A holland alapítók 1955-ben nem gondolták, hogy a World Press Photo a világ legelismertebb sajtófotódíjává növi ki magát. Abban az évben a dán Morgens von Haven egy motorverseny alatt történt baleset megörökítésével lett első helyezett. Mindössze egyszer nyert még sporteseményről készült fénykép: 1959-ben a cseh Stanislav Tereba a prágai és a pozsonyi focicsapatok esős összecsapását örökítette meg. Azóta háborúk (Vietnám, Perzsa-öböl, Afganisztán, Libanon, Koszovó), szegregáció és népirtás (USA, Ruanda, Dél-Afrika), felkelések (Chile, Észak-Írország), éhezés (Szomália, Uganda), természeti katasztrófák (Törökország, Indiai-óceán) és egészségügyi krízisek (AIDS, Covid) kaptak főszerepet. Az idei díjazott sem kivétel: Mariupol bombázása alatt készült felvételével Jevgenyij Maloletka ukrán háborús fotós győzött, aki a 2014-es krími annexió óta tudósít az AP-nek.
Az idei nyertesek a háborúkkal és a klímaváltozással foglalkoznak
Néhány órával az orosz bombázás előtt érkezett Mariupolba, és húsz napot töltött együtt mentőkkel egy kórház pincéjében. Nyertes képe a zsűri szerint megörökíti a „háború abszurditását és borzalmát”. Irina Kalinyinát éppen a szülőszobáról szállították át. Békéről elnevezett fia, Miron halva született és félóra múlva Irina is elhunyt. A zsűri egyik tagja úgy jellemezte a képet, hogy olyan, mintha „meg akarnák ölni Ukrajna jövőjét”.
Szintén háborús témát választott az elismert fotóriporter, Mads Nissen, aki az év World Press Photo Story díját nyerte el Afganisztán jelenlegi tálib uralmáról készült képeivel. Az Egyesült Államok 2021-es kivonulását követően a tálibok úgy tértek vissza, mintha mi sem történt volna, a nemzetközi pénzügyi segélyek azonban leálltak, így az országban jelenleg a világ egyik legnagyobb humanitárius katasztrófáját szemléli a nemzetközi közösség. Nissen Afganisztán mindennapjaiba enged betekintést: tinédzserek szerveik eladására kényszerülnek, hogy a családnak legyen mit ennie, és lefátyolozott asszonyok táboroznak pékségek előtt, néhány falat kenyérben reménykedve. A képek szerint a győzelem nem egyenlő a változással, illetve a nemzetközi reflektorfény hamar kihuny, és utána csak túlélés marad.
A másik két nyertes a környezeti kérdéseket és a klímaváltozást választotta témául. A hosszú időt, akár több évet átölelő fényképsorozatokat díjazó Long-Term Project Award nyertese Anush Babajanyan, az internetes beadványokkal foglalkozó Open Format Awardé pedig Mohamed Mahdy. Babajanyan a közép-ázsiai vízhiányra világít rá, Mahdy webalapú projektje egy egyiptomi halászfalu növekvő árapályának hatásait vizsgálja. Történeteik földrajzilag távol játszódnak, ám épp ezért mutatják meg, hogy az éghajlatváltozás és a helyi politika mindenkire hatással van.
Babajanyan sorozatában Tádzsikisztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán vízgazdálkodását követi nyomon a Szir-Darja és az Amudarja felső szakaszán. A posztszovjet függetlenség helyi szükségleteket teremtett, ezeket a privatizált iparágak térnyerése még inkább súlyosbította, a végeredmény pedig a gazdálkodási egyensúlyhiány lett. A zsűri szerint ugyanakkor a képek közép-ázsiai klisék nélkül mutatják be a régióban élők szívósságát. Mahdy szintén újszerű hangvételével győzött: képeken, hanganyagokon, kézzel írt szövegekkel, térképekkel és rajzokkal mesél „az emlékezet elvesztéséről, kultúránk és identitásunk elhalványulásáról”. Az alexandriai Al Max lakóit az egyiptomi kormány árapály problémák miatt költözteti ki otthonukból, ám az intézkedés a környék kollektív emlékeit és a helyi kultúrát is rombolja.
A World Press Photo a kor problémáit jeleníti meg, de sokszor egyféle narratívát követ
A regionális győztesek hasonló témákat dolgoztak fel, sőt bár a World Press Photóra kilenc kategóriában lehet nevezni, a 127 országból érkező, több mint hatvanezer jelentkező főként konfliktushelyzeteket örökített meg. Szakértők szerint ez alapvetően rendjén van, hiszen a sajtófotózás a kor problémáinak bemutatását tűzi zászlajára. A World Press Photo célja ráadásul, hogy terjessze a világ fotósainak kritikai nézőpontját, amellyel hozzájárulnak az olyan társadalmi és globális problémák bemutatásához, mint a háborúk vagy a migráció, illetve segítik az emberi jogok, a szólásszabadság és az újságírói etika védelmét. Ezért is látható a kiállítás Berlintől Barcelonáig, Tel-Avivtól Tajpejig, Szingapúrtól Sydney-ig a világ több mint hatvan országában. Budapesten évek óta népszerű a Nemzeti Múzeumban látható tárlat. Tavaly a magyar fővárosban nézték meg a második legtöbben.
A kiállítás kritikusai ugyanakkor megjegyzik, hogy hiába változott, lett regionális alapú a World Press Photo zsűrizése, az egyrészt megnehezítette a nem az adott régióból származó fotósok dolgát, másrészt nem küszöbölte ki a problémát, hogy a válogatott nyertesek és a külön említésre érdemes képek sok esetben egyféle narratívát követnek. A vita viszont ugyanúgy része lenne a sajtóetikának.
Borítókép: Irina Kalinyina és újszülöttje is meghal Mariupol bombázásában, ez az év képe (Fotó: Associated Press/Jevgenyij Maloletka)
