Az amerikai közvélemény és külpolitikai szereplők tájékoztatása a határon túli magyarokat érő emberi és kisebbségi jogi sérelmekről a magyar kisebbségi érdekérvényesítés több évtizedes hagyománya. Erre alapozva végzi a tevékenységét 1976 óta a Hungarian Human Rights Foundation és több más magyar–amerikai szervezet, de a világ nemzeteinek többsége tart fenn valamilyen érdekérvényesítő szervezetet a tengerentúlon. Már az amerikai Függetlenségi nyilatkozat is leszögezte, hogy az embert teremtője elidegeníthetetlen, vagyis alapvető emberi jogokkal ruházta fel. A második világháborút követő, az emberi jogok érvényesülésére épülő paradigmaváltás és az emberi jogok globális érvényre juttatására irányuló amerikai elköteleződés érdekeltté tette a világ népeit, hogy Washingtont – ami alatt elsősorban a külpolitikai döntéshozatalban szerepet vállaló kormányzati és nem kormányzati szervezetek egymásra utalt és bonyolult rendszerét értjük – tájékoztassák az „övéiket” érő sérelmekről, abban a reményben, hogy ezekkel szemben az Egyesült Államok fellép, és a jogsértő államra nyomást gyakorolva változás érhető el a jogsértő állapot orvoslásában.
Az amerikai magyar emberi jogi érdekérvényesítés elsősorban a határon túli magyarokat érő jogsértések bemutatására irányult és irányul az 1970-es évek óta, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban a külpolitikai döntéshozók jellemzően nem értik azokat a kisebbségpolitikai narratívákat, amelyek a Kárpát-medence vonatkozásában számunkra meghatározók. Amíg a magyarok a kisebbségi kérdést elsősorban a kulturális nemzetfogalomra épülő nemzeti identitás szempontjából értelmezik, addig az Egyesült Államokban az etnikai kisebbségekre főleg biztonságpolitikai szempontból tekintenek, ami az éppen aktuális geopolitikai fejlemények miatt is érthető. Oroszország igaztalanul használja kifogásként az orosz ajkú emberek védelmét a hódító hadműveleteinek igazolására. Most Ukrajnában, de Koszovóban is izzik az etnikai feszültség parazsa, és Hegyi-Karabahban is etnikai alapú tisztogatás van folyamatban. A biztonságpolitikai értelmezés alapja, hogy ha a kisebbségi kérdés nincs megoldva, az további bonyodalmakat okoz, ami Amerikának is gondot jelenthet.
A kisebbségi kérdés nem feltétlen biztonságpolitika
A Kárpát-medencében a kisebbségi kérdés máshogy, jellemzően biztonságpolitikai kockázat nélkül jelenik meg, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne keresnivalónk Washingtonban, csupán máshogy kell keretezni az ügyeinket. Érdekeltté kell tenni az amerikai partnereinket a felvetett probléma megoldásában, arra kell választ adnunk, hogy miért fontos az adott probléma az Egyesült Államoknak, és miért érdeke Washingtonnak a számunkra is kedvező megoldás. A Benes-dekrétumok esetében etnikai alapon fosztják meg az embereket magántulajdonuktól, Erdélyben pedig a magyar egyházakat sújtó egyházi restitúció akadályozása a vallásszabadságot sérti. Ukrajna esetében arra kell választ adni, hogy miért van szükség a magyar anyanyelvi oktatásra. Ennek fontossága az amerikai alkotmányos rendszer kiemelt értékének tekinthető tulajdon- és vallásszabadsággal szemben sokkal kevésbé egyértelmű az egyébként népek olvasztótégelyeként létező Amerikában, fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a jogos érdekeken alapuló ukrán nemzetépítési törekvés nem valósulhat meg az ezer éve jelenlévő nemzeti identitások eltiprásával, mert ez az egyébként legitim ukrán nemzetépítési szándékot hitelteleníti.
Bár Washingtonnak látszólag vannak problémái a nemzeti kisebbségi kérdés megértésével, a magyar kisebbségi érdekvédelmi szervezetek mégis komoly energiákat fektetnek abba, hogy tájékoztassák az amerikai külpolitikai döntéshozókat a határon túli magyarokat érő jogsértésekről. Ennek megértésében Lőrincz Csaba, a magyar nemzetpolitika egyik legfontosabb stratégájának csaknem harminc évvel ezelőtti gondolatai nyújtanak támpontot: „A nagyhatalmi politikai játszmában egy pöccintés is ökölcsapásként hathat Magyarországon, Romániában vagy Szlovákiában. S noha a nagy ütések irányát nem tudjuk befolyásolni, a pöccintések – mint elkövetőik szemében jelentéktelen aktusok – irányát esetleg igen.”
Jól irányzott pöccintések kellenek
A nemzeti kisebbségek védelme szószólóinak ezekre a jól irányzott pöccintésekre kell összpontosítani, mert egy ilyen Washingtonban Szlovákia és Románia esetében a kisebbségi kérdésben valóban ökölcsapásként hathat. Ahhoz azonban, hogy ezek a pöccintések megvalósulhassanak, elsősorban az kell, hogy meghallgassanak minket, jó kapcsolatokat tartsunk fenn a mindenkori amerikai külpolitikai döntéshozókkal, hiteles forrásként tekintsenek a jogvédőinkre, és ezzel párhuzamosan a „magyar ügyeket” se kompromittálják más politikai kérdések.
Bár lehetnek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy végső soron az Egyesült Államok fog-e lépni a számunkra fontos kérdésekben, Amerika az egyetlen lehetőségünk a kisebbségi kérdésben. A nemzeti kisebbségek az erőpolitika viszonylatában szükségszerűen rajtavesztenek; ezt támasztják alá a történelmi és jelenkori tapasztalatok is. A kisebbségi érdekérvényesítést az emberi jogi diskurzusban kell megvalósítani, márpedig a szabadság és emberi jogok mindig Nyugat felől érkeznek. Bíznunk kell abban, hogy kitartó, hiteles és következetes munkával ez a törekvésünk sikerre vezet, és Amerika nem csak álmainkban integet vissza.
Borítókép: Széki néptáncos csizmák (Fotó: Getty Images)
