Az elme is megfagyhat

Lehet, hogy csak a személyes hátborzongás mondatja velem, de úgy tűnik, a legszörnyűbb katasztrófákat a fagyvidékek okozzák. A zord hegységekben elveszett emberek tragédiája, a sarkkörök közelében bekövetkezett rejtélyes szerencsétlenségek, a hirtelen jött hóförgetegek mindent elragadó ereje mind olyan események, amelyek nemcsak állóképességünket teszik próbára, de eszünket is. Sokszor alig-alig van magyarázat arra, mi és miért történt úgy, ahogy megesett. Mintha a hideg – s talán éppen ettől olyan borzalmasak ezek a vészhelyzetek – nemcsak a testet, de az elmét is megtámadná…

TO GO WITH AFP STORY BY ANNA MALPAS A handout undated still photo provided by 'A Company Russia,' Russian film distribution company, shows a scene from "The Dyatlov Pass Incident", a movie by Hollywood director Renny Harlin which revives a mystery of how a group of Soviet hikers met their grisly deaths on a Russian mountainside in unexplained circumstances more than 50 years ago. AFP PHOTO / A COMPANY RUSSIA -- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / A COMPANY RUSSIA" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS— (Photo by A COMPANY RUSSIA / AFP) Fotó: AFP

Híres rémtörténet a Franklin-expedíció tragédiája. 1845-ben Sir John Franklin, a brit Királyi Tengerészet tisztje két hajóval és 129 emberrel lehetetlen útra vállalkozott. Azt remélte, hogy hajózható átjárót talál az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között Kanada északi partvidékénél. A hajók hamarosan elakadtak a jégtáblák között, majd belefagytak a végtelen jégbe. Két évig vesztegeltek itt, s közben egyre fogyott a kis csapat. Franklin 1847 nyarán halt meg, a következő télen már 24 ember veszett oda. 1848 tavaszán az életben maradtak gyalog indultak dél felé, hogy emberlakta helyre juthassanak. De senki nem maradt életben közülük.  

A Gyatlov-csapat sírköve. Forrás: Wikipédia

 

Zavarodott menet a hóban 

Az kortárs mentőexpedíciók nem jártak sikerrel, de az 1980-as, 90-es években több kutatás is indult, hogy feltárja, mi történt Franklin csapatával. Számos csontvázat meg is találtak az elveszettek közül. Az egyik ásatási helyszínen – ahol korábban egy csónakot és benne a két csontvázat találtak – négyszáznál is több csontra bukkantak, s némelyiken „a hús lekaparására utaló” vágásnyomokat fedeztek föl. Az utolsó életben maradtak feltételezhetően kannibalizmusra kényszerültek.

De a legijesztőbb a történetben nem ez. A feltárt maradványok azt tükrözik, hogy a hajókat elhagyó csoport vagy csoportok elképesztő észszerűtlenséggel indultak útnak. A szánnak használt csónakokat telehalmozták fölösleges tárgyakkal, még egy zongorát is megpróbáltak magukkal cipelni. Miközben egy lelőhelyen több száz érintetlen konzervet találtak, máshol emberevés nyomait fedezték föl. Miközben egyesek (valószínűleg) kapcsolatba léptek a bennszülöttekkel, mások messzire kerülték az inuitokat. És, hát a fő kérdés: miért hagyták el a mégiscsak viszonylagos biztonságot nyújtó hajókat?  

Egyes feltételezések szerint a vezető nélkül marad legénység ellenséges klikkekre szakadt, talán még gyilkosságok is történtek, s az egyes csoportok más-más túlélési stratégiát választottak. Elméjüket azonban megzavarta a skorbut és esetleg a rosszul leforrasztott konzervekből származó ólommérgezés, s a kibontakozó félelemspirál végzetesen irracionális tettekre sarkallta őket.  

 

Emberevő pionírok 

Ugyancsak a rémület pszichózisa vett erőt az úgynevezett Donner-társaság tagjain. Ők nyugat felé igyekvő pionírok voltak, akiket a szabad földek vonzottak Oregon és Kalifornia felé. Szövevényes történetükből talán az a legérdekesebb momentum, ahogyan az elhatalmasodó félelem a legszörnyűbb tettekre ragadtatta a csoport pár tagját. A több telepes családot összefogó társaság 1846 tavaszán indult Missouriból, ám a hagyományos és jól kitaposott útvonaltól eltérően az úgynevezett Hastings-levágás felé indultak, remélve, hogy a négy–hat hónapig tartó utat lerövidíthetik. Az ösvény névadója, Lansford Hastings azonban soha nem járta végig az általa javasolt utat, ám mire kiderült, hogy az szekerekkel szinte járhatatlan, már késő lett volna visszafordulni. A pioníroknak olykor hatalmas nehézségekkel kellett megbirkózniuk. Volt nap, hogy csak harmadfél kilométert haladhattak, annyit kellett vesződniük az ösvényt borító sziklákkal, ágakkal, rönkökkel. Így vágtak át a Wasatch-hegységen, majd jutottak ki a Bonneville sós síkságra. Hastings azt ígérte, hogy a sivatagon két nap alatt át lehet vágni, hiszen mindössze 65 kilométert kell megtenni. A valóságban kétszer ekkora volt a táv, s az emberek hat napig vándoroltak a sómezőn. Az állatok java elpusztult, s mire felértek a következő hegyvonulat hágóira, már alig maradtak tartalékaik. A tragédiát azonban a szokatlanul nagy havazás jelentette.  

A karaván november elején próbált átvágni a Sierra Nevada hegységen, ám a havazás foglyul ejtette őket. 

A nélkülözésben az egyes családok között feszültségek alakultak ki, s miközben egy kisebb csoport megpróbált átvágni a hágókon, hogy segítséget hozzon Kaliforniából, a hegyen rekedteken úrrá lett a félelem és a rettegés. Az, hogy a magukra maradt emberek – köztük sok gyerek és sok nő – kannibalizmusra kényszerültek, valahol érthető, hiszen a végzetesen lesoványodott embereknek nem volt más módjuk a túlélésre. Ám az, hogy a segítségért indult előőrsben is megjelent az emberevés, csak a pánikkal magyarázható. Már néhány napos éhezés után felmerült körükben a borzalmas gondolat, ráadásul néhányuknak megbomlott az elméje, vélhetően a hipotermia miatt, s ruha nélkül rohantak be az erdőbe. Persze hogy meghaltak. A többiek úgy értelmezték a veszteséget, hogy az éhség ölte meg őket, s enni kezdtek halottaikból. Még az is megesett, hogy páran elváltak a csapattól, hogy vadakat ejtsenek, s mire a sikeres vadászat után egy szarvassal tértek vissza, a táborban már újabb halottjukat kezdték elfogyasztani a rettegő és megzavarodott emberek. A 87 pionírból 48 élte túl a telet.  

 

Pánik a Holatcsahl hegyen 

Szintén szerepe lehetett az elme megbomlásának abban, ahogy a híres-hírhedt Gyatlov-rejtély résztvevői meghaltak. A viszonylag ismert történetet elég itt pár mondatban felidézni: 1959 telén kilenc egyetemista Igor Gyatlov vezetésével próbált átkelni az Urál északi részén, ám február elsejéről másodikára virradó éjszaka a Holatcsahl hegy közelében furcsa, s máig nem tisztázott okok miatt valamennyien meghaltak. A holttesteken talált különös nyomok, az öltözet hiánya, a testek belső sérülései, a hiányzó testrészek, a bőr furcsa elszíneződése miatt az idők folyamán számos fantasztikus elmélet próbálta megmagyarázni a rejtélyt, ám a közelmúltban egy minden addiginál valószínűbb teória jelent meg. A legújabb számítógépes modellek azt valószínűsítik, hogy lavina, vagyis inkább hócsuszamlás sodorta el a kiránduló fiatalok táborát, s a túlélőkön olyan pánik lett úrrá, ami, ha meg nem is magyarázza, de érthetővé teszi a nyomokból kirajzolódó furcsa viselkedéseket. 

Úgy tűnik, a hideg, a hó, a jég veszélyesebb, mint gondoljuk.

Borítókép: Jelenet a Halálhegy: A Gyatlov-rejtély című filmből (Fotó: AFP)