A fogyasztói társadalom nagy úr az Egyesült Államokban. A decemberi költekezés után, majd a tavaszi nagyböjti időszakban a háztartások sokkal kevesebb virággal díszítettek évtizedekig. Így a virágárusoknak a karácsony és a húsvét között alig akadt bevétele. Az 1980–90-es évek környékén született az ötlet, hogy az évszázados Bálint-napi szokásokat ipari szintre emeljék, így ma a III. században élt keresztény püspök ünnepe a virágosok második legnagyobb bevételt hozó időszaka az évben az anyák napja után. A különféle médiumokat ellepték a virágtermesztők és az édesipari cégek reklámjai, megjelentek a Valentin-napi ékszerek és parfümök is – teljes a kommercializálódás.

A jeles keresztény napok jó részéhez hasonlóan Szent Bálint emlékezete is pogány eredetű ünnepekhez kötődik. Február közepén az ókori Rómában egyrészt Faunus isten napját ülték, amikor az alapító testvérpárt, Romulust és Remust is ünnepelték, Lupercaliakor pedig tisztító szertartásokat és termékenységi rítusokat tartottak Júnó istennő, a házasság pártfogójának, illetve a Romulus és Remust a Lupercal barlangban szoptató farkas emlékére. A fiatal lányok szerelmi jóslatot kértek az igazi megtalálásához, a férjek virágot ajándékoztak feleségeiknek, az ifjak pedig tombolát húztak a hajadon nők neveivel.
A keresztény szokás alapját Szent Bálint legendája adja. A püspök 269. február 14-i kivégzése előtt meggyógyította börtönőre vak lányát, akibe korábban beleszeretett, és akitől „A te Bálintod” üzenettel búcsúzott. Így született meg a Bálint-napi üzenetküldés. II. Claudius azért ítélte halálra Valentinust, mivel az keresztény szokások szerint eskette meg a katonákat, akik a császári parancs értelmében nem házasodhattak. A friss házasokat kertje virágaival ajándékozta meg – innen a virágadás hagyománya.
Geoffrey Chaucer angol költő 1383-as Madarak parlamentje című költeménye beszél a Triász, a természet istennője köré gyűlő, párt kereső madarakról. A művet II. Richárd udvarában tartott Valentin-eseményeken adták elő először, angolszász területen ez az első írásos nyoma az ünnepnek. XIV. században Szent Bálint folyamatosan vált a jegyesek és a fiatal házasok védőszentjévé Anglia- és Franciaország-szerte.