Parker nem előadással készült a magyar kollégáinak, hanem az életéről kérdezték. Londoni munkáscsaládba született, a filmezést sosem tanulta: reklámszövegíróként kezdte, sikeres pályát futott be reklámfilmek író-rendezőjeként. A hetvenes évek brit filmiparának válsága miatt pályatársai (köztük Ridley és Tony Scott) is a reklámiparban, illetve a televízióban dolgozták be magukat a szakmába, Parker is rendezett tévéfilmeket, mozifilmes pályáját pedig forgatókönyvírással kezdte. Hollywoodi stílusú projektekben látta a kiutat: az 1976-os Bugsy Malone a hollywoodi gengszterfilmek gyerekszínészekkel előadott musicalparódiája, amiről azt mondta, látszik, hogy naiv kezdőként készítette, később már nem csinált volna olyan filmet, amiben a színészgárda átlagéletkora tizenkét év. A film, amit bevallása szerint a gyerekei (is) ihlettek, elindította a hollywoodi karrierjét.
Következő filmje a török börtönök ábrázolásával nagy port kavart Éjféli expressz volt, amiért a forgatókönyvíró, Oliver Stone később bocsánatot is kért a törököktől. Parker viszont arról beszélt Budapesten, hogy a film hatására kezdődtek meg az USA és Törökország közötti fogolycserék. Ő sem tagadta, hogy a Billy Hayes memoárján alapuló film nem egészen pontosan adja vissza a valóságot: szerinte egy hollywoodi produkció a regényen, majd a forgatókönyvön át a kész filmig annyi kézen megy át, hogy feldúsul fikcióval, és a története jobbá válik, mint ami a valóságban történt. Szerinte Hollywoodban azért írják ki minduntalan, hogy a film igaz történeten alapul, mert így talán több jegyet tudnak eladni.
Parker egyébként ellenszenvesnek találta Stone-t, de a forgatókönyve szerinte zseniális volt, így igyekezett nem eltérni tőle, amennyire azt a gyártás lehetővé tette. Ami írók és rendezők, forgatókönyv és film viszonyát illeti, a Hírnév forgatókönyvét újraírta, mert csak az alapötlet érdekelte, a Válás előtt című filmet pedig azért tartja a legszemélyesebb alkotásának, mert bár nem ő írta, rímelt az akkori élethelyzetére. A Lángoló Mississippi írójával, Chris Gerolmóval pedig összevesztek, és végül Parker a saját verzióját forgatta le. Gyakran készített filmet regény alapján: ilyenek a Madárka, a Promenád a gyönyörbe és az Angyalszív (amely alkalmával bevallása szerint a könyv csak inspirálta a forgatókönyvet), illetve az Angyal a lépcsőn, amelynek esetében viszont beleszeretett az alapul vett műbe, és képtelen volt mozifilmes hosszúságúra kurtítani.
Összességében szinte mindig a saját szája ízére formálta a kapott forgatókönyveket, de a stáblistán ritkán jegyezte íróként azokat.
A szerzői elméletet – mely szerint a film rendezője legyen olyan, mint egy regény írója – nem érezte a sajátjának. Míg a francia teoretikusok szerint a vérbeli rendezők monomániásan mindig ugyanazt a filmet forgatják le különböző verziókban, ő – bár az átlagnál több zenés filmet rendezett – igyekezett minél változatosabb projekteket elvállalni, minél több műfajban alkotni. Legutolsó filmje, a 2003-as, a halálbüntetés témáját boncolgató David Gale élete például thriller egy nagy csavarral a végén. Neki a filmezés csapatmunka, és ritkának tartotta, hogy valaki egyszerre legyen kiváló forgatókönyvíró és rendező.
