Jórgosz Lánthimosz korunk leghíresebb görög rendezője, bár talán pontosabb, ha nem egy tízmilliós ország legjobbjaként, hanem az egyik legeredetibb kortárs művészfilmesként méltatjuk. A kétezres évek második felében elindult görög filmes reneszánsz sztárjává vált a Kutyafog című 2009-es filmjével, ami után már hollywoodi sztárokkal, Rachel Weisszel és Colin Farrell-lel készítette el A homár című alkotását, majd Nicole Kidmannel az Egy szent szarvas meggyilkolását. Legutóbb 2018-ban jelentkezett A kedvenc című kosztümös történettel Weisz és Emma Stone főszereplésével, ez a film a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat hozta Olivia Colmannek. Lánthimosz fél évtizedes hiátus után jelentkezik új mozifilmmel, amire bőven megérte várni.
Míg A kedvenc a legkonvencionálisabb alkotása volt (főleg A homár furcsa disztópiája után, amelyben egyfajta házassági diktatúrában a megrögzött szingliket állattá operálják), a Szegény párák olyan, mint egy zabolátlan első film, amit megmagyaráz, hogy a rendező már 2009-ben lecsapott a skót Alasdair Gray regényére. Ami egyfajta Frankenstein-parafrázis: a viktoriánus Londonban járunk, főhősként Bella Baxtert (Emma Stone) ismerjük meg, aki, mint a filmben elhangzik, egy gyönyörű fogyatékos. Felnőtt nő egy csecsemő értelmi szintjén. Hamar kiderül, hogy egy őrült tudós teremtménye: Godwin Baxter (Willem Dafoe felejthetetlen sebhelyekkel), vagy ahogy a filmben hívják, God (magyarul Isten, Úr) egy folyóban megtalálta egy terhes nő holttestét, és hogy valamit megmentsen a két lélekből, a gyermek agyát az anyába operálta.
Ez a fordulat persze igényel némi jóindulatú hiszékenységet a nézőtől, de ennek az abszurd történetnek a keretében mégsem hitelteleníti a filmet, aminek meseszerűségét stilizált és barokkos díszletei, gótikus steampunk világa is aláhúzza (nem is véletlen természetesen az ezért kiérdemelt Oscar-jelölés). Bella eleinte étellel dobálózik, hisztizik, maga alá pisil, egyszóval csecsemőként viselkedik – igen bizarr látványt nyújt Emma Stone merész megformálásában, ami talán a filmtörténet egyetlen ilyen alakítása, benne a babák összes bájos manírjával. Eddig egyébként hasonlít a film a Kutyafogra, amiben egy házaspár egészen felnőttkorukig bezárva tartotta gyerekeit, a külvilágtól való teljes tudatlanságban. Eszünkbe juthat itt a Frankenstein (és a filmtörténet egyik legjobb folytatása, a Frankenstein menyasszonya) mellett a Kaspar Hauser, Werner Herzog megtörtént eseten alapuló filmje, amiben egy fiatalember, akit egy titokzatos gonosztevő egész életében fogságban tartott, egyszer csak kiszabadul a világba.
