Mit kíván a magyar nemzet?

Mit kíván a magyar nemzet – szól a Tizenkét pont első mondata. De hogy egész pontosan mi is az a magyar nemzet, hogy mit értettek ez alatt a fogalom alatt a tizenkilencedik század közepén, az mind a mai napig nem egyértelmű. Akkoriban ugyanis nem volt összhang a nemzet definícióját illetően, és nem alakult ki közmegegyezés a nemzet szó jelentésének egységes értelmezéséről.

Budapest, 2022. március 15. A Kossuth téren rendezett állami díszünnepség résztvevõi az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, 2022. március 15-én. MTI/Illyés Tibor Fotó: Illyés Tibor

A fentebb említett gondolat jelent meg Kossuth alföldi toborzó körútja alkalmával Szegeden, 1848. október 4-én elhangzott szónoklatában is. 

Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogy ha felkel és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fentartani erős karjaival. […] Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé; egy hazának fiai, polgárai, testvérei vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen, legyünk készen hazánk oltalmára.

Az utolsó reformkori rendi országgyűlések idején – mint azt megelőzően évszázadokon keresztül is – a magyar nemzet alatt a nemeseket értették. A nemesi kiváltságokkal rendelkezők rétegét tartották a nemzet tagjának, míg az ország lakosságának többségét kitevő társadalmi csoportokat azon kívülinek. A forradalom győzelme után az első felelős kormány az állam területén a magyar nemzetet ismerte el egyedüliként (Horvátország területén pedig a horvátot), valamennyi más etnikai közösséget, felekezeti és nemzeti kisebbséget „csupán” nemzetiségnek tekintett.

Ennek egyik következménye volt, hogy az etnikai kisebbségek fellázadtak a független kormány ellen: a szlovákok, a románok és a szerbek is megfogalmazták autonómiaigényüket és függetlenségi törekvéseiket, és az utóbbiak érdemi fegyveres felkelést is szerveztek. 

A forradalmi kormány így kétfrontos harcra kényszerült. A Habsburg Birodalom (később a cári Oroszország támogatásával kiegészített) haderejének támadásai mellett a nemzetiségi felkelőkkel is számolnia kellett az éppen önállóvá vált politikai vezetésnek 1848–49-ben.  

Kossuth Lajos – előbb országgyűlési követként, majd az első felelős kormány tagjaként, végül 1849 áprilisa és augusztusa között a független magyar állam kormányzó-elnökeként – az ország területi integritása mellett állt ki és (hazánk és Horvátország perszonáluniója kivételével) Magyarországnak Erdéllyel és a Határőrvidékkel való egységében hitt. Ennek eléréséért számos politikustársához hasonlóan lépéseket is tett. Kossuth az országgyűlés képviseletében és a kormány tagjaként az újvidéki szerbek küldöttségének petíciója átvételekor 1848. április 8-án elmondott beszédében rámutatott arra, hogy a magyar állam polgárainak szabadságjogai nem kiváltságokból fakadnak, hanem a polgári jogegyenlőség alapelveiből.

Ekkor a következőket hangsúlyozta. 

Igen természetes, hogy az ország nem lehet szabad anélkül, hogy a szabadságot valódi értelemben ne fogja föl. Valódi értelme pedig a szabadságnak az: hogy nem kasztokat, nem privilégiumokat, hanem a honnak lakosait összesen ismerve, azok nyelv- és valláskülönbség nélkül részesíttessenek a közszabadság közáldásában. Az ország egységének egy kapcsa múlhatatlanul az, hogy a haza közéletének diplomatikai nyelve a magyar legyen, és azt gondolom, hogy a magyar nemzet, midőn ezen alapon a magyar szabadságot minden polgártársaira különbség nélkül kiterjeszti, midőn őszintén bevallja azon elvet, hogy minden népségnek a maga nyelvét s annak belügyeiben, egyházi dolgaiban, szabad használatát tiszteli: azt hiszem, az által a magyar nemzetiségnek, – ha a honnak más nyelvű lakosai igazságosak – megszilárdítását eszközlötte. […] Ami az országgyűlési képviseletet illeti; akként vélekedem, hogy nyelv és valláskülönbség nélkül, a népképviselet iránt alkotott törvény egyenesen a polgári egyéniségek számát vévén alapul, e tekintetben már többé Magyarországban panasza senkinek nem lehet, legalább az elvre nézve nem, hanem csak annyiban lehet panasz, ha a felosztás itt, vagy amott hiányos. Hiányos lehet pedig a fölosztás, mert statisztikai adataink nem voltak; remélem azonban, hogy e méltányossághoz közelít a fölosztás, s ennek alapján nemzeti gyűlés alakul, mely minden ajkúaknak és minden helyezetűeknek érdekeit eléggé képviselni fogja, arra nézve, hogy ahol hiány és tévedés van, tüstént megigazíttassék, és kijavíttassék.

A gróf Batthyány Lajos elnökölte első és a Szemere Bertalan vezette második felelős kormánynak be kellett látnia a forradalom és szabadságharc hónapjaiban, hogy a nemzetiségekkel együtt kell működni. Ezért az 1849. július 28-án, Szegeden elfogadott nemzetiségi törvényben a közigazgatási, bírósági, hivatali és katonai nyelv mellett a kulturális, vallási és oktatási életben, valamint az önkormányzatok világában is engedélyezte a nemzetiségi nyelvek használatát. Ugyan alig két héttel később a szabadságharc elbukott, a nemzetiségi törvény világviszonylatban is példátlanul „engedékeny” volt a magyarországi kisebbségekkel.

A nemzetiségek ügye akkoriban rendkívül jelentős politikai kérdés volt, mivel a tizenkilencedik század közepén a Magyar Királyság nemcsak többnemzetiségű, de kifejezetten multietnikus állam volt, ahol a magyarság nem volt többségben. Az 1840-es évek elején a magyar állam (Horvátország nélkül, de Erdéllyel együtt) népességének negyvenhat százaléka volt magyar, míg tizenkilenc százaléka a román, tizennégy százaléka a szlovák, tizenegy százaléka a német, hat százaléka a szerb és horvát, négy százaléka a ruszin etnikumhoz tartozott. 

Nacionalizmus és sovinizmus

Eötvös József, az első felelős magyar kormány, majd pedig az osztrák–magyar kiegyezés (1867) után az Andrássy Gyula miniszterelnökségével működő kabinet vallás- és közoktatásügyi minisztere nemcsak író és művelődéspolitikus, de politikai gondolkodó is volt. A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra (1851–1854) című monumentális művében a nemzet és a nemzetiségek problematikájáról vallott nézeteit is kifejtette. Ebben a már az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után született munkájában a szélsőséges és kirekesztő szellemiségű nacionalizmusban, valamint a sovinizmusban veszélyt látott. Klasszikus szabadelvű politikusként egy adott nemzet kollektív felemelkedésével szemben az egyén felemelkedését, ezáltal pedig az egyének alkotta közösségek gyarapodását hirdette. Mint fogalmazott: 

Minden nemzeti törekvésnek alapja: felsőbbségének érzete, a célja: uralkodás. […] Minden nép minden időben a világ központja gyanánt szeretné magát tekinteni, mely körül forogjon a többi. A kíméletlen önzés, melyet egészen műveletlen népeknél találunk, nem enyészik el a műveltség által; csakhogy az önzés a hazafiság leple alá vonul, melyben pirulás nélkül jelenhetik meg.

Eötvös a szélsőséges nacionalizmusban a polgárosodás és a modernizáció ellenlábasát látta, úgy tartotta, hogy a nemzeti érdekekre hivatkozó törekvések lényegében a kiváltságos – hazánkban a nemesi – társadalmi rétegeknek a hatalmi igényei voltak, amelyek a szabadság és egyenlőség eszméjét is tagadták. Vallotta: „a nemzetiségi harcok eredménye azon meggyőződés, hogy a béke kezességét a jövőre nézve csak minden nép egyenjogúságában kell keresnünk.”

A realista író és megfontolt reálpolitikus Eötvös József nézetrendszerében az egyén általános műveltsége, szaktudása és kezdeményezőkészsége (mai kifejezéssel élve: a versenyképessége) biztosítása révén a nemzetiségek és a nemzetek boldogulása és gyarapodása is elérhető. Szerinte az egyetemes emberi érdekek képviselete a polgárosodás lényege, amely értelmezése alapján fölötte áll a nemzeti érdekeknek. Mindennek ellenére Eötvös nem volt sem internacionalista, sem kozmopolita. A magyar nyelv és számos esetben a magyar történelem adta irodalmi műveinek kommunikációs csatornáját és tematikai közegét. Nemzetfelfogásában ugyanakkor óvott a szélsőséges nacionalizmustól és a sovinizmustól, amelyek – mint hangsúlyozta – szükségszerűen romlásba viszik az államot.

Ernst Renan francia történész 1844-ben Mi a nemzet? címmel tartott előadást, amelyben a közös genetikai származás, nyelvi kódrendszer és történelmi hagyományok, valamint az egy területen leélt élet tartalma mellett hangsúlyozta, hogy egy nemzet tagjait a közös és együttesen építendő jövő víziója teszi igazán közösséggé. A nemzetet a társadalmi szolidaritás megnyilvánulásának és az emberek közös erkölcsi tudatának a kifejeződésének tartotta. Mint írta: 

Az ember nem rabszolgája fajának, nyelvének, vallásának, a folyók kanyargásának, a hegyláncok vonulatának. Egészséges szellemű és melegszívű emberek hatalmas csoportja megalkotott egy erkölcsi tudatot – ezt nevezzük nemzetnek. Ez az erkölcsi tudat, míg erejét azokkal az áldozatokkal bizonyítja, melyeket az egyénnek egy közösség javára való lemondásai kívánnak meg, legitim, joga van a létezéshez. Ha kétely merül fel határai tekintetében, kérdezzék meg az érintett népeket: mi sem természetesebb, mint hogy joguk van ebben a kérdésben véleményt nyilvánítani.

Borítókép: A Kossuth téren rendezett állami díszünnepség résztvevői az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, 2022. március 15-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)