Az ünnep ötlete Sonora Smart Dodd nevéhez fűződik, aki 1909-ben részt vett egy anyák napi eseményen, amelynek hatására úgy érezte, hogy polgárháborús veterán édesapja, William Jackson Smart – aki egyedül nevelte fel őt és tizenhárom testvérét – megérdemelne egy saját ünnepnapot. A hatóságok támogatták a kezdeményezést, az első apák napját egy évvel később tartották Spokane-ben, Washington államban. Dodd eredetileg William születésnapján, június 5-én szeretett volna ünnepelni, de a hatóságok addigra nem készültek el, így az első emléknap június harmadik vasárnapjára esett. 1916-ban Woodrow Wilson elnök is részt vett a spokane-i ünnepségen. Calvin Coolidge elnök már 1924-ben javasolta, hogy nyilvánítsák országos eseménnyé, de csak Richard Nixon ismerte el végül, és az apák napja azóta terjedt el világszerte. Az ünnep lehetőséget teremt a férfiak családokban betöltött kulcsfontosságú szerepének elismerésére.
Ma Amerikában a családi munkamegosztást a munka jellege, az életmód, a szociális-társadalmi helyzet, a vallás és a kultúra határozza meg, nem pedig a származás vagy a földrajzi helyzet. A háromgyermekes Antal Gábor szerint jelentős különbséget találni a sokmilliós, első- vagy sokadgenerációs, a bevándorló ősök kultúráját még követő édesapák és az átlag magyarországi apák között.
A nem európai gyökerű férfiak sokkal inkább a nőkre hagyják a gyereknevelést. Ha az apa keresetéből meg tud élni a család, a feleségek ritkábban dolgoznak, sőt bizonyos közösségben a nőknek nem is engedik, hogy munkát vállaljanak. Tehát a dél- és közép-amerikai eredetű, a muszlim, a nem muszlim ázsiai és az ortodox zsidó közösségek életmódja ma is sokkal tradicionálisabb, közelebb áll a XX. század előtti nyugati modellhez.
– Amerikában az apaságra a legjobban jellemző szó a provider, ami több mint a fordítás szerinti szolgáltató. A férfi hagyományosan könnyebben és jobban fizetett állást kapott, a gyerekeket az anya intézte. A család csak hétvégeken volt együtt. Hét közben esetleg sporteseményekre (amerikai focira, baseballra, kosárlabdára vagy hokira) jártak az édesapák a gyerekekkel – magyarázza a több mint negyven éve New Yorkban élő Winer Róbert, a helyi magyar katolikus közösség világi bizottságának elnöke. – Hatalmas változások történtek az elmúlt bő harminc évben: az édesapák szerepe megváltozott, mivel az amerikai társadalomban felerősödött a harc a női egyenjogúságért és az egyenlő bánásmódért. A mai apákra házimunka is hárul, ami azt is jelenti, hogy már nem mindenütt a férj keres többet. Ugyanakkor a bevándorló-hátterű családok közös nevezője az elkötelezett apai szeretet, ami a gyerekek növekedésével az anyagi támogatásokban kezd megmutatkozni. A főiskolák és egyetemek rengeteg pénzbe kerülnek, és ha a fiatalok nem fizetik vissza az esetlegesen felvett támogatást, sérül a hitelképességük, így akár autót sem tudnak később venni, ami nélkül gyakorlatilag nincs élet Amerikában.
Az Amerikában született másodgenerációs, háromgyermekes Marshall László úgy látja, az amerikai magyar apák aktívan vesznek részt a gyermekek nevelésében. A több mint tíz éve a tengerentúlon élő Dorogi Zoltán szerint abban a házasságban, ahol mindkét fél dolgozik, felváltva foglalkoznak a gyerekekkel.
A világjárvány előtérbe hozta az otthonról történő munkavégzést, ami miatt a férfiak jobban részt tudnak venni a családi életben, a házimunkában, például moshatnak, megsétáltathatják a kutyát.
Az ötgyermekes, apai ágon 1956-os magyar felmenőkkel rendelkező Thomas Tar megerősíti, hogy az idők során jelentősen átalakult az apaság fogalma.
– Hagyományosan az apákat elsősorban családfenntartónak és fegyelmezőnek tekintették, az anyákhoz képest korlátozottam vettek részt a mindennapi szülői feladatokban, a háztartás napi teendőiben. Az apa szerepe a kemény munkamorál és a család ellátása körül forgott, ma viszont a férfi is aktívan részt vesz a gyermeknevelés minden területén, elsődleges a védelmezői és a tanítói szerep vállalása, az életvezetési készségek és az értékek átadása, támogatás és a példakép nyújtása. Apának lenni elkötelezettség a gyermekek jóléte és jövője iránt, annak biztosítása, hogy szeretetteljes és biztonságos környezetben nőjenek fel – magyarázza Thomas Tar.
A szintén másodgenerációs magyar, háromgyermekes Thomas Shemon szerint az apaság ma elsősorban a jelenlétről szól, valamint a gyerekek érdeklődésének támogatásáról. Az olasz származású, kétgyermekes P. J. Villani azt látta gyermekkorában, hogy apja dolgozott, míg anyja egyedül végezte a házimunkát és az öt gyermek gondozását, ma viszont a sok iskolán kívüli tevékenység is megköveteli a munkamegosztást. Eleinte ő volt a „szórakoztató szülő”, akinek gyerekeivel töltött ideje főként játékkal és bolondozással telt. Azonban ahogy a gyerekek idősebbek lettek, apai feladata átalakult: jó példát kell mutatnia a felnőttélethez. Próbál lopott pillanatokban tanítani a közös reggelik, illetve az autós utazások a sport- és drámaórákra alkalmával. A házimunkák közül legkevésbé a mosást szereti, és a karácsonyfa díszítése a kedvence. Az utóbbi időben a fiával kettesben választják ki a fát, ami több egyszerű vásárlásnál: igazi közös élmény forró csokoládéval és családi díszítéssel.
A szintén olasz származású kétgyermekes Joseph Sorrentino a kemény munka és a célokra való összpontosítás fontosságában hisz, a családi értékeket próbálja megmutatni gyerekeinek, hogy mindig maradjanak közel egymáshoz. A több mint tíz éve Amerikában élő, egygyermekes angol Matthew Newton reméli, hogy lánya beszélgetéseik során megtanulja, hogy a tanulás, a munka és mások meghallgatása fontos értékek.
A hetven éve New Brunswickben élő id. Hajdú-Németh László szerint gyerekei növekedésével elvei nem változtak, viszont saját ügyes-bajos dolgai meghiúsították a nevelést. Gyerekei nem fogadták el, ahogy élt, és így azt sem, amit át akart nekik adni. Példaadása és vallásgyakorlása hamisnak tűnt előttük, ami az apai hitelesség megszűnését eredményezte. Dorogi Zoltán is látja a klasszikus apai minta hiányát. Nyolcéves korában szülei elváltak, így az anyai nagyszülőkön keresztül tapasztalta meg az apaságot. A válással kapcsolatban tudja, mekkora törést okozhat a családban, nagyszülei viszont egész életüket együtt élték le, megoldották a problémáikat. Fontosnak tartották a hagyományokat, az ünnepeket és a hitéletet is. Az ebédeknél viszont kizárólag a felnőttek beszélhettek, a gyerekek csak serdülőkorban, így Zoltán megfogadta, saját családjában nem ezt a szabályt követi. Azzal viszont egyetért, hogy nagyszülei megtanították becsülni, amije volt, megtapasztalta, hogy gyakran sokat kell várni a dolgokra.
A nyelv és a hagyományok ápolása, a gyökerek ismerete fontos a magyar származású apák számára. Az amerikaiak a kedvességet, a segítőkészséget és a nyitottságot tartják elsődlegesnek. Winer Róbert úgy véli, minden édesapa vágya, hogy gyereke továbbvigye a családi hagyományokat és a kultúrát. Ugyanakkor Amerika az az ország, ahol a gyerek tanítja a szüleit helyesen angolul, és ez a magyarok között is igaz.
A közösségnek óriási formáló ereje van, az óvodából hazajőve a gyerekek angolul szólítják szüleiket, ám a háromnapos cserkészkirándulásból hazatérve már magyarul.
Azonban a mai New York-i magyar családok többsége nem keresi a régóta meglévő közösségeket, inkább lemondanak azok erősítő erejéről. Ugyanakkor nem kell magyarul tudni a hagyományok őrzéséhez. Thomas Shemon például hiába nem beszéli a nyelvet, szeretné továbbadni magyarságát, ezért megismerteti gyerekeivel a híres magyarokat. Emlékszik, hogy édesapja tiltotta a káromkodást, ezért a gyerekek a fakanál szót használták, ám mivel magyarul beszéltek, egy rosszalló pillantásnál sosem kaptak többet.
Az utóbbi évtizedekben nemcsak a szülői szerepek, de az apák napja ünneplése is változott: a kereskedők igyekeznek kihasználni a lehetőséget. Ilyenkor növekszik a műszaki cikkek és a szerszámok kereslete, ugyanakkor a családok igyekeznek az összetartozásra, a tiszteletre és szeretetre koncentrálni az ajándékozáson túl.
