Szinte természetes, hogy az annyira kedvelt Majmok bolygója franchise minden részére nagyon várnak a rajongók, így aztán mindig úgy is harangozzák be a készítők, hogy ez aztán már tényleg nagyon látványos és érdekes lesz. Most, a Majmok bolygója: A birodalom című alkotásnál is így jártak el Wes Ballék. Igazuk is lett, hiszen nagyon látványos képekkel dolgoznak, rá is költöttek egy szekérderék pénzt, hogy annak többszörösét visszakapják a mozipénztáraknál, de a film jó esetben műalkotás, nem kizárólag üzleti vállalkozás, azaz kétséges értékű, ki mennyit fizetett a technikai trükkökért.
Szó se róla, a film gyönyörű. Ebben nem nagyon tudnak hibázni a komoly készítők, hiszen ez adja a film sava-borsát.
Az emberek mindig szerették az olyan koncepciókat, milyen volna, ha az emberiség kihalna, s látni akarják az összeomlott civilizáció ikonikus képeit.
Kicsit messze kell mennünk, az első Majmok bolygójáig, ahol Charlton Heston legendás alakításával először látható az összeomlott Szabadság-szobor a tengerparton, jelképezve az emberiség végét.
A kép beleégett a nézők és a filmkészítők emlékezetébe, így a jóval későbbi unoka, a Birodalom is az őserdővel benőtt Los Angelesben és környékén játszódik, kis hiba, hogy ezek az épületek annyira nem híresek, így a nemzetközi piacokon semmiféle érzelmet nem mozgatnak meg. A majmokat persze lényegében emberi színészek játsszák, ahogy az mindig történt, de mára olyan fejlett a digitális technika, hogy a szemet majdnem be tudja csapni. De csak majdnem. A szépség ebben a filmben is túl steril, a sasok szép koreográfia alapján repülnek, a fű selymesen, egy irányban hajladozik a szél hatására, éppenséggel nem olyan, mint a valóságban. De persze kevés realitást érdemes várni egy olyan filmtől, amelyben beszélő majmok lovagolnak és rajtaütnek a vadállati sorban tengődő embereken.
Anélkül, hogy szükségtelenül sokat elmondanék a történetről, ennyit elárulhatok. Márpedig ez pontosan ugyanaz, amit egykor Charlton Heston alakításában megtudtunk, 1968-ban. Az a film alapművé vált, kapott is négy jobb-rosszabb folytatást, azaz Pierre Boulle francia író kisregényéről jó alaposan lehúztak minden bőrt. Majd Tim Burton 2000-ben, már jócskán fejlett technológiával újra felismerte, hogy akad még ezen a történeten feldolgoznivaló, és kiadta a saját verzióját, hogy egy évtizeddel később alaposan megtámogatva elkezdődjön a legmodernebb filmsaga, három gigászi Majmok bolygója-résszel, új történettel, Boulle eredeti koncepciója ihletésével.
Ez a mostani film a harmadik eposz késői utódja, mikor az erdeti majomforradalom már a múlt ködébe vész, Caesar, az eredeti főhős alakja pedig eltorzult a majmok körében. Ahogy pedig az lenni szokott, a nagy tömegből kiemelkedik valaki, aki hatalmat akar magának, és birodalmat építene ahelyett, hogy békésen éldegéljen az erdő mélyén fából épített kunyhójában.
Wes Ball láthatóan nehezen mozog a neki juttatott időszakban, hiszen úgy kell felvennie a fonalat, hogy tudja, egy újabb eposzi folyamat első részét rendezi, vagyis előzményfilm az övé, amelyben alig lő el puskaport. Minden karakter átmeneti, a birodalom is nagyon kezdetleges, az emberekről alig tudunk meg valamit, bár amit igen, az épp elég ahhoz, hogy megkérdőjeleződjön a nagy majomtársadalom jövője technológiai szempontból. Ha ugyanis a megmaradt maroknyi gondolkodó emberiség műholdtechnológiát és számítástechnikát használ, a Földet uraló tengernyi majom pedig éppen eljutott a pattintott kő kultúrájáig, és képes viszonylag kevés makogással egész mondatokat kiejteni, az nem sok jót jelez a majmok számára. De a mai trendeket tekintve még jó tíz éven keresztül lesz lehetősége a Disney stúdiónak arra, hogy kibogozza a szálakat, és könnyen fogyasztható tanmesét gyártson a filmből.
Az egész modern filmfolyamból kiderül, hogy az emberek rosszak és a majmok jók, az emberi társadalom önpusztító és gyilkos volt, míg a majmok nemesek és a természettel harmóniában élnek. A mostani filmben is a túlságosan is az emberhez hasonló majmok a torz lelkűek, az istenadta majomnép tagjai szimpatikus figurák. Az analógia szögegyszerű, legyünk vegánok, tiszteljük a természetet, le az iparosítással és a technológiai fejlődéssel.
A majmok – falusias – társadalma idillinek tűnik, bár bántóan hasonlít egy indián táborra, amely csak manapság számít az édeni élettérnek, egykoron egyszerűen elmaradottnak tartották.
Mivel a készítők köztes-filmet csináltak, Wes Ball rengetegszer hódol a nagy elődöknek, egy-egy jelkép felhasználásával, a nevekkel, egy beállítással, vagy véletlen elszólással. Aki látott eleget ebből a filmsorozatból, annak azonnal beugranak az emlékezetes jelenetek vagy nevek, de ez így sok, mintha Ball folyton csak utalgatna a múltra, minduntalan kikacsintva a nézőkre. A sok hommage mögött azonban eltűnik az újdonság, a frissesség. A két emberi karakter motivációja vagy homályos vagy hihetetlen, bár William H. Macy mindig mindenben remekel, s most is kiválóan alakítja a megalkuvó embert, az már nem teljesen tiszta, miért alkuszik meg. Freya Allan ennél is talányosabb és kidolgozatlanabb karaktert alakít, akit valami miatt az összes jó majom az élete árán is megvéd, pedig az eddigi filmek alapján is nyilvánvaló, hogy az emberiség és a majmok társadalma nem tud egymás mellett élni, mert ellenérdekeltek.
Majd néhány év múlva kiderül, alszik-e a gödölye az oroszlán oldalán.
Majmok bolygója: A birodalom, 2024.
Borítókép: Részlet a filmből (Forrás: 20th Century Studios)
