Magyar fiú a bolygó tetején

Szinte már nincs olyan pont a Földön, amit az emberiség ne hódított volna meg, ne járt volna ott. Viszont vannak olyan, extrém időjárással bíró helyek, ahová ember csak ritkán jár. Ilyen az Északi-sark is. Egy magyar diák, Varga Levente, az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítású Nyelvű Baptista Gimnázium orosz célnyelvű tanulója megtette ezt a nagy utat, oda és vissza. Kitűzte a magyar zászlót a Föld legészakibb pontján.

Fotó: Kurucz Árpád

Fotó: Kurucz Árpád

– Az expedíció honnan indult és hogy jutottál oda?

– Az 50 Let Pobedy nevű atomjégtörő Murmanszkból indult az Északi-sarkra. Az odajutás nem volt egyszerű, hiszen Budapestről először Dubaiba repültünk, utána Moszkvába, és onnan Murmanszkba, ahol volt egy félnapos városnézés, majd hajóra szálltunk. Az indulás alkalmából volt egy nyitóceremónia és kora délután már indult is velünk a hajó.

 – Mennyi idő volt az út? Mivel teltek a napok?

– Odafelé megállás nélkül négy napig utaztunk. Reggeltől estig érdekes előadások hangzottak el, ezen belül főleg fizikai, az atomenergiát érintő témákról, de volt számos kémiai és biológia vonatkozású előadás is. Engem főleg ez utóbbiak érdekeltek, nagyon tetszettek a bálnákról és a jegesmedvékről szóló előadások. Nagyon élveztem a külföldi résztvevők beszámolóit, és én is tartottam Magyarországról egy képes beszámolót, nagy tapsot aratva, mert olyan dolgokat tudhattak meg az országról, amiről nem nagyon hallottak korábban. Volt persze kétszer buli is, azaz „diszkotyéka”,  élveztük is, bár jobbára orosz számok mentek. Itthon kevéssé ismertek az ottani előadók, de azért ugyanúgy lehet bulizni rájuk, mint a nyugati vagy a magyar dalokra. A szabadidőnkben sokat társasoztunk, kártyáztunk, az UNO-t ugye mindenki ismeri, sokakkal sikerült összebarátkozni például a kazah és mongol sráccal, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot.

 – A sok előadáson kívül milyen programok voltak még?

– Megnézhettük az atomjégtörő gépházát, ezen belül az atomreaktorokat, a kapitány megmutatta a hajóhidat, a hajó irányítását és a navigációs műszereket, a fedélzeten is jártunk, de oda csak szervezetten mehettünk ki.
 

Fotó forrás: Varga Levente

– Mennyi időt töltöttetek az Északi-sarkon, milyen volt az idő?

– Magyar idő szerint augusztus 17-én reggel 7-kor érkeztünk, és körülbelül fél napot töltöttünk ott. Kiszálltunk, mindenki kitűzte országa zászlaját, fotózkodtunk, majd lehetett egyet sétálni a sarkpont körül. Szép, tiszta időnk volt, 0 és -5 fok körüli hőmérséklettel. Tudom, sokan meglepődnek, hogy nem mínusz 20 vagy mínusz 40 fok volt, de ott is nyár volt, hiszen augusztusban jártunk ott. Sajnos az Északi-fényt nem  láttuk, mert végig nappal volt, hiszen a sarkon ilyenkor nem megy le a nap.

– Hogyan kell elképzelni az Északi-sarkot, biztos, hogy nem egy nagy piros X van felfestve...

– Természetesen nem, a sarkpontot az expedíciók újból és újból kimérik. Az atomjégtörő a sark közelében állt meg. Volt egy jel,  „90 fok, északi sark”,  ezt egy piros kör vette körül a tenger jegén, ennek a közepe volt a sarkpont. Itt fotóztuk egymást, és tűztük ki a zászlót.  Alapszabály, hogy az expedíciók soha nem hagynak semmit a sarkon.
  

Fotó forrás: Varga Levente

– Milyen érzés volt számodra, hogy kitűzhetted a magyar zászlót a bolygónk legészakibb pontján?

 – Természetesen nagy büszkeség töltött el, felemelő érzés volt. Nehéz szavakba foglalni.

 – Kommunikálni mennyire tudtál az itthoniakkal?

 – Mobilt nem lehetett használni, hiszen nincs térerő, ezért internet sem volt. Műholdas telefonon kétszer tudtam beszélni az itthoniakkal. Furcsa, de jól esett, hogy végre nem volt ott a telefon állandóan a kezemben. Így legalább mindig arra tudtam figyelni, ami éppen ott történt.

 – Mindezek után hogyan telt a visszaút?

 – A visszaút kicsit hosszabb volt, mert megnézhettük a Ferenc József-földet, ami hazánk történelméhez is kapcsolódik, a XIX. században, az Osztrák-Magyar Monarchia utazói fedezték fel, megálltunk ott az egyik sziget mellett, de ki nem szálltunk. Viszont, egy magas sziklafalon egy hatalmas csüllő (sirályféle madár) kolóniát fotózhattunk és láttunk rozmárokat is.

– Milyen volt az ellátás?

 – Kétágyas, fürdőszobás kajütbe kerültem egy mongol sráccal, a kétablakos kabin mondhatni panorámás volt, mert nem a fedélközben, hanem a felépítményben, jó magasan a fedélzet fölött laktunk. Éjszakára behúztuk persze a sötétítő függönyöket, mert végig nappal volt. Az alvással nem volt gond, hiszen az egész napos előadások nagy figyelmet igényeltek, jórészt szaknyelven hangzottak el és az elején sokszor nehezen értettem őket.  Az ételek között mindig voltak oroszos fogások, de inkább nemzetközi volt a konyha, azért persze megkóstoltam a borscsot is. Visszafelé, amikor a Ferenc József-földnél megálltunk, a fedélzeten volt egy kis sütögetés, a megszokottak kerültek a grillre: kolbász, virsli, fűszeres csirkemell.

 – Amikor visszaértetek Murmanszkba, egyből indultatok haza?

 – Onnan igen, de Moszkvában megálltunk még egy napra várost nézni, megmutatták az Atompavilont, ez egy különleges kiállítás az atomenergia történetéről, jelenéről és jövőjéről, voltunk a Vörös téren majd az oroszországi túra lezárásaként egy folklórműsorral összekötött vacsorán búcsúztattak minket.

 – Mi lenne a következő nagy célkitűzés, ha lehetőséged lenne hasonló helyre eljutni?

 – Szibériába mennék. Szívesen utaznék a Transzszibéria Expresszel, több helyen napokra kiszállnék körülnézni.
 

Névjegy:

Varga Levente (2007. október 31.)

Általános iskola: Vizafogó Általános Iskola 

Középiskola: 2022-től Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium orosz célnyelvű képzés

Hobbi: búvárkodás, sport