A világháborúban elesett honvédeknek állított emlékművet avattak Nagyatádon. A Budapesti Hírlap szeptember 2-án így tudósít: „Nagyatád község kilencven hősi halottja emlékének áldozott vasárnap délelőtt. Ünnepi keretek között avatták fel a hősök emlékszobrát. […] Az ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődött a Széchenyi téren, mintegy 3-4000 főnyi közönség jelenlétében. Börzsey Szent Ferenc-rendi atya tábori misét mondott. A nagyatádi daloskör a nemzeti Hiszekegyet énekelte el, utána Goretzky Nándor főjegyző megnyitó beszédet, s Tallián Andor [főszolgabíró] ünnepi beszédet mondott. Az emlékművet Sárdinecz Ferenc rajztanár tervezte és Orbán Antal szobrászművész alkotta meg. Az emlékmű azt a jelenetet ábrázolja, amikor az öreg magyar búcsúzik a harctérre induló fiától.”
A különböző felekezetek lelkészei „hazafias beszédek kíséretében” megáldják a szobrot, a volt tisztek, tisztjelöltek, a község, a keresztény nőegyesület, az egyházak, az iparos, a gazda- és tisztviselő körök, a kisgazdapárt és a keresztény iparos ifjak pedig megkoszorúzzák.
A Korona Szállóban Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter is beszédet mond, „nagy figyelem és folyton ismétlődő ováció között”. Utalva volt személyi titkára, a többrendbeli zsarolás és rágalmazás miatt vád alá helyezett Eskütt Lajos bíróság előtti rágalmaira, azt mondja: „Az elvi harcokat az ember ereje és idegzete bírja. E téren tud küzdeni. Amikor azonban a gyalázkodás fegyverével kell szembeszállni, amikor vádaskodás zúdul az ember fejére ártatlanul, ez próbára teszi az ember erejét. Nékem is az lett az árulóm és gyalázóm, aki velem egy tányérból mártott. Mégis nyugodt lelkiismerettel állok, mert látom, hogy sem a hatalom, sem a nép áruló júdáspénzért el nem adott. Amikor itt vagyok barátaim között, újra éled bennem a reménység, hogy nem győzedelmeskedhetik az ördög: ideig-óráig megtévesztheti az embereket, de a végső diadal az igazságé.” Kifejti: „A kisgazdapárt, amely gondoskodik a munkásság érdekeiről, magához öleli az iparosságot, s a legnagyobb becsülettel és őszinteséggel kereste és keresi mindig a magyar intelligenciának a megértését. Nem lehet tehát azzal vádolni bennünket, hogy osztálypolitikát folytatunk.” Politikai krédójáról úgy nyilatkozik: „A mi politikánk az a politika, amely a nemzet minden erejét felhasználja, a nemzet szolgálatába állítja. Még a szociáldemokrata párttal sem kívánok oly harcot folytatni, amely egyikünk vagy másikunk megsemmisítésére vezet. Nekik is van létjogosultságuk. De nem kívántam sohasem mellőzni a magyar intelligenciát sem, hanem mindegyiket a nemzet szolgálatába szeretem állítani.”
Beszédét Nagyatádi Szabó úgy zárja:
Becsületes úton haladtam, szegényen kezdtem, de szegényen végzem is a politikai pályám.
A lap hozzáteszi: „szavai végeztével percekig lelkesen ünnepelték.”
