A kommunizmus kísértetei és kísérletei

A kötet az eszmetörténeti és ideológiai alapvetések mellett fontos XX. századi magyar politikatörténeti kérdéseket is tárgyal.

A borítókép illusztráció. Forrás: Pixabay

Az államszocializmus korában az egyetemeken – elsősorban a jogi, a társadalomtudományi és a bölcsészképzésekben – fontos szerepe volt a munkásmozgalom történetének, illetve a kommunista párt múltjának mint tantárgynak, amelyet nemcsak a pártfőiskola (a Magyar Szocialista Munkáspárt Marxizmus–Leninizmus Esti Egyeteme) országos hálózata termeiben, de valamennyi felsőoktatási intézményben oktattak.

Ennek következtében a kommunista mozgalom nemzetközi és hazai történetéről áttekintő igénnyel több felsőoktatási jegyzetet adtak ki százezres példányszámban, de az egyes ideológiai részletproblémákra fókuszáló esettanulmányokból is komoly mértékű szakirodalom halmozódott föl az előző rendszer bukásáig. Az 1940-es évek második felének vezető kommunista történésze, Andics Erzsébet egy programadó beszédében ugyanis a magyar történetírás egyik fő feladataként határozta meg a magyarországi munkásmozgalom történetének föltárását.

A könyvtárnyi mennyiségű elfogult és a kommunista korszakból származó történeti irodalom megléte – sajátos módon – éppen hogy indokolja azt, hogy újabb szakmunkák szülessenek a kérdéskörről, azaz hogy ezektől független, tudományos igényességű és objektív szemléletű áttekintések is készüljenek a magyar kommunista mozgalom történetéről. 

Papp István, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársa – számos történelmi tanulmány, kötet és monográfia szerzője – pedig éppen erre vállalkozott, amikor összeállította A magyar kommunisták. 1918–1989 című könyvét.

 

A kötet az eszmetörténeti és ideológiai alapvetések mellett fontos XX. századi magyar politikatörténeti kérdéseket (például hogy mit gondoltak a kommunisták arról, hogy van-e létjogosultsága az önálló szociáldemokráciának) is tárgyal. Főbb elemzési szempontjai: milyen társadalmi rétegekből, milyen rétegekre támaszkodva, milyen elméleti alapállással jelentkezett a kommunista mozgalom Magyarországon 1919-ben, 1945-ben és 1956-ban. Hogy miféle, a társadalmat átalakító törekvéseik voltak ezen időszakokban, s hogy ezekből mik valósultak meg, valamint hogy a sorozatos kísérletekből, kudarcokból és ideológiai-politikai szétfejlődésekből milyen következtetéseket vontak le a mozgalom, a mozgalmak reprezentánsai.

Papp István könyvét pontos fogalomhasználat, alapos módszertan, valamint az eszmetörténeti áramlatok és az egyes konkrét kontextushoz kötött politikai történések (azok kül- és belpolitikai aspektusainak megfelelő értelmezésével) korrekt értékelése jellemzi.

 Ezek jegyében a kommunista mozgalom dualizmuskori előzményeiről vagy az 1919-es tanácsköztársaság diplomáciai útkereséseiről (ausztriai és nyugat-ukrajnai kapcsolatairól) éppúgy szó van a kötetben, mint a kommunista diktatúra bukásának szimbolikus jeleneteiről (ezek között Kádár János 1989-es belső meghasonlásáról és haláláról).

Többek között Csongrád megyei modern kori történeti eseményekkel foglalkozó kutatóként és a szegedi egyetem 1956-os emlékbizottságának tagjaként kötelességem egy apró hibára is fölhívni a figyelmet. Helytelenül szerepel a kötetben (a 274. oldalon) az 1956. október 16-án Szegeden megalakult „előforradalmi” ifjúsági szervezet neve. Az organizáció helyes elnevezése: Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (Mefesz), amely kifejezetten új és demokratikus, autonóm hallgatói érdekképviseleti szervezetként jött létre. Erre az elmúlt évtizedekben a tavaly november 17-én elhunyt Kiss Tamás (1934–2024) jogász, a Mefesz egykori titkára, a kádári megtorlások politikai elítéltje oly sokszor fölhívta a figyelmet.

Papp István remek könyve a baloldali mozgalmak ideológiája és a Magyarország XX. századi története iránt érdeklődőknek alapos és nagy szakmai fölkészültséggel összeállított, igényes összefoglalásként áll rendelkezésre. 

S csak egyetérthetek a szerző megállapításával, amely szerint „a kezdet és a vég igen hasonló egymáshoz: 1918/19 fordulóján szűk társadalmi bázison, döntően értelmiségi közegre támaszkodva született meg a magyar kommunista párt, s 1989 végén lényegében ugyanide jutott vissza: a valódi, radikális kommunista program hívei ismét csak értelmiségiek voltak, aránylag jól körülhatárolható szervezeti keretekben. A reform legyőzte a forradalmat.”

(Papp István: A magyar kommunisták. 1918–1989. Budapest, Jaffa Kiadó, 2024. 398 oldal, 5499 Ft)