Dunakeszin él, de már több mint húsz éve Gödön készít csellókat Kőrösi Ferenc, akinek műhelye valódi időutazást jelez. A csellókészítő mester ugyanolyan tisztelettel beszél a fáról és a munkafolyamatokról, mint arról a Frirsz-díjról, amit nemrég neki ítélt oda a szakma. Készített már hangszert Spanyolországba és Ománba is, de ami még fontosabb: érződik, hogy minden egyes hangszerbe beleteszi a lelkét.
A hazai hangszerkészítő szakma magas színvonalú
Elvarázsolt, erdei hangulatot áraszt az a gödi ház, amelynek egyik ajtaja Kőrösi Ferenc műhelyébe vezet, míg egy másik helyiségben Etzler Bernd vonókészítő mester műhelyét találjuk. – Régi barátság a miénk, ezért döntöttünk úgy, hogy közös házban dolgozunk. Több mint húsz éve itt készülnek a hangszerek. Én vagyok az a hegedűkészítő, aki egyáltalán nem készít hegedűket, csupán csellókat – mondja mosolyogva Kőrösi Ferenc.
Mint megtudjuk, a családjában nem, de a baráti körében volt egy fiatalember, aki hegedűket készített. Ő hozta meg a kedvét ehhez a mesterséghez.
– Akkoriban több barátomhoz hasonlóan én is gitároztam és igyekeztünk saját magunk átalakítani, javítgatni a gitárokat. Tulajdonképpen ez vezetett a hangszerkészítéshez – emlékszik vissza a mester, akinek a Zeneakadémia vonóshangszer-javító műhelyében Lakatos Ferenc volt a mestere. Elmondása szerint nemcsak kiváló szakember volt és egyedülálló módon gondolkodott a hangszerek javításáról, karbantartásáról, megőrzéséről, hanem egy karizmatikus figura is. – Beszippantott mindaz, amit ő képviselt – teszi hozzá.
Körülnézve a műhelyben, különféle hangszerek és szerszámok sorakoznak az asztalon, ropog a tűz a kályhában és mindent beleng a fa illata. Egyszerre idilli és nosztalgikus az egész. Közben arról beszélgetünk, hogy a hegedű- és a csellókészítés mit sem változott az elmúlt kétszázötven évben. – Ugyanazokból az anyagokból, ugyanazokkal a technológiákkal és szerszámokkal készül most is egy mesterhangszer, mint Stradivarius korában – lép a munkaasztal felé a mester, majd a kezébe vesz egy parányi gyalut és máris munkához lát a legnagyobb alázattal. Miközben a faforgácsok a földre hullanak, beavat a hangszerkészítés rejtelmeibe. Először a kivágott faanyagot összeragasztják, majd kifaragják, kidomborítják a tetőt és a hátat is. A hangszer tetejétől függ leginkább a hangzás, ezért ennek a farésznek nagyon szigorúan meghatározott szálirányának és minőségének kell lennie. A vékonyra kimunkált léceket, kávákat gőzzel hajlítják meg, így készül a hangszer oldala. Ezután kerül rá az a rész, amelyen a húrok találhatók (a nyak, a csiga és a fogólap, utóbbinak az alapanyaga ébenfa), majd a lakkozás következik, amivel folyamatosan kísérleteznek.
Nem készen, a boltban vásárolják a lakkot, hanem legtöbben saját maguk főzik különféle nyersanyagokból: borostyánból, lenolajból, fenyőgyantából és egyéb egzotikus gyantákból. Minden mester próbálja a saját receptjét kikeverni. A pác több rétegben kerül rá a hangszerre, de színtelen, alapozó lakkot is használnak, ami megvédi a fát a kártevőktől.
Ha már ilyen mélységig szóba kerül a lakkozás, megemlítjük, hogy Nagyváry József, a texasi A&M Egyetem nyugalmazott biokémia professzora több mint negyven évvel ezelőtt a világon elsőként bizonyította be, hogy a Stradivari-hegedűk lenyűgöző hangzásának egyik oka, a mesteri kivitelezésen túl, hogy a híres hegedűkészítők vegyszerekkel kezelték hangszereik faanyagát a korabeli élősdi fertőzések ellen. Egy kutatás során pedig néhány éve sikerült azonosítani a faanyag kezelésére használt kemikáliák nagy részét. Kiderült, hogy a hangszerek faanyagát bórax, cink, réz, timsó és mészvíz elegyével kezelték. Kőrösi Ferenc véleménye szerint minden mester kísérletezik a bevonatokkal, de nem hiszi, hogy a lakktól szólnak olyan csodálatosan a Stradivari-hegedűk. Ahogy ezt kimondja, megpillantunk az asztalán egy olyan hangszert, amin még nincs lakk. Ennek az az oka, hogy a megrendelő lakkozás előtt szeretné kipróbálni, hogyan szól a hangszer. – Érdekes tapasztalat lesz neki, hiszen másként szól lakkozás előtt és után – magyarázza a mester, aki egyszerre több hangszeren dolgozik, javítja is őket, ám azt még soha nem számolta össze, hány munkaóra alatt készít el egy csellót. De azt megtudjuk, hogy leggyakrabban a húrok használódnak el, emellett a fogólap, a húrláb is gyakran felújításra szorul, illetve a használatból adódó kisebb kopások, sérülések, repedések javítását is ellátja. A vonós hangszerek intenzíven kézben tartott használati tárgynak számítanak. Egy komolyabb mesterhangszer pedig műtárgyi értékkel is bír.
Az is a feladatunk, hogy úgy javítsuk meg a hangszereket, hogy az eredeti állapotukat, kinézetüket helyreállítsuk, megóvjuk és az utánunk következőknek is javíthatók maradjanak
– jegyzi meg.
