Kanton neve nagyjából annyira romantikus magyar fülnek, mint Szingapúr, Batávia vagy Casablanca. Rejtői figurák gyűjtőhelye, martalóc tengerészek pipáznak a gyarmatáruboltok előtt, ópiumbarlangok a félreeső utcákban, a helybéliek pedig hosszú varkocsba fonva viselik a hajukat. Természetesen ez a kép teljesen hamis, mindig az volt, de valahogy megmaradt az ábránd. Kanton még Kínán belül is különleges. Nem csak azért, mert más nyelven beszélnek a déliek, mint az északiak, s a legenda szerint mindent megesznek, amelynek négy lába van és nem az asztal. Ez az egyik kínai erőközpont, a kereskedelem egyik gócpontja, a Gyöngy-folyó deltavidékének ura. Folyamatos harcban áll Hongkonggal és Sanghajjal az elsőségért. Politikai beágyazottsága miatt Sanghajt lényegében lehetetlen legyőzni, a Jangce pedig inkább tengerhez hasonlít, mint folyóhoz. De Kanton mégis tündöklik. A városban és az egybeolvadt agglomerációs hálózatban nagyjából hetvenmillió ember él, dolgozik, lélegzik, szeret és gyűlöl.
Pedig nagyon megszenvedte a város és a tartomány a történelmet. Kanton volt a Csing-dinasztia vezette Kína kapuja a világtengerek felé, itt ütötték fel a tanyájukat a nagyhatalmak kereskedői, így később a britek Kantont foglalták el, hogy megkapják a teájukat. A forradalmak is innen indultak, majd itt működött a kommunista hatalomátvétel előtti utolsó köztársasági kormányzat. A polgári erők menekültek Hongkong és Makaó felé, amelyek még fél évszázadon keresztül külföldi gyarmatok lesznek, Kanton pedig az utolsó napokban esett csak el. A gyarmati múlt ma is látható a városban. Brit stílusú, vaskos templomok láthatók a belvárosban, egy-egy kecses francia imaház is felbukkan, ha jó alaposan figyelünk a Samian-szigeten. Ma már mind zárva van. Nincsenek ma már itt francia és brit kereskedők, akik fontosnak tartják a saját nyelvű misézést.
