Öcsi: egy falat múlt Józsefváros szívében

Kívülről alig feltűnő, belül azonban igazi időutazást kínál a józsefvárosi Öcsi étkezde. Régi barátok és idegenek ülnek egymás mellé, hogy megkóstolják az évtizedek óta fáradhatatlanul dolgozó házaspár, Oláh Ferenc és felesége főztjét. A pacaltól az angyalbordáig terjedő étlap legendás, a törzsvendégek közt többen gyermekkoruk járnak ide, de számos híresség és külföldi turista is megfordul az Öcsiben, amelyről a nagy angolszász lapok is többször írtak.

Fotó: Ladóczki Balázs

Mamika és a hírességek

A hely egyébként már az 1930-as években is működött – akkor Molnár étkezde néven –, 1980-tól pedig Oláh Ferenc édesapja vezette. Akkoriból származik az Öcsi elnevezés is.

A vendégek egy része azóta jár ide, többen a gyermekkoruk óta ebédelnek nálunk

– mondja a tulajdonos. Elmondása szerint a Mamika becenevű, szépkorú hölgy távoli rokona az első tulajnak. Noha Mamika szinte minden nap betér legalább egy levesre, ottjártunk napján épp nem jött. Igazoltan hiányzott: telefonon panaszolta el Erzsébetnek, hogy kicsit régi sárgadinnyét vásárolhatott, mert elrontotta vele a gyomrát. A legrégebbi törzsvendégek közt van még egy kalapos is a Népszínház utcából, valamint egy nyugdíjas úr, aki hajdan egy környékbeli helyre szállította a tüzelőt, mindig az Öcsiben tartva ebédszünetet. Nem bánja, hogy most ehhez a vidéki otthonából kell feljönnie Pestre.

„Ötvenhat évet dolgoztam le, nem bánnám, ha lenne időm pihenni”. Fotó: Ladóczki Balázs

Az étkezdének a hírességek között is vannak visszajáró vendégei. – Rendszeresen ebédelt nálunk Szakcsi Lakatos Béla vagy Kézdy György, a Szomszédok című sorozat Virág doktora, aki egyébként tősgyökeres józsefvárosi volt. Még apám idejében sokszor jártak itt a Pa-dö-dö énekesnői, ahogy Eperjes Károly is, de szintén többször betért hozzánk Presser Gábor és Babos Gyula – meséli Ferenc. Noha Fekete László csak egyetlen alkalommal járt náluk, a tulajdonos ma is emlékszik arra, hogy mit evett a Világ legerősebb embere címet többször is elnyerő sportember: „rántott karajt, de nem hagyományos körettel, hanem lecsós galuskával”.

Noha az Öcsit főként helyben, Józsefvárosban ismerik, s az átlagos budapesti lehet, hogy nem is hallott róla, a hely magyar viszonylatban igen ritkának mondható publicitást kapott az elmúlt években. Az csak hab a tortán, hogy néhány hete egy Tobias nevű tiktokker készített videót az étkezdéről, ugyanis korábban két nagy angol nyelvű lap, a The New York Times és a The Guardian is írt a helyről.

Azóta külföldiek is rendszeresen megfordulnak az Öcsiben: ottjártunkkor egy amerikai társaság tizenkét adag ételt kért elvitelre, ki is merítve az aznapi készletet a milánói bordából. Aztán egy fiatal távol-keleti hölgy tért be egy csirkecombra.

– Are you Chinese or Japanese? – kérdezi Ferenc angolul a nőt, arra tippelve, kínai vagy japán, ám a vendég mosolyogva közli: vietnámi.

A nagy hírverésnek nem csak pozitív következményei voltak. – Amikor a magyar sajtóban szemlézték az említett külföldi cikkeket, elképesztően sokan akartak itt étkezni. Már a nyitás előtt a sarkon túl állt a sor az utcán, a beülni szándékozó vendégek néha összezördültek az elvitelre várókkal, mi pedig a feleségemmel alig győztük szuflával – idézi fel Ferenc, hozzátéve: az elképesztő pörgés csak három hétig tartott, ugyanis a neje megbetegedése miatt, 2022 őszétől másfél évre le kellett húzzniuk a rolót.

Azóta – első ránézésre – minden ismét a régi, ám a házaspár már egy ideje a visszavonuláson gondolkodik. – Több éve áruljuk a helyet. Szeretnénk is túladni rajta, meg nem is. Egyrészt az Öcsiről szól az életünk, amióta 1990-ben átvettük apámtól, másrészt meg már elég idősek vagyunk, főleg, hogy mindent ketten csinálunk a feleségemmel. Ötvenhat évet dolgoztam le, nem bánnám, ha lenne időm pihenni – ecseteli Ferenc a helyzetüket.

Vágyott nyugalom 

Mint mondja, korábban volt több segítségük is, de egyrészt ma már szinte megfizethetetlen a jó szakács, másrészt az elmúlt években nem is igen találtak olyat, aki bevált volna. – Volt két jó mosogatónk, de miután meghaltak, mást már nem vettünk fel. A régi szakácsunktól pedig 2009-ben, a nagy válság idején voltunk kénytelenek megválni, ugyanis csődbe mentünk. Azóta Erzsivel tartjuk a frontot, de egyre nehezebben bírjuk. Hajnali négy óra előtt kelünk, majd irány a piac és a hentes. Egyébként az István utca a liget felőli részén található húsboltba járok, nagyon „patika” hentes, mindenkinek csak ajánlani tudom. No, aztán jövünk be az üzletbe, előkészítünk mindent, majd zárás utánra is marad bőven teendőnk. Este hat körül érünk haza, gyakorlatilag vacsorára, amit nem sokkal a lefekvés követ – avat be Ferenc a mindennapjaik részleteibe. Szavaiból az is kiderül, hogy szívesen töltene több időt a spánieljükkel, akit mentett kutyaként fogadtak be hat évvel ezelőtt.

Noha van egy gyermekük, nem merül fel, hogy ő venné át a stafétát. – A fiam teljesen más területen dolgozik, grafikus. Őszintén szólva nem bánom, csinálja csak azt, ami igazán érdekli. Nem tekintem a családunkat valamiféle vendéglátós dinasztiának. Végeredményben apám is csak véletlenül lett vendéglátós. A Vasasban focizott, a tanult szakmája pedig géplakatos volt, így adta magát, hogy a Ganz-MÁVAG-hoz ment dolgozni. Igen ám, csak aztán egy nap az elvtársak felhívták az irodába azzal, hogy jó lenne, ha másokról csacsogna nekik. Mivel eléggé meg volt ijedve, először belement. De egy hét sem telt el, és úgy döntött, hogy nem hajlandó ezt csinálni. Fogta magát, lement a Balatonra pincérnek – meséli Ferenc. A többi pedig történelem.

Borítókép: Öcsi, azaz Oláh Ferenc, a Bérkocsis utcai vendéglős (Fotó: Ladóczki Balázs)