A magyar politika- és neveléstörténetnek egyediségében különleges metszetét adja Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter tevékenysége, azon belül is az 1907-es Lex Apponyi néven elhíresült iskolaügyi törvény. Ez a jogszabály kötelezővé tette valamennyi hazai oktatási intézményben a magyar nyelv tanítását, mégpedig olyan módon, „hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a negyedik évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóval és írásban érthetően ki tudja fejezni”. Apponyi célja ezzel az volt, hogy a magyar állam valamennyi polgára, felekezeti és nemzetiségi hovatartozásától, valamint anyanyelvétől függetlenül ismerje legalább alapvető szinten a magyar nyelvet. Az államszocializmus-kori történetírás, s napjainkban is a román történetírás egyes irányzatai szerint ez a törvény közvetlenül hozzájárult azokhoz a nemzetiségi mozgalmakhoz, amelyek végsősoron – más politikai körülményekkel együttesen – a történelmi magyar állam megszűnéséhez és a trianoni békediktátumhoz vezettek. A Lex Apponyiról számos publikáció és könyv jelent meg az elmúlt több mint egy évszázadban, de ezek közül csak kevés olyan volt, amely egyszerre alkalmazta a neveléstörténeti és politikai gondolkodástörténeti dimenziókat. Köő Artúr, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának tanársegédje, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa és a Benkő István Református Gimnázium tanára idén megjelent Nagy-Románia a tantermekben. A román–magyar viszony a Lex Apponyi árnyékában Trianon előtt című könyvében azonban megtette ezt.
A kötetben a szerző a Lex Apponyi egyik közvetlen előzményeként az 1906-os bukaresti kiállítást említi, amelyik megemlékezett a Román Királyság létrejöttének 25. évfordulójáról, I. Károly király regnálásának 40. évfordulójáról, valamint arról, hogy Traianus római császár hadereje 1800 évvel korábban foglalta el Daciát. Ezen a nagyszabású politikai kommunikációs eseményen számos erdélyi román pap és tanító vett részt, akik azt hangoztatták ott is és később szolgálati helyükön is, hogy céljuk a Romániához való csatlakozás. A magyarországi románok ezen törekvései ellensúlyozására alkották meg a Lex Apponyit, amely asszimilációs szándékkal született, de az oktatás- és képzésfejlesztési szándék a kiolvasható belőle. Számos kisebb-nagyobb esettanulmányon és korabeli dokumentumból kirajzolódó történeten keresztül mutatja be a könyv azt a politika- és pedagógiatörténeti szempontból is fontos konfliktussorozatot, amely a történelmi magyar állam nemzetiségi iskoláinak fenntartói és munkatársai, valamint a magyar kormányzat között alakult ki akkoriban. Erénye a kötetnek, hogy az elfogulatlanság igényével készült, s nagyszámú eredeti dokumentum felhasználása alapozta meg a megírását. Ennek jegyében a szerző budapesti, bécsi, bukaresti, kolozsvári, gyulafehérvári, nagyváradi, aradi levéltárakban is kutatott, s különösen értékes a kiadvány ötvenegy dokumentumból álló, százhúsz oldalas forrásközlés része, amely révén az olvasó nemcsak a szerző értelmezésében, de a maguk teljességében is megismerkedhet ezekkel az iratokkal, így a történeti következtetéseket is maga vonhatja le.
