Román nemzetépítés a magyar tantermekben

A Lex Apponyiról számos publikáció és könyv jelent meg az elmúlt több mint egy évszázadban, de ezek közül csak kevés olyan volt, amely egyszerre alkalmazta a neveléstörténeti és politikai gondolkodástörténeti dimenziókat.

A Lex Apponyi keletkezése az idei közállapotok és nemzetiségi közvélemény érzékeltetésére álljon itt a következő példa. A bánsági, karánsebesi születésű magyarországi román tanítójelölt, Pavel Jumanca az 1906-os bukaresti kiállításra való visszaemlékezésében megfogalmazta, hogy útja során az a kép alakult ki benne, hogy Románia „szent föld” és „szabad levegőjű ország”, ahonnan elragadtatva tért haza. Mint fogalmazott: „A vonat megáll az orsovai állomáson, de gondolataim visszaszállnak az elhagyott földre. Még mindig álmodok. Egy csendőr az állomáson, magyar szokás szerint, ordít. Ez segít abban, hogy rájöjjek, Magyarországon vagyok. Hat órára hazaértem, boldogan, mert láthattam Románia szent földjét és beszívhattam ennek az országnak a szabad levegőjét.” Hogy azonban Románia valójában mennyire nem volt szabad állam abban az időben, azt bő egy évtizeddel később, az első világháborús vereségünket követően a területére került magyar kisebbség tragikus módon tapasztalhatta meg.

(Köő Artúr: Nagy-Románia a tantermekben. A román–magyar viszony a Lex Apponyi árnyékában Trianon előtt. Patrióták Közössége, Budapest, 2025.)