Könyörgöm, csak a Bookingot ne! — (majdnem) képzelt riport a bulinegyedből

A bulinegyed ingatlanmágnásai nem viccelnek, mindig meg tudják lepni a munkavállalókat. Ne higgyük, hogy a boríték kiment a divatból, de ez semmi az online értékeléshez képest. Beszámoló egy belvárosi apartmanhálózat éjjeli alkalmazottjáról és vendégeiről.

Fotó: Kurucz Árpád

A pesti bulinegyed egy részlete. Képünk illusztráció Fotó: Kurucz Árpád

A 2690 forintos óradíjért keményen meg kell dolgozni. Éjfél és éjjel három óra között legalább háromszor kell kisegíteni az ausztrál főnök többi apartmanjaiban: egy a körúton innen van, a másik azon túl, sokat segítene, ha ilyenkor is járna a 74-es troli… De Zoltán tudta, mire vállalkozik. Legalábbis azt hitte. Azzal már gyerekkora óta tisztában volt, hogy nem kifejezetten vonzó péntek esténként hányástócsákat kerülgetni a belvárosban. Azt nem, hogy valaha egy öklendező külföldi jelenti számára a szakmai kihívást. Az angolszász területről legénybúcsúra érkező kora harmincasok gyakran vedelnek a bulinegyedben, és az est vesztesei gyakran kirakják a taccsot. Legutóbb abból támadt feszkó, hogy a lelkes ivók egyike nem nézte, hova okád. Annyira részeg volt, hogy nem tűnt fel neki a sarokban fekvő hajléktalan. Így sugárba hányta a szerencsétlent. Az felhorkantott, fel is állt, és talán össze is csattant volna a turistával, de Zoltán megmentette a helyzetet, még annak az árán is, hogy a következő öklendezés tartalmának jelentős része a cipőjére fröccsent. Mit tehet ilyenkor egy önérzetes éjjeli portás? Korlátozott a mozgástere. A járőröző rendőr kiröhögi, ha elkezd jajveszékelni a részeg turisták miatt. A portás kolléga segítsége adja magát, a közös érdek (naná, hogy a Booking…) mindent felülír. Az auszi főnök pont telibe izéli, hogy ki, mikor, hány decit hányt, és abban esetleg volt-e sárgarépa. Ő a Bookingra van rámozdulva, és ha valamelyik elmeháborodott vendég lepontozza az összesen négy apartmanját, nem tud vastag borítékkal kedveskedni Zoltánnak és a kollégáknak. Tehát a hányás nem ügy. A részeg turista nem ügy, az aberrált szexőrült nem ügy. Semmi sem ügy. A Booking az ügy. Tartani kell a 9,7-et. Ennyi.

Zoltán egyre keservesebben szippant az éjszaka levegőjébe. A férfiak sosem szeretik, ha nincs önálló akaratuk. Zoltánnak nincs és mégis van. Ha szorul belé egy cseppnyi önérzet, akkor odébbtaszajtja a vállalhatatlanul viselkedő vadbarmokat. De a végén mindig az eszére hallgat. Az ész egyenlő a Booking-értékeléssel, és abból következik a húszezresekkel kibélelt boríték remélt vastagsága.

Tehát a vége mindig ugyanaz, a döntés mindig a megélhetésről szól. Miért is kúszna fel a vérnyomása egy bérből és fizetésből élő alkalmazottnak, ha bedrogozott szerencsétleneket lát lődörögni a bulinegyedben? Amíg nem követnek el bűncselekményt, és szépen tartják a 9,7-et, nem érdemes velük foglalkozni.

Portásunk egyetlen rázós sztoriba futott bele az utóbbi időben. A problémát csendháborításnak hívják. Zoltán még az ősszel lefagyott, megmeredve álldogált a recepció előtt egy ukrán társaság ordítozását hallva. Fogalma sem volt arról, mit kezdjen a helyzettel. Végül egy kollégája mentette meg a helyzetet: Ha tényleg hangoskodnak, akkor hozd át őket hozzánk – érkezett a javaslat. Mint kiderült, ez volt Zoltán mázlija: a tulaj biztosra ment a pontokat hajszoló őrült hadjárata során. Felvásárolt egy egész háztömböt a Nagykörúton túl, és amikor off-szezonban, például késő ősszel előfordul egy-két ordítozó idióta, azokat átterelik az éppen üresen maradt házba. Ahol csak magukban tudnak kárt tenni, a csendháborítás szomszédok, azaz feljelentő híján eleve kizárt. Ilyen egyszerű tartani a 9,7-et. Csak pénz kell hozzá.

Borítókép: A pesti bulinegyed egy részlete (Fotó: Kurucz Árpád)