– Miután 18 évet töltöttem el a Vígszínházban, leszerződtem az Arizonába, ahol nagyon jó szerepeket játszottam. Rettenetes érzés volt, amikor kiderült, egyik pillanatról a másikra megszüntetik, hogy megalapítsák a Művész Színházat, és Kazimir Károly társulatából szinte senkire nem tartanak igényt. A közönség egy hétig tüntetett a színház előtt, persze hiába. Ami különösen fájdalmas volt, hogy a szakmából senki nem állt mellénk. Nekem akkor egy picit megrepedt a szívem. Lehettem volna szabadúszó, vendégnek is hívtak, de úgy éreztem, hogy kötelességem a társaimmal maradni. Így lettünk színházalapítók Sopronban, ahol 11 évig játszottam. Az újságokban három évig egy sort sem írtak rólunk, mintha nem is léteztünk volna. Egyedül a Radnóti-színház nyúlt a hónunk alá. Közös darabokat hoztunk létre, Valló Péter rendezésében a Háztűznézőket kétszázszor adtuk elő Budapesten. Egy idő után több szerepet játszottam a Radnótiban, mint Sopronban, ezért Bálint András igazgató felajánlotta, hogy „Gyuszikám, fordítsuk meg, legyél itt tag, és Sopronban vendég”. Ötvenöt éves voltam akkor. A Radnótiban 12 évet töltöttem. Színésznek lenni lelkileg és fizikailag is nagyon megterhelő. Azt olvastam, hogy a bányászok után a színészek égetik el a legtöbb energiát. Én már fiatalon minden délután lefeküdtem egy órára pihenni. Persze szerettem társaságba járni, csajozni, iddogálni is, de már délelőtt az esti előadásra készültem. Ha játszottam, akkor az a nap nekem csak arról szólt, amit később a családom sajnos hosszú ideig megtapasztalt. Rájöttek, hogy olyankor nem zavarhatnak. Ilyen szempontból önző pálya a mienk. Popper Péter írja a Színes pokol című könyvében, hogy a színészeket rezervátumban kell együtt tartani, ahol kiordíthatják magukat. Oda civil ember ne nézzen be, mert nagyon meglepődne. Kívülről úgy néz ki, mintha veszekednénk, mi meg úgy érezzük, mintha a testvéreinkkel beszélgetnénk, igaz, néha nem válogatjuk meg a szavainkat. Én mindenkivel találkoztam, aki abban az időben nagy színésznek számított. Ismertek és foglalkoztatottak voltunk, a televízióból alig jöttünk ki. Nekünk nem voltak menedzsereink, akik megmondták, hogy mit vállaljunk el, és mit nem. Én azért lettem színész, mert játszani szerettem, és mindenféle műfajban szórakoztatni. A színészszakma kisajátítja az embert. Civil barátom alig van, Balázs Péterrel voltam jóban, Tordy Gézával, Koncz Gáborral. Agárdy Gábor atyai jó barátom volt. Ha megfordul, a háta mögötti polcon látja azt az ikont? Kék Krisztus a címe, nekem festette.