Istennek hála, még sikerült pár doboz klorokint beszereznem. Ez már elég lesz az egész családomnak, ha valaki elkapja a koronavírust – így fejezte ki örömét két hete a kongói főváros, Brazzaville egyik idős lakosa egy gyógyszertárból kijövet. Ez az eset azt követően történt, hogy a múlt hónap második felében Donald Trump amerikai elnök úgy vélekedett: az 1950-es évek óta ismert gyógyszer, amellyel az egész világon sikerrel vették fel a harcot a malária ellen, hatásos lehet a Covid–19 vírussal szemben is.
Roham a klorokinért
Az Egyesült Államokban ma már lehet koronavírusos betegeket ezzel a szerrel kezelni, sőt Franciaországban is kísérleteznek vele. Egy marseille-i professzor határozottan állítja, hogy a koronavírussal fertőzött betegei felgyógyultak a klorokin szedése után. Külön jó hír, hogy a klorokin egyik legnagyobb világexportőre Magyarország, így ha a szer tényleg beválik a kór ellen, akkor nálunk bizonyosan lesz elég gyógyszeralapanyag, ugyanis a kormány betiltotta a kivitelét. Ma már szinte egész Afrikában hiába keresnénk a gyógyszert, a vásárlói rohamok az összes gyógyszertárat kifosztották. Ám az afrikai feketepiacokon szinte heteken belül megjelent az indiai és kínai hamis változat.
Ugyanez a helyzet az orvosi maszkokkal és védőkesztyűkkel, -ruházatokkal: az ezek utáni futkosás is hiábavaló. A fekete földrészen a Kínával való kivételes kapcsolatokban bíznak, a távol-keleti óriás a földrész legnagyobb befektetője, és felvásárlója a helyi nyersanyagoknak. Most kellene védőfelszerelésre váltani a korábbi gyümölcsöző kapcsolatokat. Jack Ma, az Alibaba világcég alapítója, Kína leggazdagabb embere repülőgépnyi orvosi eszközt küldött Afrikába. A járványadatok fényében bármennyi jótékonysági felajánlás kevésnek mutatkozik egy 1,2 milliárd lakosságú kontinensnek, de kétségtelen, hogy valamit segít.
Érdekes módon a lakosság ellenszenve nem a kínaiak ellen irányul, pedig a koronavírus-járvány Ázsiában kapott lábra, hanem a fehérek ellen fordul. Számos helyen elterjedt, hogy ez a „fehérek betegsége”, a régi gyarmattartók elleni rasszista nézetekben ölt testet a rettegés. A fehér ember a gazdasági kizsákmányolás után most fizikailag is ki akarja irtani az általa lenézett feketéket – ez az összeesküvés-elméletek közös pontja. Az ENSZ munkatársai, nyugat-európai, sőt amerikai diplomaták jelentéseikben leírták, hogy egyre gyakrabban találkoznak szóbeli és – eddig viszonylag kis számban – fizikai erőszakkal a helyi lakosság részéről.