Hogyhogy még senki sem írt a vízről mint gasztronómiai elegyről? – tette fel magának a kérdést Rezeda Kázmér, miután megivott egy nagy pohár párásan hűvös, tiszta vizet.
– A víztől nem egyszerűen életben maradunk – morfondírozott –, de a víz finom. Vagy nem finom. Többféle a víz, és ezt észben kell tartani.
Kiindulópontunk a csapvíz. A csapvíz finom, legalábbis Magyarország nagy részén, kiváltképpen Budapesten. A csapvizet az ember réges-régen, vagyis gyerekkorában, amikor még majdnem minden rendben volt, és a helyén volt, óriási kortyokban itta vagy a konyhai csapnál, vagy pohárból, vagy mocskos kis marokból, más esetben a fürdőszobai csapból, belehajolva a mosdóba, ott mindig marokból, mohón, és enyhe bűntudattal, ugyanis nagymama azt állította, csak a konyhában folyó víz elég tiszta az iváshoz, a fürdőszobai nem. Az ilyesmit pedig az ember gyerekkorában halálosan komolyan veszi, aztán ugyanilyen halálos komolysággal szegi meg a szabályt, kiváltképp, hogy soha semennyi különbséget sem észlelt a kétféle csapból folyó víz között.
Magyarországon kemény a víz – így hangzott a másik gyerekkori szentencia, aminek szintúgy nem látszott akkor még az értelme, aztán amikor Rezeda Kázmér először járt külföldön, Németországban, pontosabban az „eneszkában”, és alig tudta lemosni kezéről a szappant, annyira lágy volt a víz, akkor megsejtette, mit is jelent ez. De a víz ennél is többféle. Vizet teszünk szép metszésű üvegbe is, a szép metszésű üveget pedig a hűtőbe, hogy amikor párásan hűvössé válik, akkor igyuk, enyhet keresve.
Lassan igyad, kisfiam, még tüdőgyulladást kapsz! – hallatszott nagymama figyelmeztetése, aminek szintúgy nem látszott az értelme, mikor hazaérkezett az ember a Csörsz utcai parkból, egész napos rohangálásból, rollizásból, hintázásból, focizásból, mászókázásból azokon a vasból készült, sarkos, szögletes, betonnégyzeten álló mászókákon, amelyeket ma életveszélyesnek minősítenének, mert ma pihe-puha gumi kell a gömbölyded, lekerekített, nagyon biztonságos mászókák alá, aztán mégis több a baleset meg a kripli gyerek, mint akkoriban, szóval hazaérkezett az ember az egész napos őrjöngésből, feltépte a frizsider ajtaját, és szinte nyeldeklés nélkül öntötte magába a jéghideg, finom, kemény magyar csapvizet, és fölöttébb elképzelhetetlennek tűnt bármiféle tüdőgyulladás. Nem is lett soha.