Fejek

Nietzsche szobra is voltaképp egy levágott fej. De mennyire más!

Forrás: Merítő - A szerző felvétele

Földényi könyvében illusztrációk mutatják a francia terror korának plakátjait, rajtuk a vértől csöpögő fejekkel. A levágott fejeknek nincs tekintetük. Akkor sincs, ha nyitva a szemük. Ez már csak tárgy. Persze puszta tárgynál jóval több, hiszen ez az arc egykor – nem is olyan régen – még valakinek az arca volt. A levágott fej arcára a halálpillanat maszkjának változatlansága tapad. Örök pillanat ez: a retteneté.

Nietzsche szobra is voltaképp egy levágott fej. De mennyire más! A pillanat, amelyet megörökít, és folyton, még a szobámban, még a számítógépem tetején, még műanyagból öntve is közvetít: Nietzsche szelleme. 

Ebben a tekintetben ott az európai szellemtörténet, a létmegértés ógörög csodája, egy kollégái által elítélt renitens klasszikus filológus végtelen szabadsága, tragikus sorsa és az egész emberi élet mélységes melankóliája.

Nietzsche feje a legmagasabban van: a szellemi fenyők és sasok birodalmában. A levágott fej a legalacsonyabban: egy véres kézből lóg lefelé. Érdekes párhuzam, hogy nyugaton manapság is terror dúl: a csőcselék pusztítja a történelmet, a gondolkodást, a szellemet. Hullanak a fejek. Persze ennek az őrületnek is vége lesz majd valahogy. Sajnos egyre inkább afelé haladunk, hogy csak egyféleképp lehet vége. A terrorra ellenterror jön.

A műanyag fejet mindez hidegen hagyja. Nietzsche lelke átköltözött sokunk lelkébe. Ha egy októberi reggelen a Magas-Börzsönyben a kelő nap túlvilági fénybe borítja a bükköst, az elkészült fényképnek azt a címet adom: Zarathustra erdejében. Ha egy szellemi beszélgetés a barátokkal túlságosan apollóni irányt vesz, azonnal szükségét érzem, hogy a dialógusnak beadjak egy kis Dionüszosz-infúziót. És ki tudja, mit gondol még bennem ő, no meg a többiek, Rilke, Hölderlin, Heidegger, akiknek belém költözött tekintete nélkül az egész életem talán nem lenne több, mint egy korszerű, műanyag Apolló-torzó.

Borítókép: Illusztráció (A szerző felvétele)