1382. szeptember 10-én hunyt el I. (Nagy) Lajos király

Halála előtt egy üstökös tűnt fel, és egy üstökös nagy esemény bekövetkeztét hivatott előre jelezni. A nagy esemény nem maradt el, meghalt a mindenki által szeretett uralkodó. Halála után oly nagy gyász lett az országban, mintha mindenki saját halálát siratta volna.

I. Lajos király szobra a Hősök terén. Forrás: Wikimedia Commons

Gyakran felmerül a kérdés: uralkodóink közül miért éppen Lajos kapta a „Nagy” jelzőt? Az okot talán 19. századi történészünk, Szalay László (1813–1864) következő mondatában kereshetjük: „Királyaink közűl István és László, a védő szentek után szokta említeni a magyar nép ma is…” A népi emlékezet, melynek rostáján csak a legjelentősebbek nem hullanak ki, középkori uralkodóink közül mindössze négynek a nevét tartotta érdemesnek fenntartani: a szentté avatott István és László mellett az országot naggyá tevő, mégis belső békét biztosító, minden társadalmi réteg által kedvelt, a keresztényi és lovagi eszményeknek egyaránt megfelelni képes Lajosét, és az igazságos Mátyásét.

I. Lajos király szobra a Hősök terén.
Fotó: Wikimedia Commons

A szerző Dr. Teiszler Éva tudományos munkatárs

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján olvasható el.