A kutatók nemrég bebizonyították, hogy a vérsas véghezvitele anatómiailag lehetséges volt, és az általunk ismert viking fegyverek szintén alkalmasak voltak hozzá.
A 11. és 13. század között a vérsasról terjedő versek és prózák szerint az áldozatokat főleg a csatákban ejtették fogságba.
A még élő áldozat hátáról nagy bőr- és izomlebenyeket vágtak le, majd a bordákat leválasztották a gerincről úgy, hogy azokat oldalra kinyitva „szárnyat” alkosson. A kínzási rituálé befejezéseként kihúzták az áldozat tüdejét és azt a bordákra fektették – áll a cikkben.
A Journal of Medieval Studies című folyóiratban megjelent kutatásban a tudósok elmondták, hogy a vérsas valódi anatómiai kihívást jelenthetett a végrehajtónak, azonban nem volt lehetetlen.
A kutatásban a szakértők lebontották a teljes kínzási rituálét, és elemenként vizsgálták meg aszerint, hogy anatómiailag lehetséges-e, milyen fegyverek álltak hozzá a rendelkezésre, és hogyan hajthatták végre egy-egy nyilvános szertartáson a vérsast.
Viking temetkezési helyen találtak például olyan egyélű, merev markolatú késeket, amelyek egy része hasonlított a modern kori boncoláskor használt szikéhez. A szakértők szerint ez alkalmas lehetett arra, hogy a bőr- és izomrétegeket felvágják. A kínzás egyik legnehezebb része a bordák leválasztása volt, különösen akkor, ha a tüdőt sértetlenül akarták hagyni. Ehhez a lépéshez kis pengéjű, lándzsahegyszerű kések szükségesek, a kutatók beszámolója szerint ehhez hasonló fegyvereket is találtak már.
A régészeti kutatások során azonban eddig nem találtak olyan emberi maradványokat, amik azt mutatták volna, hogy az áldozat egykor átesett a vérsason.
A tanulmány szerint a kegyetlen rituáléról szóló írásos beszámolókban a kínzást elrendelő személy és az áldozat is magas társadalmi rangú férfi volt, legtöbbjük királyi családból származott – olvasható a Híradó.hu-n.
A csonkítással járó rituális kivégzés a viking társadalom elit köreiben gyakori volt. A kutatók elmondták, hogy erre utal az is, hogy a vérsasról szóló írásos beszámolók olyan eseményeket írnak le, amelyek valóban megtörténtek, és társadalmi jelentőséggel bírtak az ellenség felett aratott győzelmet ünneplő vezetők számára.
A vérsas tehát nem egyszerű kínzási módszer volt, komoly jelentéssel bírt
– írták a tanulmányban.
A szakértők szerint az áldozatok valószínűleg már akkor elveszítették az eszméletüket, amikor a húst eltávolították a hátukról. A hatalmas mennyiségű vérveszteség miatt az áldozat már jóval azelőtt meghalt, hogy a kínzás végére értek volna.
Semmilyen lehetőség nincs arra, hogy az áldozat az eljárás végéig életben maradt volna
– szögezték le a kutatók. Hozzátették, hogy a vérsasnak alávetett áldozat már a bordák deformálása és a tüdő csonkolása előtt meghalt volna.
