A glasgow-i SWG3 közösségi házban beüzemelt rendszer megújuló energiát állít elő. Ebben nincs semmi különös. Az ellenben figyelemre méltó, hogy a megújuló energia forrásai maguk a táncolók, akiknek a testhőjét használják fűtésre és fűtésre.
Mennyire lehet hatékony az energiaválságban a test hőtermelésének felhasználása?
Ha hagyományos eljárást választ, tipikus légkondicionálást, akkor a költségek valószínűleg ennek körülbelül tizedébe – tehát 60 ezer fontba – kerülnének. Az elszálló energiadíjak láttán azonban Andrew Fleming-Brown azt reméli, hogy körülbelül öt éven belül megtérülhet a beruházást.
Ha sikerül ott, abban a környezetben működtetni az eljárást, nincs ok arra, hogy ne vihetnék más helyszínekre, nem csak Skóciában és az Egyesült Királyságban, szerte Európában és távolabb is. Az első komoly jelentkezők a berlini SchwuZ szórakozóhely tulajdonosai.
Megújuló energiát állít elő a glasgow-i SWG3 közösségi házban beüzemelt rendszer. Figyelemre méltó, hogy a megújuló energia forrásai maguk a táncolók, akiknek a testhőjét használják fűtésre és fűtésre. Az SWG3 ügyvezető igazgatója, Andrew Fleming-Brown azt reméli, hogy az energiaválságban így körülbelül öt éven belül megtérülhet a beruházás. Fotó: Unsplash
– Nagy érdeklődést mutattak. Látták, mit csináltunk Glasgow-ban, és nagyon akarják azt Berlinben – mondta David Townsend a BBC-nek.
A módszerrel kapcsolatban Jon Gluyas, a Durham Egyetem Földtudományi Tanszékének geoenergiával, szén-dioxid-leválasztással és -tárolással foglalkozó munkatársa szerint a víz felmelegítése sok energiát igényel, de meglehetősen lassan adja le ezt az energiát.
Amikor a táncolók által kisugárzott, majd összegyűjtött hőt a vezetékrendszeren keresztül a földbe viszik, az kellően elszigetelt környezetbe kerül. Ez nagyszerű módja az energia tárolásának.
Idővel egyfajta egyensúlyi állapot jön létre a víz és a környezet között, amely során csak néhány fokot csökkenhet a folyadék hőmérséklete.
Miért tartják hatásosnak a hőtermeléssel működő megújuló energiát?
– A legfontosabb dolog itt az energiaátalakítás és a hő. Ha hőt takarítasz meg, azzal az egész rendszer hatékonyabb lesz. Ez egy fenomenálisan hatékony módszer az energiaigényünk általános csökkentésére. A hő tárolása és visszajuttatása fontos módja annak, hogy pozitívan befolyásoljuk az Egyesült Királyság energetikai helyzetét és javítsuk az energiabiztonságot – érvelt Jon Gluyas.
A Bodyheat a skót kormány mellett számos magánadományozó támogatásából valósult meg. A glasgow-i városi tanács munkatársa, Angus Millar szerint ez egy fantasztikus program, amivel az emberek valóban zöldebbé tehetik Glasgow-t – miközben jól érzik magukat.
Az energiafelhasználás csökkentésének ez az innovatív megközelítése nagyszerű példa arra, hogy mindannyian kivehetjük a részünket abban, hogy Glasgow nettó nulla szén-dioxid- kibocsátású várossá váljon
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!