Egy év leforgása alatt egy átlagember meglehetősen sok hulladékot termel: körülbelül ötszáz kilogramm vizeletet és ötven kilogramm székletet. Ha ezt megszorozzuk nyolcmilliárddal – ennyi ember él a Földön –, elképesztően nagy számot kapunk. Ha egyre helyre hordanánk az emberiség ilyen termékét, hatalmas széklethegyeket és vizelettavakat látnánk.
Ennek a hulladéknak a túlnyomó többsége nem hasznosul, miközben a vizelet gazdag nitrogénben és káliumban, emellett kisebb mennyiségben bórt, cinket és vasat is tartalmaz. A széklet pedig egyebek mellett foszforból, kalciumból és magnéziumból, illetve szerves szénvegyületekből áll. Ezek olyan anyagok, amelyeket érdemes felhasználni. Világszerte néhány program erre vállalkozik.
A Párizs melletti Laboratoire Eau Environnement et Systemes Urbains kutatói biztató eredményekről számoltak be. A búzatáblák egy részét hagyományos műtrágyával kezelték, a többit vizeletalapú műtrágyával - a növények hozama megegyezett. Az emberi vizeletből előállított műtrágyák ellenben olyan szerves anyagokat is tartalmaznak, amelyek javítják a talajt. Bármennyire is jót tenne a feldolgozott emberi ürülék a környezetnek, az ilyen módszerrel előállított élelmiszerek nehezen értékesíthetők. Túlérzékenyek vagyunk? Igen, azok.
Az emberi fekália mezőgazdasági felhasználása nem új keletű. Már az ókori civilizációk tudták, hogy a vizeletünkben és ürülékeinkben lévő tápanyagok – nitrogén, foszfor és kálium – elősegítik a növények fejlődését. Lina Zeldovich tudományos újságíró a „The Other Dark Matter” című könyvében az 1600–1800-as évek japán életéről írva megemlíti, hogy az emberek az „éjszakai talajjal” kereskedtek, amelyet trágyává dolgoztak fel, hogy kevésbé termékeny sziklás terepre terítsék azt. Kínában szintén kereskedtek az emberi ürülékkel.
Ott többe került a gazdagabb emberek által termelt hulladék, azzal az indokkal, hogy a tápanyagdúsabb étrend jobb minőségű székletet eredményez.
A XIX. század alapvető fordulatot hozott. Lina Zeldovich szerint a modern szennyvízcsatornák és műtrágyák megzavarták a természet ciklikus tápanyagpótlását. – Egyes helyeken élelmiszert termesztenek, amit elszállítanak és máshol elfogyasztanak. A tápanyagok ezért nem kerülnek vissza a helyi földekre, hanem szennyvíztisztító telepekre, majd tisztítás után a lerakókba, vagy a víztestekbe kerülnek – idézte a szakembert a dw.com. Ez pedig a talajok kimerülése mellett azért rossz hír, mert a vízbe juttatott tápanyagok felgyorsítják az algavirágzást a tavainkban, veszélyeztetve a halakat és más élőlényeket.