Vékás Lajos jogász, az MTA rendes tagja vehette át a Magyar Tudományos Akadémia hétfői közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet. A tudóstestület legfontosabb díjával az ELTE korábbi rektorának a polgári jog teljes spektrumát lefedő, valamint az összehasonlító magánjogban is úttörő, nemzetközileg is elismert kutatásait ismerte el.
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Amikor Vékás Lajos világra jött, szülővárosa, Kolozsvár Románia része volt. Egyéves korában – a második bécsi döntés nyomán – került vissza Magyarországhoz, majd 1946 óta újra Romániához tartozik. Ötéves korában, 1944-ben a háború elől menekült a Vékás család Magyarországra. Édesanyja négy gyermekével nem azzal a szándékkal jött át 1944 őszén, hogy végleg itt marad. Úgy tervezték, hogy visszamennek. A két háború közötti időszakot ugyanis a család viszonylag nyugodt körülmények között élte át.
Egzisztenciálisan nem jelentett hátrányt a kisebbségi lét. Az udvarhelyszéki gyökerű Vékások mindig tanultak, voltak közöttük orvosok, református lelkészek. Szorgalmuknak, tehetségüknek köszönhetően elboldogultak. Vékás nagyapja például 1920 és 1940 között a híres kolozsvári Minerva Könyvkiadó igazgatója volt. Ez a kiadó látta el az erdélyi általános és a középiskolákat magyar nyelvű tankönyvekkel. A második világháború után államosították a kiadót.
A világégés lezárása után vissza akartak térni, de rádöbbentek, hogy egy szocialista társadalomban kisebbségiként élni két olyan csapás, amit önként nem vállal az ember. Egy csapás fért bele az életükbe: a magyar szocializmus. A család maradt. Egy Győr-Moson-Sopron megyei faluban, Győrszentmártonban (a mai Pannonhalmán) telepedtek le. Az ötvenes években jogász végzettségű édesapja három műszakban egy téglagyárban dolgozott.
A fiának nem ajánlotta a jogi pályát, de Vékás Lajos mégis ezt választotta. Az ELTE-n 1963-ban végzett. A korábbi megtorlás benne volt a levegőben, a tanárok és a hallgatók is tudták, hogy kivel mi történt. Utólag vallották be, hogy mennyi mindenről nem beszélhettek őszintén.
Tanársegédnek marasztalták az egyetemen. Gondolta, kipróbálja magát a katedra túloldalán. Meggyőződése volt: ahhoz, hogy kiváló egyetemi oktató legyen, az oktatás mellett kutatni és publikálni is kell. Pályája egyenletesen ívelt felfelé. 1990-ben lett az ELTE rektora. Utólag belátta, merészség és bátorság kellett ahhoz, hogy Magyarország első egyetemének vezetését éppen a rendszerváltás évében pályázza meg. Azt sejtette, hogy a politikai változások az egyetemeket is érintik, de hogy milyen léptékben, arra nem készülhetett fel. 1990 és 1993 közötti rektorságának legfőbb érdemének azt tartja, hogy nagyobb megrázkódtatások nélkül sikerült átmenteni az intézményt, annak értékeit a politikai viharokon. Ehhez higgadtság és megfontoltság kellett.
Azt az elvet követte, hogy akik nyilvánvalóan nem valók az egyetemre, például mert csak ideológiai tárgyat tudnak tanítani, azok, ha mehetnek, menjenek nyugdíjba. A fiatalabbak pedig képezzék át magukat. Nem vállalt újabb három évet, mert azt érezte, hogyha megválasztják, elfelejti a szakmáját. Azt a szakmát, amelyik éppen azokban az években újult meg. Az újabb rektorság elleni másik érv az volt, hogy 1992-ben felkérték, legyen a Collegium Budapest alapító rektora. Elvállalta. Élete egyik legnehezebb éve volt ez, hiszen egy éven át egyszerre két intézményt vezetett, emellett megtartotta az egyetemi előadásait is. 1997-ig irányította a Collegium Budapestet. Meggyőződése, hogy a Collegium Budapest hasznos kezdeményezése, nagyszerű intézménye volt a magyar tudománynak.
A kodifikációs főbizottság elnökeként meghatározó szerepe volt a másfél évtized alatt megalkotott és 2014-ben hatályba lépett polgári törvénykönyv szakmai előkészítésében. Úgy véli, hogy tudományos szempontból a külföldön megjelent cikkei vélhetően többet érnek, de gyakorlati téren ez a munka mindenképpen kiemelkedik.
– 2014 és 2020 között az MTA társadalomtudományi alelnökeként dolgoztam. Azutolsó része nem volt békés időszak, de ezt is igyekeztünk átvészelni – idézte fel a közelmúltat Vékás Lajos. Amire utalt, hogy 2019-ben került át az akadémiai kutatóhálózat az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz. Az MTA akkori vezetése nehezen élte meg ezt a döntést.
Vékás Lajos az Akadémiai Aranyéremmel. Fotó: Bach Máté
Az akadémikus folytatja a tudományos munkát. Szívügyének tartotta, hogy a 19. század elejéig visszatekintve összegző anyagot írjon a magyar magánjogtudomány történetéről. A már két kiadást megért munka kilenc tudós pályájának bemutatásával és tudományos tevékenységének értékelésével ad képet a magyar magánjogtudomány elmúlt két évszázadáról.
Az ELTE professor emeritusa rengeteget olvas, szépirodalmat és történelmet egyaránt, de papíralapon, s nem e-könyveket. Fontos számára a zene, és legalább ilyen jelentős az életében a tenisz. Napjainkban is ütőt ragad, ha teheti. – Remélem, nem hangzik dicsekvésképpen, de a múlt héten ötször játszottam – búcsúzik Vékás Lajos.
Névjegy:
Vékás Lajos 1939. november 25-én született Kolozsváron. 1963-ban szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1964-től különböző beosztásokban az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének munkatársa, 1984-től egyetemi tanár, 1979–1999-ig tanszékvezető. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben rendes tagja lett. 1985-ben, majd 1987 és 1990 között az ELTE rektorhelyettese, 1990–1993-ig pedig az egyetem rektora. 1992–1997-ig a Collegium Budapest Institute for Advanced Study rektora.
Borítókép: Vékás Lajos az MTA székházában (Fotó: Bach Máté)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
