Hatvanöt év barátság egy pannonhalmi osztályközösségben

A pannonhalmi bencés gimnázium 1956-ban induló B osztályának emlékei gyűlhettek volna az osztálynaplóba is, amelynek mottója így buzdította írásra a fiúközösséget: „ha kitartunk emlékeink megörökítésében, osztálytörténelmet írunk”. Nem tartottunk ki, konstatálja Gereben­ Ferenc szociológus az „Elszálltak már, hajh, az évek…” – Egy pannonhalmi osztályközösség életútja 1956-tól 2021-ig című vaskos kötet előszavában.

 S bár a krónikás kamaszkorától fogva rendíthetetlenül hisz az írásbeliségben, saját naplófeljegyzései, ezernél több levél és képes dokumentum birtokában mégis felteszi a kérdést: olyan rendkívüli osztály volt-e az 1956-ban induló B?

Természetesen nem volt rendkívüli, sokkal inkább tipikus, éppen ezért vonhatja magára a széles olvasóközönség érdeklődését. A krónikás figyelme kiterjed további osztályokra is, hogy az egyedi tapasztalatokból minél általánosabb következtetéseket vonhasson le. Emlékezetében feldereng a havas táj: első útja, amikor a vasútállomástól felgyalogolt a Várba. Félhomályos boltívek tűnnek elő a múltból, és valamiféle emelkedett elfogódottság.

 Megérkezett a Hegyre, akárcsak a társai. Ami lent maradt: a történelmi események által erősen megtépázott család.

Az ötvenéves érettségi találkozóra készült önéletrajzok egyikéből idézünk: „Első emlékeim 1946–1947-re tehetők. Az esti imát Anyuval úgy fejeztük be, hogy »segítsd haza…«, s szűkebb családunk öt fogságban lévő férfi tagjának nevét soroltuk föl. A hatodik a jobb karjának elvesztése miatt kórházban volt. Az első soha nem jött haza…” Gereben Ferenc az életrajzok nyomán áttekinti könyvében, hogy kiket sodort össze a vak véletlen vagy inkább a mostoha történelem. Volt közöttük, akinek családját 1945 után a Felvidékről telepítették át, és volt, aki Erdélyből menekült. Több édesapa megjárta a hadifogságot, vagy politikai okokból volt börtönviselt, kitelepített családok sarjai is jártak Pannonhalmára.

 

A tragédiák terhét jelzi a félárvák nagy száma: az osztályból nyolc fiú kezdte úgy a gimnáziumot, hogy nem élt már az édesapja – egyikük teljesen árva volt –, a kilencedik a következő évben veszítette el az édesanyját. „Abban az időben az egyszülős családok általában nem a válás, hanem özvegység következményei voltak” – tekint vissza kamaszkorára a szociológus. A súlyosabb történelmi megpróbáltatásokat átélt tanulók aránya a teljes osztályon belül mintegy 45 százalékot tett ki – ezt nevezték átlagos gyerekkornak –, de a drámai eseményektől megkímélt családokban is ott kísértett a Rákosi-korszak terrorisztikus légköre. A történelmi tépettség nemzedéki jelenségnek számított azzal a súlyosbító tényezővel, hogy az egyházi gimnáziumokban túlreprezentáltak voltak a káderpolitikától megbélyegzett „osztályidegenek”. 

Ők voltak az „ikszesek”.

Mi lett belőlük, hogy élnek – ha élnek – ma? Az egyéni sorsokból kiviláglik, hogy a szocia­lista rendszer az egyházi iskolákból kikerülő fiatalokat főképp műszaki, természettudományos, illetve mezőgazdasági pályára szánta, és a társadalomalakítás direkt lehetőségeitől (legfőképp a tanári pályától) igyekezett távol tartani őket. A diplomák nagyobbik részét csak a sokadik jelentkezés után vagy levelező tagozaton tudták megszerezni az „ikszesek”, s a diszkrimináció még ha szelídült is, érezhető volt egészen a rendszerváltozásig.

A krónikás kitér a pannonhalmi öregdiákok családi életére – aki maga nagycsaládban nevelkedett, az sem vállalt két gyereknél többet –, vallásosságára, a közösségi életből fakadó „mi-tudatra” és a csoportkohézióra.

 Hogy szabályos szociometriai vizsgálat nem készült az osztályról, azt Gereben Ferenc József Attilával magyarázza, tudniillik: „ügyeskedhet, nem fog a macska / egyszerre kint s bent egeret.” Vagyis nehéz egyszerre belülről megélni és kívülről vizsgálni egy szociális képződményt. Mi az előbbire tesszük a voksunkat, és 65 év barátság után még sok közös zalakarosi fürdőzést kívánunk a pannonhalmi öregdiákoknak!
(Gereben Ferenc: „Elszálltak már, hajh, az évek…” – Egy pannonhalmi osztályközösség életútja 1956-tól 2021-ig. Gondolat Kiadó, Budapest, 2022, 530 oldal. Ára: 5000 forint)

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)