Szenzációs őslénytani leletek a szegényebb országokból a gazdagokhoz kerülnek

Június elején Németország visszaadott Brazíliának egy 110 millió éves dinoszauruszkövületet, amely illegálisan került német kézbe, még mielőtt brazil tudósok megvizsgálhatták volna. Megannyi példa van arra, hogy egy szegény országban előkerült egyedülálló maradványok gazdag államok múzeumaiba, illetve szupergazdagok magángyűjteményébe kerülnek.

A sörényt és különös vállkinövéseket viselő apró húsevő dinoszaurusz, az Ubirajara jubatus 110 millió évvel ezelőtt élt a mai Brazília északkeleti részén. Megkövült példányát egy kőbányában találták meg külföldi kutatók Ceará államban. A lény 2020-ban került a címlapokra mint az első tollas dinoszaurusz, amelyet a déli féltekén fedeztek fel. A fosszília vizsgálatában azonban brazil kutatók nem vettek részt.

A sztori eleinte úgy szólt, hogy a kövület egy brazil múzeumban volt, onnan 1995-ben egy német múzeumba vitték tovább tanulmányozás céljából, de a gyűjtemény vezetője később beismerte, hogy 2009-ben egy magáncégtől vásárolták a leletet. Ez a cég 2006-ban importálta a kövületet Németországba, de sokáig nem volt világos, hogy az üzlet legális volt-e vagy sem. Vélhetően nem, hiszen mi másért adta volna vissza Németország a maradványt?

A sörényes apróság nem az egyetlen kétes üzlet a közelmúltból. A paleontológusok 2015-ben jelentették be egy különleges, 120 millió éves négylábú kígyó (Tetrapodophis amplectus) felfedezését, amely szintén engedély nélkül utazott Brazíliából Németországba. És ott van egy nagyjából kilencvenmillió éves, fantasztikus mexikói cápa (Aquilolamna milarcae), amelyet magángyűjtő vásárolhatott meg egy jogi kiskaput kihasználva. Ez csak három példa arra, amikor egy kevéssé fejlett ország lelete könnyen egy tehetősebb államba került.

A gyarmatosítás öröksége

A gyakorlat lényege, hogy a gazdag országok tudósai közepes vagy alacsony jövedelmű országokba utaznak, hogy kövületeket tanulmányozzanak vagy gyűjtsenek, és elmulasztják a helyi szakértőkkel való együttműködést, azok bevonását. Ha találnak valamit, megkerülik a helyi törvényeket – a kövületeket kétes vagy egyenesen illegális úton hazaviszik. Más esetekben egyes tudósok ki sem mozdulnak otthonukból. A kövületeket kereskedőktől, csempészektől vagy magángyűjtőktől szerzik be. A tendencia a gyarmatosítás örökségéhez köthető, mivel az alacsonyabb jövedelmű országok közül sok egykori európai gyarmat, míg a magasabb jövedelmű országok az egykori gyarmatosítók.

– A 21. századi tudományról beszélünk… ennek nem szabadna megtörténnie – idézte a Sciencenews.org portál Juan Carlos Cisneros brazil paleontológust. Amikor a kutatók figyelmen kívül hagyják a helyi szakértelmet, illegálisan szereznek be kövületeket, korrupcióra ösztönzik a lelőhelyek közelében élőket. Ez a hozzáállás az etikátlan kutatásokat erősíti.

– Ezt a gyakorlatot bizonyos mértékig sokáig a paleontológia és a geológia részének tekintették – mondta a portálnak Emma Dunne, a németországi Friedrich-Alexander-Universität paleobiológusa. Emma Dunne és kollégái összeállítottak egy adatbázist, amelyben több mint 26 ezer fosszilispublikációt elemeztek. A csapat megállapította, hogy a dokumentumok 97 százaléka a leggazdagabb országok kutatóitól származott.

A Nature Ecology & Evolution című lapban közölt eredmény szerint az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság vezeti azon országok listáját, amelyek a legtöbb külföldi eredetű kövületről publikálnak. A helyi szerzőket mellőző publikációk aránya alapján a leginkább veszélyeztetett ország a Dominikai Köztársaság, Mianmar és Namíbia. A kutatók három országban – Brazíliában, Mexikóban és Mianmarban – alaposabban elemezték a jelenséget.

Brazília

Brazília 1942-ben törvényben deklarálta, hogy az ott előkerült kövületek a szövetségi kormány tulajdonába tartoznak. 1990-ben egy másik törvény a külföldi kutatásokat szabályozta – deklarálták, hogy a máshonnan érkezőnek partnerségi megállapodást kell kötnie egy brazil tudományos intézménnyel. A kövületek országon belüli kereskedelmét betiltották.
Az Araripe-medencében felfedezett kréta korú gerinces és növényi kövületekről 1990 és 2020 között készült tanulmányok elemzése azonban azt mutatta, hogy a 72 publikáció több mint fele olyan kövületet ír le, amely egy másik országban kötött ki. Az exportált kövületek dokumentumainak csaknem 60 százaléka nem említi az export­engedélyeket. A publikációk több mint fele olyan leleteket írt le, amelyeket valószínűleg vásároltak, a tanulmányok fele köthető brazil kutatókhoz.
– Ezek a kérdések hatással vannak arra, hogy a fiatalabb generációk kevésbé érdeklődnek a tudomány iránt – mondja Juan Carlos Cisneros. A diákok frusztráltak, mert látják, hogy szinte csak külföldiek kutatnak.

Mexikó

Brazíliához hasonlóan a fosszíliák Mexikóban is a szövetségi kormány tulajdonába kerülnek, és nem exportálhatók engedély nélkül, illetve kereskedelmi forgalomba sem hozhatók. A külföldi kutatóknak együtt kell működ­niük a helyi szakemberekkel. Ennek ellenére a brazil kövületekkel kapcsolatos problémák közül sok ott is felmerült.

Az elemzők olyan, az 1990 és 2021 között közölt 126 publikációra összpontosítottak, amelyek gerincesek, gerinctelenek és más fajok jura és kréta kori kövületeiről szóltak. A kutatások közel felét nem mexikói kutatók vezették. Érdekes módon a brazil kövületekhez viszonyítva a mexikói kövületek valamivel nagyobb hányada került magángyűjteményekbe, amelyek elemzése kihívást jelent. – A magángyűjteményekben való kutatás a tulajdonos jóindulatától függ – mondja Juan Carlos Cisneros.

A 2021-ben leírt kilencvenmillió éves cápáról eredetileg azt állították, hogy egy – még fel sem épült – múzeum­ban található, valójában azonban egy gyűjtő páncélszekrényében volt. Később azt közölték, hogy a cápát ideiglenesen elhelyezik egy másik múzeum­ban. A gyűjtő azt mondta a Science-nek, hogy a kövületet tartalmazó kőzetet vásárolta meg, nem magát a kövületet, és így az üzlet legális volt.

Egy ideális világban a kövületeket a felfedezésükhöz közeli múzeumokban tárolnák és tanulmányoznák. De még Mexikón belül sem ez a helyzet. Sok leletet nagyvárosok múzeumaiban őriznek, távol azoktól a sziklaképződményektől, ahol évmilliókig léteztek.

Mianmar

Mianmar a borostyánban megkövesedett rovarok, növények és hüllők helyeként ismert. Emma Dunne és munkatársai 2022 szeptemberében arról számoltak be a Communications Bio­logy című folyóiratban, hogy a mianmari borostyánból készült, külföldön eladott tárgyak mennyisége 2014-től sokszorosára nőtt. A borostyánkivitel tipikusan a szürkezónát jelenti: a borostyán drágakőnek minősül, amely legálisan exportálható, míg a kövületek nem.
Aggodalomra ad okot, hogy az eladásokból származó pénz hova kerül. Jelentős annak az esélye, hogy miután 2010-ben a mianmari hadsereg átvette az ellenőrzést az ország drágakőbányái felett, a katonák külföldön értékesítik a leleteket. Bár a mianmari hadsereget a folyóiratokban leírt borostyánkövületekkel nem lehet összekötni, a kövületeket vásárló paleontológusok akaratlanul is hozzájárulhatnak a katonák finanszírozásához.

Mi a következő lépés?

A cikket jegyzők egyetértenek abban, hogy a probléma leküzdése többlépcsős. A folyóiratok szerkesztőinek a kövületek eredetével és őrzésével kapcsolatos információkat ellenőrizniük kell, a kutatást finanszírozóknak pedig meg kell követelniük, hogy támogatásuk fejében kutatóik helyi szakértőkkel dolgozzanak együtt, illetve betartsák az adott ország törvényeit.
Az új fejleményekre reagálva egyes folyóiratok szerkesztői bizonyítékot kérnek a kövület eredetéről, a szükséges engedélyekről. A Cretaceous Research korábban kijelentette, hogy nem tesz közzé tanulmányokat tisztázatlan származású kövületekről, de a mianmari borostyánokról még mindig jelennek meg cikkek a folyóiratban.

Az ősmaradványok többsége itthon szabadon gyűjthető

A nagyvilágban kétségtelenül a Rudapithecus hungaricus néven ismert hazai ősmajomleletet tartják a legnagyobb becsben. A Rudabányán 1971-ben kezdődött és csaknem ötven éven át tartó ásatások az emberré válás korai szakaszának kutatásában a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültek. A leletek nem mindegyike került a szakemberek kezébe. Rudabánya ugyanis mindig híres volt arról, hogy a gyűjtők előszeretettel vadásznak itt ásványokra, majd időnként megjelennek a nepperek, hogy jó pénzért felvásárolják az arra érdemes példányokat.

A rudabányai ásatást évtizedeken keresztül irányító Kordos Lászlót – a történetet egy éve megírtuk – 1990-ben például azzal hívta fel a Bécsi Természettudományi Múzeum paleontológusa, hogy öt rudabányai majomfogat talált az egy évvel korábban elhunyt főigazgató szekrényében. Egy németül alig beszélő magyartól vette a fogakat a főigazgató. Kordos Lászlónak felajánlották, Magyarország visszakaphatja a különleges fogakat, ha Bécs más különleges maradványokat kap helyette.

A nagyvilágban a Rudapithecus hungaricus leletünk a legismertebb (Forrás: Origó/Deskgram)

Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék egyetemi tanára szerint az ősmaradványok, geológiai értékek hazánkban nem esnek olyan védelem alá, mint a régészeti lelőhelyek vagy leletek. Az ősmaradványok többsége jelen pillanatban szabadon gyűjthető, korlátozás abban rejlik, hogy ha egy lelőhely magánterületre vagy például nemzeti park területére esik, akkor ott engedély szükséges. Kivételes, egyedi lelőhelyek esetében pedig ezt általában csak az ott folyó kutatómunkák kapják meg. Ez utóbbiak olyan egyedi, világraszóló lelőhelyek és leletegyüttesek, amelyeket évtizedek óta kutatnak szisztematikus ásatásokkal, és ahonnan minden előkerült lelet kivételes jelentőségű. Ilyen például a már említett rudabányai ősgerinces-lelőhely vagy az iharkúti dinoszaurusz-lelőhely. 

Ezekről a lelőhelyekről csak kevés, de igen értékes fosszília kerül elő, amelyek sokszor tudományos újdonságot hordoznak. Sajnos a korlátozások ellenére néha előfordul, hogy egy-egy ilyen kivételes lelőhelyen is engedély nélkül gyűjtenek, ami felbecsülhetetlen károkat okoz.

Borítókép: Az Aquilolamna milarcae nevű őscápa 90 millió éve élt a Mexikói-öbölben. (Forrás: Science.org)