A hawaii énekesmadár utolsó dala

A Hawaii-szigetek egyikén élt madarat, a pikkelyestorkú mohót 1987-ben látták utoljára. A hawaii énekesmadár utolsó dala egy biológusnak köszönhetően mégis hallható. Szomorú a melódia.

Fotó: Wikimedia Commons/ Auckland Museum

Az Egyesült Államok kormánya a pikkelyestorkú mohót 1967-ben sorolta a veszélyeztetett kategóriába. Addigra a faj száma szinte biztosan a fenntarthatatlan szintre csökkent. (A közelmúltban a jegyzékből törölt fajok is ugyanerre a sorsra jutottak.) „A szövetségi védelem későn érkezett ahhoz, hogy megfordítsa e faj hanyatlását, de ez egyúttal a veszélyeztetett fajok megőrzésének fontosságára is felhívja a figyelmet. Mielőtt túl késő lenne” – mondta a lapnak Martha Williams, a Hal- és Vadvédelmi Szolgálat igazgatója.

Miért vártak közel négy évtizedet azzal, hogy a veszélyeztetett fajok listájáról töröljék, és a kipusztult fajok közé sorolják a madarat? Azért, mert időnként csodák történnek. Ornitológusok egy csoportja 2003-ban új-zélandi viharfecskékre figyelt fel – ezt az állatot 160 éve kihaltként tartották számon. 

Nemrégiben az erszényesfarkasként is ismert tasmán tigrisről derült ki, hogy az utolsó egyedének tartott, 1936-ban fogságban, a hobarti állatkertben elpusztult példányon kívül évtizedekkel később is élt még néhány a vadonban. A Természetvédelmi Világszövetség, a szokásos ötven évet kivárva, 1986-ban nyilvánította kihaltnak ezt az állatot. Tasmániai ökológusok modellje azonban azt üzeni, hogy a faj utolsó egyede az 1990-es években pusztult el.

Az Egyesült Államokban mérföldkőnek számító Veszélyeztetett fajok megőrzéséről szóló törvényt Richard Nixon elnök írt alá 1973-ban. Miközben 2023-ban megemlékeznek a jogszabály kihirdetésének ötvenedik évfordulójáról, a törvény céljáról sem szabad megfeledkezni. Egy biztonsági rendszerről lenne szó, amely megállítja a fajok kihalását. A végső cél, hogy többé ne legyen szükség a törvényre.

Az amerikai környezetvédők szerint a jogszabálynak köszönhetően eddig mintegy 291 faj kihalását sikerült megakadályozni és több tucatnyi fajt kiemelni a veszélyeztetett kategóriából. Akkor minden rendben van? Szó sincs róla! A mai kihalások legalább tízszer-százszor nagyobb arányban fordulnak elő, mint az elmúlt tízmillió év során bekövetkezett kihalások – állapította meg az ENSZ egy 2019-es jelentésében.

Az 1500-as évek óta legalább 680 gerincesfaj tűnt el végleg a Földről. Az Egyesült Államok viszonylag rövid történelme során az ottani biológusok 150 állatot és növényt nyilvánítottak kipusztultnak, bár a valós szám valószínűleg több százra tehető. A legtöbb veszteséget a világ leggazdagabb nemzete el tudta volna kerülni, mint ahogy a jövőbeni kihalásokat is meg lehetne akadályozni.

– A kihalás, különösen az Egyesült Államokban, megelőzhető – mondta Tierra Curry, a veszélyeztetett fajok védelmével foglalkozó szervezet, a Biológiai Sokféleség Központ természetvédelmi biológusa. Egyes fajok azonban már a természetvédelmi törvény hatálybalépése előtt súlyos helyzetben voltak. Bizonyos populációk az 1970-es évek elejére annyira megfogyatkoztak, hogy a segítség későn érkezett és kevésnek bizonyult. 

 

A fehérfejű rétisas megmenekült

A fehérfejű rétisas – az Egyesült Államok címerállata – egyike a kipusztulástól megmentett fajoknak. Amikor az európaiak először partot értek Észak-Amerikában, a kontinens csaknem félmillió fehérfejű rétisast számlált. A telepesek terjeszkedésével azonban ezek a ragadozó madarak célponttá váltak, a költőhelyükként szolgáló fákat pedig sorra kidöntötték.

Az 1960-as évekre alig négyszáz pár fehérfejű rétisas maradt az Egyesült Államokban.  Forrás: Wikipédia

A XX. század kezdetén a fehérfejű rétisasokat Amerika-szerte irtották, Alaszka kivételével, ahol háborítatlanul élhettek tovább. Ám csupán 1917-ig, amikor ott is vérdíjat tűztek ki a fejükre. Az 1950-es évekig több mint 120 ezer rétisast lőttek ki – olvasható az Ng.hu-n. Az igazi szörnyűség azonban még csak ezután következett.

A második világháború után széles körben kezdtek el DDT-t használni rovarirtószerként. A méreg az egyre csökkenő számú saspopulációt is tizedelni kezdte. A DDT hatására a tojások héja vékonnyá és törékennyé vált, súlyosan csökkentve a sikeres kikelések számát. A madarak egyedszáma hihetetlenül gyorsan csökkent. Az 1960-as évekre alig négyszáz pár fehérfejű rétisas maradt az Egyesült Államokban. Az 1970-es évekre, kétszáz évvel azt követően, hogy címerállatuknak választották, a fehérfejű rétisast hivatalosan is veszélyeztetett fajjá nyilvánították. Amerika szimbóluma a természetrombolás jelképévé vált.

A kutatóknak idővel sikerült meggyőzniük a kongresszust, hogy tiltsák be a DDT használat. Erre 1973-ban került sor, a fehérfejű rétisasok populációja szinte azonnal új erőre kapott. 2007-ben az amerikai címerállat lekerült a veszélyeztetett fajok listájáról.

Borítókép: A pikkelyestorkú mohó múzeumi példánya (Forrás: Wikimedia Commons/Auckland Museum)