Sasvári Sándor: Nincs születésnapi vágyam, hála van bennem az eddigi életemért

„Amióta színész vagyok, már mindent eljátszottam, amit csak művész kívánhat, álmodhat magának. Több tucatnyi olyan szerep jutott nekem, amelyek közülha egy megadatik egy színésznek, akkor már sikeres életutat tudhat magáénak” – mondta el a Magyar Nemzetnek Sasvári Sándor, aki barátságos csömöri otthonában fogadott bennünket. A színművész lapunknak mesélt a lovak iránti, kisgyerekkora óta tartó rajongásáról, az állatvédelem fontosságáról és hogy milyen elvek vezérlik már évtizedek óta az életét.

Sasvári Sándor otthonában fogadta a Magyar Nemzetet Fotó: Mirkó István Forrás: MI

– Most októberben lesz a születésnapja, hogyan szokták ünnepelni?

– Ezen a telken együtt lakik három család: a nővéremék, az ő lánya a három gyermekével és a lányaim is még velünk élnek, így mindig sokan üljük körbe az ünnepi asztalt. Októberben ráadásul több születésnap is van, így több ünnepelt is lesz. Az idén részt vettem az ajándékom kiválasztásában, de még nem kaptam meg. Bár három előadásom is lesz október 18-án, a születésnapomon, de nagyon várom.

– Az interjú előtt körbejártuk a telket, a lovardát, az istállókat. Miért döntöttek úgy annak idején, hogy a vidéki életet választják a városi helyett?

– Temesvárról származnak a nagyszüleim és édesapám is, Bánátban volt egy nagy földbirtokuk, onnan került az édesapám Pozsonyba, majd Budapestre. Én már a Mester utcába születettem. Már ott, a IX. kerületben beleszerettem a lovakba és a régi, családi történetek is arra sarkalltak, hogy amint az első lehetőség adódik, vidékre költözzünk. Így vettük meg 1993-ban ezt a telket a nővéremékkel. Mivel a lovak négy-öt éves korom óta az életem részei, hatévesen pedig már lovagoltam is, nem is volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb vidékre fogunk költözni. A Mester utcai komfortos lakásunkból az akkori barátnőmmel, aki időközben a feleségem lett, kiköltözünk ide. 

– Nagy változás volt? 

– Amerre a szem ellátott, csak szántóföld, gyümölcsös és kukoricás volt. Az istálló volt az egyetlen épület a telken, azt tudtuk csak lakhatóvá tenni. Két éven keresztül ott éltünk, és nagyon boldogok voltunk az állataink mellett. Jó pár évet váratott magára, míg felépíthettük az otthonunkat. Duisburgba szólított egy szerződés, ahol első szereposztásban megkaptam Jean Valjean szerepét. Ezt heti hat alkalommal kellett eljátszanom, ami nagy kihívás volt, de egy nagyon boldog és kiegyensúlyozott időszaka volt az életünknek az a két esztendő. Akkorra már „népes” családunk volt, így vittük magunkkal Ginát, az ír szetterünket, egy befogadott vizslát és az akkori cicánkat is. Az elsőszülött lányunk, Léna is ekkor született.

Sasvári Sándor csömöri otthonában (Fotó: Mirkó István)

– Minden nap foglalkozik az állatokkal, a lovaival?

– Jelenleg hat lovunk, három kutyánk és egy cicánk van. Minden állatunk családtagnak számít, és folyamatos törődést és foglalkozást igényelnek. Minden nap igyekszem lovagolni. Ma csak egy lovaglásra lesz időm, mert egy állatvédelemmel kapcsolatos jótékonysági fellépésre készülök, ami Albertirsán lesz.

– Gyakran vesz részt állatvédelemmel kapcsolatos rendezvényeken? 

– Elkötelezett állatvédő vagyok. Fontosnak tartom, hogy az ember az ismertsége révén jó ügyek mellé álljon. Ha lehetőségem van üzenetet közvetíteni, példát mutatni, akkor ezt szeretném megtenni. A Rex Kutyaotthon Alapítvánnyal is nagyon jó kapcsolatban vagyok, rengetegszer léptem fel náluk, de segítettem akkor is, amikor 

egy olasz kamionról egy lovat kellett megmenteni a vágóhídtól. Amint jött a telefon tőlük, hogy bajban van a ló, azonnal felajánlottam, hozzák ide az istállómba. Minden gyógykezelési költségét álltam, és amikor hónapok elteltével teljesen felgyógyult, odaadtam az alapítványnak, hogy terápiás segítő lehessen.

Aki szereti az állatokat, az védi is őket. Lesújtanak az olyan elvetemült történetek, amit a napokban is hallottam, hogy valaki a kutyáját a kocsija mögé kötötte, úgy adott gázt és sokáig húzta az autó után a szerencsétlen állatot. Ez a kegyetlenség sokkolt, és szeretném, ha a törvény a teljes szigorával büntetné az ilyen eseteket.

– A családtagjai is osztoznak az állatok iránti szeretetében?

– Teljes mértékben. A feleségemnek is és a lányaimnak is természetes, hogy lovakkal és kutyákkal, macskákkal élünk együtt. Most kéztördelve várja az egész család, hogy az egyik kanca megfogant-e, és izgulunk a következő ultrahang eredményéért, hogy lesz-e ismét kiscsikónk. Sosem erőltettük a lányainknál például azt sem, hogy lovagoljanak, de mivel ebbe születtek bele, szeretik ezt a környezetet és az életmódunkat. A nagyobbik lányom huszonhét, a kisebbik huszonhárom éves, és nagy örömmel tölt el, hogy velünk együtt laknak. Ha elköltöznek is, azt tervezzük, a közelben fognak maradni. Lehet, hogy pont ezzel a háromszázalékos hitellel fogunk majd lakást vagy telket nézni.

– Ez a szoros családi összetartás abban is megmutatkozik, hogy az első és utolsó nejeként beszél a feleségéről.

– Igen, elveim vannak. Látom, hogy milyen sok ismert ember él a többedik házasságában és van több családban is gyermeke. 

Abban hiszek, hogy az embernek egyszer kell elköteleznie magát és amellett kell kitartani.

A művészi pálya során bizony sok kísértés éri az embert, de az a hitem, hogy az már döntés kérdése, hogy egy férfi ellenáll vagy sem. Én hiszek a hűségben. 

A napokban csatlakoztam a Bajtársak Digitális Polgári Körhöz, és egy kis videóban ott is elmondtam: „hit, remény, szeretet és Isten, haza, család”, ez a kétszer hármas szentség, ami meghatározza az életemet.

– Ezt az elkötelezettséget, hitet a családjából hozta? 

– Igen, egyértelműen, és Jézus megformálása két nagyon fontos műben is rengeteget alakított a személyiségemen. Át kellett élni a szerepet, átszellemülni, hogy az ember a lehető leghitelesebb előadást nyújthassa. Ez a legszebb történelmi esemény, ami meghatározza az egész világ sorsát és ezen belül az egyén sorsát is. Az enyémet is. Ennek a szerepnek is köszönhetem, hogy rá tudtam állni egy olyan ösvényre, amin csak egyenesen kell haladnom, nem szabad letérnem róla. 

Fotó: Mirkó István

– Egy gondolat erejéig visszatérve a közelgő születésnapjához, van valami vágya, amit szeretné, ha valóra válna, amikor elfújja a gyertyát? 

– Az elmúlt ötven évben, amióta színész vagyok, már mindent eljátszottam, amit csak művész kívánhat, álmodhat magának. Több tucatnyi olyan szerep jutott nekem, amikből ha egy megadatik egy színésznek, akkor már sikeres életutat tudhat magáénak. Nincs is születésnapi vágyam, inkább csak hála van bennem az eddigi életemért. De talán egy kívánságom mégis lenne, hogy szülessen meg az a kiscsikó, akinek az fogantatására annyira várunk.