Nem telik el nap, hogy ne gazdagodjunk újabb bizonyítékokkal az amerikai gyökerű globális közösségi hálók (Facebook, Instagram, Twitter) politikai, etikai, morális és nem utolsósorban jogi részrehajlására. Arra, hogy moderátoraik alig leplezve használják a balliberális fősodor narratíváját kiszolgáló kettős mércét, mikor arról kell dönteniük, hogy egy adott bejegyzés sérti-e a képlékenyen körülírt közösségi elveiket és az emberek lelki világát vagy sem.

A csütörtökön kibukott Reuters-hír azonban – miszerint a Facebook- és Instagram-oldalakon ideiglenesen elfogadott a gyűlöletkeltés, agresszióra felbujtás az orosz katonák és Putyin ellen, sőt akár a náci Azov-csoport dicsérete is – két szempontból is keresztülszakított minden elképzelhető vörös vonalat.

Az egyik a morális, keresztény elveken alapuló vonal.

Az emberi élet alapvető tisztelete, az agresszió minden körülmények közötti elítélése eddig a pillanatig legalább a kirakatban létezett az online közösség béke és szeretet templomának szerepében tetszelgő platformokon. A mostani húzásukkal egyrészt hivatalosan is elismerték, hogy az erőszak sosem megoldás és hasonló maszlagok pont addig képezik részét hitvallásuknak, míg az a baloldali „woke” média propagandagépezetét szolgálja.

Ráadásul azzal, hogy módosításukat nem a fű alatt, hanem a nagy nyilvánosság elé tárva végezték el, gyakorlatilag a megtűrt kategóriából egyből a támogatott kategóriába tették más emberek halálának kívánását és a gyűlölettel teli hangulatkeltést olyan személyek ellen, akiknek túlnyomó többsége nem saját akaratából megy a frontra meghalni.

A másik vörös vonal a szélsőséges csoportok felé nyitás: az említett ultranacionális, nyíltan náci és erőszakpárti, kegyetlen és hidegvérű gyilkosokból álló Azov „zászlóalj“ dicséretének engedélyezése, amennyiben azok oroszokat gyilkolnak.

A közösségi média történetében (persze a dark webet nem idevéve) most először fordul elő olyan, hogy bármilyen szélsőjobbos csoportosulás neve legálisan propagálható legyen, róluk elismerően beszélhessünk. Úgy tűnik, ha előkerül egy „nagyobb hal”, még a neonácik is számba jöhetnek potenciális szövetségesként. Alig várom, hogy az amerikai stúdiók által hamarosan futószalagon gyártott oroszellenes háborús filmek csúcspontján a Ku-Klux Klán és társaik legyenek a váratlan szövetségesek, akik segítségével legyőzik a világuralomra törő orosz csapatokat.