Szabó elvtársnőt annyiszor tették már helyre, oktatták ki jó modorból, hogy az már gombócból is sok lenne. Ennek ellenére remegő szájjal folytatja a fröcsögést és gyűlölködést. A mikroszkóp alatt sem látható támogatottságú Párbeszéd–Zöldek ügyvezető társelnöke ezúttal túlment minden határon. Még saját magát is képes volt alulmúlni.
Csirkékhez hasonlította a magyar gyermekeket az édesanyák adómentességéről szóló parlamenti vitában Szabó Tímea – hívta fel a figyelmet Németh Balázs a Fidesz-frakció közösségi oldalán. A frakció szóvivője szerint hihetetlenek a Párbeszéd képviselőjének kijelentései.
A gyermekvállalást pedig a csirketenyésztéshez hasonlította a baloldali képviselő – mutatott rá Németh Balázs. Hozzátette: az ellenzéki képviselő szerint ráadásul kidobott pénz, amit a kormány a gyerekes családokra költ, mert „kevés a csirke”.
További Poszt-trauma híreink
A frakció szóvivője szerint Szabó Tímea megbukott a kijelentéseivel.
– Szögezzük le, a magyar gyerekek nem csirkék, a gyermekvállalás nem csirketenyésztés, és a támadások ellenére végigcsináljuk Európa legnagyobb adócsökkentési programját – jelentette ki Németh Balázs. Hozzátette: egymillió édesanya lesz szja-mentes.
Ennyi!
További Poszt-trauma híreink
Az ellenzékben eltöltött 15 év az agyára ment a baloldalnak. Ahelyett, hogy tanultak volna abból, hogy az agresszív, magyarellenes politikájuk vezetett a sorozatos vereségekhez, tovább folytatják a magyarok ostorozását. Szabó Tímea addig ment a gyűlöletkeltésben, hogy már a magyar kismamákat, édesanyákat sértegette.
Ennél nincs lejjebb. Elég volt!
Borítókép: Szabó Tímea (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Jámbor András kegyetlenül hátba szúrta Magyar Pétert – ezt nem láttuk jönni, de ő sem
Ebből óriási balhé lesz!

Hír és hírérték a ballib médiában
Egy gyáva patkány megvert egy fideszes aktivistát ma hajnalra virradóan a belvárosban.

Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor nem kegyelmezett, zseniálisan mattolta Hann Endrét
Endre bácsi elszabadult.

Orbán egyik legnagyobb ellenfele páros lábbal szállt Magyar Péterékbe
Nem várt fordulat.

Újabb bizonyíték került elő, ez bele fog szólni a választási eredménybe
Milyen emberek ezek?

Itt a meglepetés: Török Gábor rejtélyes posztban koppintott Magyar Péter orrára
Váratlan bírálat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Jámbor András kegyetlenül hátba szúrta Magyar Pétert – ezt nem láttuk jönni, de ő sem
Ebből óriási balhé lesz!

Hír és hírérték a ballib médiában
Egy gyáva patkány megvert egy fideszes aktivistát ma hajnalra virradóan a belvárosban.

Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!