A botrányt okozó drag queen természetesen nem válaszolt a Hír TV kérdésére, amikor annyit szerettek volna megtudni tőle, hogy a szombati pride-felvonuláson miért űzött gúnyt Magyarország nemzeti jelképéből. A Mia Szösz művésznevű transz előadó a Telexnek azonban nagyinterjút adott, ahol már nem volt szégyellős, sokkal beszédesebb volt, és elcsacsogta, hogy miért csinálta azt, amit tett, miért gyalogolt bele a nemzeti érzelmű magyar emberek lelkébe.
„Olyan produkciót szerettem volna, ami egyfajta statement, és úgy érzem, hogy ez össze is jött, ez volt a Most múlik pontosan. (…) Azt akartam üzenni a transznemű embereknek, hogy fontolják meg, hogy mi a fontosabb a számukra: az identitásuk vagy a hazájuk. Lehet, hogy ez rosszul hangzik, pedig nem hazaárulásra akarok senkit rávenni, de jelen helyzetben a transzok a marginalizált csoporton belül is a legesleg-marginalizáltabbak, és néha szinte hajtóvadászatot indítanak ellenük. (…)”