„A délért meg kell küzdeni”

A festői Tisza-parton, szemben Temesvár folyójának, a Bégának torkolatával működik kissé elhanyagolt környezetben a Mala Carda, azaz a Kis csárda.

– A délért meg kell küzdeni – mondotta Maurer Oszkár, borász, autodidakta gasztronómus és Kaló Imréhez mérhető borpróféta, midőn tavaly Magor fiammal hármasban Titel irányában utaztunk, s az idő teltével morgolódni kezdtem, hogy választhattunk volna közelebbi, észak-bácskai célpontot is.

„Oszkár ismét fején találta a szöget” – állapítottam meg magamban, midőn megjárva Titelt, Karomot és Újvidéket, feledhetetlen élményekkel gazdagodva, éjféltájt a legfrissebb pét natját kortyolgattuk a pince előterében, immár Hajdújáráson. (A pezsgővel rokonítható, Magyarországon kevéssé ismert és kultivált természethű habzó-műfajról lásd magyarul például Csíki Sándor blogjának rövid, lényegre törő összefoglalóját.)

Megismerve valamelyest Palics, Szabadka, Magyarkanizsa, Óbecse, Topolya és Zombor vendéglátó kultúráját, érdemes délebbre menni, s nemcsak a kulináris fellegvárat, a több száz ezres Újvidéket szemügyre venni, de kisebb településeket, például az okiratok által már 1077-ben említett Titelt is, melynek alig több mint ötezer lakosából csak tíz százalék magyar, de e kis közösség, mint személyes helyi kalauzomtól megtudtam, nemrégiben szervezte meg ismét a magyar oktatást a gyermekeknek.

A község szélén, a festői Tisza-parton, szemben Temesvár folyójának, a Bégának torkolatával működik kissé elhanyagolt környezetben a Mala Carda, azaz a Kis csárda. A beltér nem túl igényes, de hangulatos, az ablakból rálátni a Tiszára. Fából ácsolt asztalok és támlás padok, a fal és plafon laminált pozdorja, a nyers tégla sem kezelt. A hely egyszerű és hiteles. A falra erősített szák, pecabotok, valamint cserepes zöld növények képezik a dekorációt.

A konyha a népszerű helyi fogásokra alapoz, melyeket a szerb konyha dominál. Erőssége a Tiszából fogott friss hal, együttműködnek a helyi halásszal, akivel ottjártunk idején alkalmunk volt találkozni. A felszolgáló őszintén elmondja azt is, hogy a ponty nem tiszai, hanem tenyésztett. Az egynyelvű (szerb) étlap rövid, lényegre törő. Adnak helyi jellegű halászlét, háromféle sült halat (harcsát, pontyot és süllőt), tucatnyi húsételt, főként sertésből, zömét roston sütve és egy desszertet.

Az árak barátságosak, a halcsorba ezer forintnál is kevesebb dinárba kerül, a sült halakat dekára adják, ezek ára borsosabb, de még mindig korrekt, tíz deka hatszáz forint körül van. A húsételek ára kétezer forint körül mozog.

A kiszolgálás kedves, pincérünk kommunikatív, de sem magyarul, sem angolul nem beszél, szerencsére helyi túravezetőnk uralja a szerb nyelvet.

Az italválaszték kommersz, főként a sörök és tömények, a húsztételes borlapon akad néhány jobb nedű, bár ezek nagyobb része is tömegbor.

A mi halászlevünknek megfelelő ételük a halcsorba, amelyben némi ételkeményítő és ételízesítő érződik, paradicsomos karaktere van, bár pincérünk esküszik rá, hogy semmi paradicsom nem került a lébe, azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy az ételízesítőként használt zöldségkeverék tartalmazhatott paradicsomot. A lé nem különösebben meggyőző, de a ponty friss és finom. Főételnek süllőt kérünk, megmutatják a szép halat, melyet fűszeres lisztbe forgatva, bő olajban sütnek meg, mellé krumplisalátát adnak köretnek. A hal finom, friss, szaftos – egyszerű és nagyszerű étel. Kérünk mellé sült paprikát, melyet bőven fokhagymáznak. Desszertképpen csak palacsintát kínálnak, azt kihagytuk.

Kis csárda, azt adta, amit ígér és amire vágytunk: friss, helyben halászott halat, jól megsütve. Egyedi, izgalmas élményként raktároztuk el. Érdemes volt érte megküzdeni.

Kis Csárda – Mala Carda

Titel, Potiska 66

Telefonszám: [phone]

Honlap itt érhető el.