A kilencvenes években nemzetünk naiv széplelkei úgy remélték meggyőzni a román politikumot arról, hogy a megalapozott, számos nemzetközi precedenssel bíró magyar jogkövetelések mindkét nép érdekeit szolgálják, hogy minden adandó alkalommal elhatárolódtak bármiféle területi követeléstől, meg sem várva, hogy a tárgyalófél ezt egyáltalán igényelje. Egyesek odáig mentek, hogy nemcsak a politikai realitással, a józan bölcsességgel, geopolitikai megfontolásokkal indokolták álláspontjukat, hanem lényegében erkölcsi, értékrendi (egyébiránt mondvacsinált) okokat kerestek az irredentizmustól való elhatárolódáshoz. Köztük egy erdélyi bal-liberális közíró odáig jutott, hogy azt írja le papírra 1992 körül, hogy „Nagy-Magyarország álom s még csak nem is szép”.
Persze megvolt neki az ellenpontja is, Borbély Imre, Hargita megye akkori parlamenti képviselője, aki a következőképpen fogalmazott e témakörben: „a történelmi jog elévülhetetlen. A határrevízió magyar követelésének morális megalapozottsága, jogossága azóta sem változott, és e tekintetben a jövőben sem változhat semmi. Sőt. A történelmi joghoz hozzáadódik a jobb gazda metafizikai előjoga a földhöz, a gondosabb szülőnek az előnye a nevelésre. A kis-antant (…) országok hozzáállása az egykor megkapott területekhez továbbra is felelőtlen, még mindig magán hordozza az orgazda kapkodva lefölöző attitűdjét.”
Nagyjából ezt az orgazda-attitűdöt érhetjük tetten, ha végigmegyünk a száz éve még pompázatos, akár Bad Ischlhez hasonlítható Herkulesfürdőn, de említhetjük Buziásfürdőt is, az Osztrák-Magyar Monarchia legjelentősebb fürdővárosainak egyikét, mely első okirati említésének hétszázadik évfordulóját épp idén, 2021-ben ünnepelte.
1910-ben a város 7000 lakosának három hetede vallotta magát németnek, ugyanennyi románnak, egy heted magyarnak. 2011-ben 4746 lakosából mindössze 91 volt német és 176 magyar.
A város sem adja azt a hangulatot, amit valamilyen szinten más elcsatolt fürdővárosok, Palics vagy Szováta megőriztek, itt a rendszerváltás után több, mint három évtizeddel még mindig a posztkommunista kopottasság jellemző.
A település vendéglátóipari egységeinek zöme a központban található, ezek közül a két legnépszerűbb egymástól nem messze, de jól elkülönülve, azonos címen működik.
