A Magyar Konyha szerkesztősége több évtizedes kollektív adósságot törlesztett, midőn nem kevés kutatómunkával, a lap mellékleteként tető alá hozta a jól strukturált, igényes és tartalmas Kárpátalja kalauzt. E kötettel kezemben indultunk neki közvetlenül a vírusjárvány elleni drasztikus védekezés előtt felfedezni Beregszásznak és környékének gasztronómiai kínálatát.
Volt bennünk némi belső remegés, amit a Kárpátalján lakók vélhetően olyan derültséggel fogadnak, mint mi, amikor anyaországi ismerőseink ódzkodik az erdélyi utazástól, tartván a román szervek vegzálásától. A helyzet persze különböző, Ukrajnában a jogállam látszatára sem ügyelnek, s határátkelés sem olyan egyszerű, mint vírusmentes időkben román/magyar viszonylatban.
A Halminál működő határellenőrző pontot néztük ki, Nagybányáról indulva, ezt ajánlották helyi barátaink a minimális forgalom okán. Az ellenőrzés, főként ukrán oldalon macerás, összesen öten foglalkoztak velünk, két katona, az első megszámolt, majd adott egy papírt, amit az ellenőrzés végeztével a másik elvett. Közben két útlevélkezelő is ellenőrzi a dokumentumokat, a vámos átnézi az autót. Fordított irányban a román oldalon majdnem úgy kezeltek, mint a kilencvenes években, amikor félreállítottak, majd egy óra elteltével nézte át az autót egy vámos. Itt kétszer is körbeszaglásztatták gépjárművemet a drogkereső kutyával. Másik alkalommal bár egyetlen autó volt előttünk, nem haladt a sor, mert több mint fél órán keresztül egyszerűen nem történt semmi. Az a fél óra meg azért is telik iszonyú lassan, mert nem tudhatja az ember, hogy meddig is nyúlik.
Beregszász központját a Vérke patak szeli ketté, ennek egyik partján működik az 1913-ban átadott egykori Beregmegyei Kaszinó épületében a város ikonikus szállodája, az Arany Páva, melynek étterme nyitva áll bárki előtt. Hatalmas belmagasság, századfordulós pompa, történelmi helyszíneket ábrázoló festmények a falon, az ablakokban ólomüveg berakás, padlószőnyeg, zongora, földi érő terítők az asztalon. A boldog békeidőket idéző szecessziós atmoszféra.
