A vírusjárvány hatására megszűnt ikonikus fővárosi vendéglátó egységek egyike a Kaltenberg bajor királyi söröző, mely egy kaszárnya, majd dohánygyár helyén nyitott a rendszerváltás hajnalán. Legfőbb vonzereje a helyben főzött sör volt, a konyha nem mutatott túl az átlagos szinten. Nem kellett ahhoz sörforradalom, hogy meglegyen ennek a varázsa és nem kell sörrajongónak lenni ahhoz, hogy az ember szívesebben igya azt a sört, melynek sörfőző berendezése néhány méterre fekszik az asztalától s netán még meg is tekintheti. (Ami nyilván nem jelenti azt, hogy a sörfőzés „forradalomnak” is titulált minőségközpontú megújulása ne hozott volna hatalmas eredményeket és megannyi élményt mind a sörfőzők, mind a sörértő közönség számára.) Ezt a modellt követte a MOM parkban is az ezredforduló táján nyitott Paulaner sörház, mely ma is működik, de már rég nem főzik helyben a sört.
A szolnoki Sörárium nevében - étterem, söröző és látványsörfőzde – ugyanezt ígéri, de az ígéret egyelőre beváltatlan marad. Reméljük csak időlegesen. Múlt hónapban jártunk náluk, s nemcsak, hogy nem csapoltak saját sört, de kizárólag nagyipari multisöröket kínáltak s azok közül is csak a közhelyes tételeket, mintha kerülték volna a kiválasztott főzde, a Dreher kreatív próbálkozásait. Melyek azért létezőek. Ez egyébként a „sörforradalom” egyik érzékelhető eredménye: arra késztette a mega-vállalatokat, hogy nyissanak új műfajok fele. Egyébként nyilvánvaló módon nem létezne a Dreher, Soproni vagy Borsodi IPA, nem léteznének a hidegkomlózott változatok, APA-k, Hoppy lágerek s még sorolhatnám. A tömény italok zöme is kommersz, mindössze két minőségi rum és a Bulyáki pálinkák jelentenek némi felüdülést. Borfronton jobb a helyzet: habzókkal együtt mintegy huszonhárom bort kínálnak a magyar élvonalból, melyek többségét kimérik decire is.
