Új színfolt Szeged vendéglátópalettáján: Somogyi pince

Mindig öröm, ha egy megszűnt étterem helyén másik nyílik, különösen, ha az előzőnél színvonalasabb.

A séf-üzletvezető Fodor Krisztián, akinek kulináris alkotásait Makó legszínvonalasabb éttermében, a Glorius hotelben, majd néhány évvel később, tavaly ősszel a Sanzonban volt alkalmam kóstolni. (A Sanzon hosszú évek óta ott van a szegedi élbolyban, nem esik annyi szó róla, mint amennyit megérdemelne.)

A magyar és nemzetközi fogásokra épülő bisztró-ajánlat két levest, nyolc főételt és egy desszertet integrál, minden főétel mellé a köretet a séf alkotta meg, ahogy azt megszokhattuk egy bizonyos szint felett.

Kínálnak többek között gyöngytyúklevest, szatymazi gombapaprikást pirított nudlival és tejfeles uborkasalátával, csirke supreme-et tejszínes spenóttal, batátával és mogyoróval, sertéscsülköt puliszkával, szalonnás ceruzababbal és selyemmártással.

A borválaszték korrekt, a töményitalok között is találunk több izgalmas tételt. A sörfront még fejleszthető, jelenleg a nagyipari vonal jobbacska főzeteit kínálják csapon (Paulaner, Pilsner Urquell), a palackos választékot a Heineken szortimentjéből válogatták. Az is tény, hogy a város legjobb sörözője, a Maláta, épp szemben van, ötven méternyire, azzal meleg konyhára alapozó igényes bisztróként lehetetlen konkurálni.

Némi hezitálás után medvehagyma-krémlevest rendeltem, előtte azonban séfüdvözletként kacsazsírt hoztak pirított gyökérkenyérrel és marinált zöldségekkel. Kiváló kezdés. A kedves, udvarias, szívélyes és felkészült felszolgálótól azt is megtudtam, hogy a zsír aromavilágát az adja, hogy kacsahúst konfitáltak benne.

A levest inkább medvehagymás burgonyakrémlevesnek neveztem volna, viszont annak elsőrangú volt, selymes textúra, klorofillolajjal színesített felszín, intenzív medvehagymaíz. Jobban ízlett, mint egy hagyományos szabvány krémleves. Remek volt mellé a talán legnépszerűbb magyar street food fogás, a foszlós, tejfeles-sajtos minilángos. Viszonylag ritkán láttam lángost éttermi fogásként, de soha nem okozott csalódást. Első ízben a budai Szép Ilonában ettem sült sertéstarja köreteként a hősidőkben, az ezredfordulón, néhány éve a szintén budai Café 57-ben mustáros szűzérmékkel és sült fokhagymával társítva, illetve a Michelin-csillagos Standban az üdvözlő falatok egyikeként. Ezúttal is remekül megtalálta a helyét a kompozícióban.

Nagy dilemmám volt, hogy főételként kacsamellet kérjek vagy süllőpofát, végül az utóbbira esett a választásom, mert sokkal ritkább alapanyag. Másrészt a fish and chips közhelyessége ellenére igen ízletes étel, ha jól van elkészítve, nem véletlen, hogy Heston Blumenthal beválogatta azon fogások közé, melyeket tudományos eszközökkel tökélyre fejlesztett.

A Veszely csárda nyitó estéjén kóstoltam először süllőpofát, majd tavaly az esztergomi Rózsakertben, mindkettő kifogástalannak bizonyult. Ezúttal is remekül volt elkészítve, megőrizte ruganyosságát, szaftosságát. Jó volt hozzá a sült burgonya és a házi majonéz.

A desszert sem okozott csalódást, a jó tartású csokilávát málnával ízesítették, a mellé adott valódi tejszínhabot is megszórták liofilizált málnával.

A következtetés nem kétséges: Szeged minőségi vendéglátásának palettája új színnel gazdagodott.

Elérhetőségek:

• Somogyi pince
• Szeged, Somogyi utca 18.
• Telefonszám: +36-30/175-5018
• Honlap: Facebook.com
• E-mail-cím: [email protected]

Borítókép: Somogyi pince (Fotó: A szerző felvétele)