Ruhabolt, közösségi tér, prémium bisztró és pizzéria egy fedél alatt: Szomszéd bisztró

A Szomszéd bisztró remek élményt nyújtott minden szempontból, ez a hely úgy jó, ahogy van.

Borbély Zsolt Attila
2022. 08. 28. 10:56
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Van néhány vidéki étterem, mely megnyitása óta az országos élbolyhoz tartozik, az idő múlásával pedig olyan szakmai presztízsre és ismertségre tett szert, hogy fővárosiak egyetlen vacsora kedvéért is elutaznak oda. Legfőbb példaként a balatonszemesi Kistücsök éttermet, valamint az encsi Anyukám mondta nevű egységet szokták emlegetni, de ebben a ligában játszik a debreceni Ikon is.

A csúcséttermek egyben séfiskolaként is működnek, aki megfordul ezek konyháján, olyan tudásra teszt szert, amit a szakácsképzés aligha biztosít Magyarországon, de egyébként a régió más országaiban sem. Az első ilyen kultikus étterem a Loulou volt, ahonnan mára már legendásnak számító séfek indultak. Majd megnyitott a kétezres évek első évtizedének második felében a Csalogány26, az Olimpia – mily szomorú, hogy ma már egyik sem működik! – és persze a csillagos éttermeink. Különösképpen a Costes és a Costes Downtown jelentett fiatal tehetségeknek egyfajta szakmai ugródeszkát.

Nem kivétel az említett Ikon sem, Pataki Péter, aki az éttermet sikerre vitte, ma országos sztár, tévéműsorokban szerepel, kreatív séfnek hívják mintaértékű éttermek, a nevéhez köthető, testvérével, Tiborral alapított „Meatology” etalonértékű márkanév, bárhol is nyitnak újabb egységet.

2020-ban, közvetlenül a járvány előtt volt szerencsém meglátogatni az Ikonnak egy zseniális „szatellit-éttermét”, a Művészbejárót, amit sajnos a vírusjárvány elvitt.

2021-ben nyitott viszont egy másik, hasonlóan színvonalas étterem „Szomszéd bisztró és közösségi tér” néven, mely egyből bekerült a Dining Guide TOP 100-as kiadványába, méghozzá az első, pontozott részbe, amiben minden bizonnyal annak is szerepe volt, hogy a séf, Izbéki Gábor az Ikonból érkezett.

„A Szomszéd olyan összevont koncepcióként született meg, melyben mindennek helyet találtunk, amihez valódi szenvedély köt minket: a minőségi gasztronómiai élményeknek, a vendéglátásnak, a közösségteremtésnek és a magyar design támogatásának” – olvashatjuk a jól szerkesztett, informatív honlapon, ahol arra is választ kapunk, hogy mit értenek a tulajdonosok a közösségi tér önmeghatározáson. „Már az építészeti koncepció kialakításánál is szempont volt, hogy olyan tereket teremtsünk, amik támogatják ezt a törekvésünket: kanapés lounge-jellegű berendezést, jól szeparálható részeket, kényelmes éttermi elrendezést, napfényes teraszokat, hangulatos borospincét és mini színpadot terveztünk az épületbe.”

Némi világhálós kutakodás után kiderül, hogy az egyik társtulajdonos, Tóth Tamás olyan kultikus helyeken volt üzletvezető, mint a már említett Anyukám mondta s a miskolci Avalon. 

A Szomszéd bisztró lezserebb, fesztelenebb hely az Ikonnál, szélesebb réteget szólít meg, ide nyugodtan beülhet spontán döntés eredményeképpen, asztalfoglalás nélkül egy család is pizzázni, de aki szofisztikált, a fine dining irányába kacsingató ételekre vágyik, az sem fog csalódni.

A konyha a mediterrán ízvilágra, s azon belül az olasz gasztronómiára alapoz, de kínálnak magyar és nemzetközi fogásokat is. Szerepel az étlapon marhagulyás, tanyasi tyúkleves, paprikás csirke galuskával, házi csalamádéval, kacsaduó hagymás törtburgonyával, lilakáposztakrémmel, másik oldalról toszkán paradicsomleves, rizottó, gnocchi, lasagne, helyben gyúrt papardelle bolognai mártással. Az előételek között is jól érezhető ez a kettősség, egyik oldalról kínálnak olasz antipastit, másik oldalról mádi sajtokat érlelt mangalicasonkával. Van végül egy street food vonaluk is: mangalica pulled pork és hortobágyi Angus marhaburger, de beillik ebbe a kontextusba a főételek között szereplő füstölt tofus vegán pad thai is.

Hétköznap délben kedvező áron hetente változó business menüt is kínálnak, ez idő tájt bőrös malackaraj, grillezett gomolya és fehérboros garnélás spagetti szerepel a menürovatban a főételek között.

Az itallap színvonalas, a borokat értő kézzel válogatták, a ház borát, a tokaji Gizella pince (Szilágyi László) furmintját a bejáratnál kedvező áron kínálják elvitelre. A tömény szegmensben is prémiumtételeket találunk, nem közhelyeket. Tartanak kézműves söröket, csapolnak is négyfélét olyan élvonalbeli főzdéktől, mint a Reketye vagy a First. (Érdekes módon a gyártó nem szerepel a sörök megnevezése mellett az itallapon, pedig ezekkel a nevekkel méltán lehetne büszkélkedni.)

Indításnak garnélás bruschettát rendeltem, remek kenyéren vajas, petrezselymes fokhagymás, koktélparadicsomos, kicsattanó frissességű, remek állagú garnélákat kaptam. Klasszikus ízkombináció, kifogástalanul rekonstruálva.

Főételképpen egy olyan fogást választottam, mely jobban megcsillogtatta a séf kreativitását: fogast karfioltextúrákkal. A hal kellemesen pörzses, friss és szaftos, mellette selymes, kifejező ízű karfiolkrém, szárított, illetve marinált roppanós karfiol, valamint grillezett pok choi. Remek az összhatás.

Desszertem a napi ajánlatban szerepelt, brownie-t kértem, amit málnafagylalttal és csokis morzsával tálaltak, ez a fogás is remeknek bizonyult, különösen a natúr gyümölcsízt visszaadó, optimális állagú fagylalt érdemel kiemelést, nem mintha a brownie-nak bármi baja lett volna. De egy kifogástalan brownie elkészítése nem akkora kihívás, mint egy tökélyt súroló gyümölcsfagylalté, előbbivel egy előképzettség nélküli hobbiszakács is megbirkózik, utóbbival már kevésbé.

Mindehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a kiszolgálás kifogástalan: udvarias, szívélyes, szolgálatkész és felkészült. A Szomszéd bisztró remek élményt nyújtott minden szempontból, ez a hely úgy jó, ahogy van.

Szomszéd bisztró és közösségi tér

Debrecen, Akadémia utca 96.

Telefonszám: +36 30 300 1010

Honlap: http://www.szomszedbisztro.hu/ 

E-mail-cím: [email protected]

Borítókép: A Szomszéd bisztró Debrecenben (Fotó: A szerző felvétele)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.