Azt gondoljuk, hogy a világnak vannak szerencsésebb részei, mint ahol élünk. Ahol nem dúltak háborúk, nem kötöttek gúzsba ideológiák, ahol nem kell mindig mindent, minden generációnak elölről kezdenie. Vannak. De ha egyfolytában ezen kesergünk, észre sem vesszük, milyen értékek vesznek bennünket körül. A Kárpát-medencét a történelem viharai, a politikai döntések ugyan szétszabdalták, de ami természetes módon összetartozik, azt nagyhatalmi szó sem tudja örökre szétválasztani. Ilyenek a borvidékek, a borkultúra is. Immár több mint két évtizede járom a jelenlegi határokon belüli és kívüli területeket, találkozok borászokkal, kóstolom a boraikat. Az ember otthon érzi magát, mindegy, hogy milyen nyelven folyik a társalgás. Ugyanazok a dilemmák, problémák vetődnek fel mindenhol, még ha sokszor fáziskéséssel is.
2003-ban a csopaki önkormányzat felkérésére rendeztük meg a nemzetközi olaszrizling borversenyt a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht.-val. Azt gondoltuk, milyen nagy dolog részesei vagyunk, hiszen ez a szőlőfajta a legnagyobb területen termesztett magyarországi fehér szőlő, és gyakorlatilag az összes környező országban megtalálható. Aztán az érdeklődés mégsem volt olyan szintű, mint amire számítottunk. A meghívott bírálókból kénytelenek voltunk egy nagy bizottságot alakítani, olyan kevés volt a beérkezett minta a két napra tervezett eseményen. A folytatás el is maradt, gondoltuk, ennek még nem érkezett el az ideje. Aztán persze más olaszrizling borversenyek is elindultak, például az egerszóláti Aranytőke Borszemle, és számos helyi kezdeményezés próbálta felkarolni a szőlőfajtát.
A tanácstalanságot az is jelzi, hogy 2016-ban még egy pályázatot is kiírtak annak érdekében, hogy új nevet találjanak a bornak.
Hogy miért? Egyrészt mert nemigen van köze az olaszokhoz, másrészt mert a világ rizlingként, avagy Riesling-ként a rajnai rizlinget azonosítja, ami még rokonságban sincs a mi rizlingünkkel. A pályázat eredményeként létrejött „oris”, „nemes” és „mandola” elnevezések nemigen kerültek a köztudatba, továbbra is ’olasz rizling’ vagy olaszrizling szerepel a címkéken. Hogy külön vagy össze kell írni ezt a kifejezést, abba most ne menjünk bele, sokat vitatkoztak ezen is a borászok.
Magyarországon hajlamos a szakma úgy tekinteni egy-egy szőlőfajtára vagy bortípusra, mintha az az országon kívül nem is létezne, vagy legalábbis nem lenne jelentősége. Eközben a Welschrieslinget (ez a fajta osztrák neve) a világ elkezdte osztrák borként megismerni, a New York-i borbárokban például a kötelező zöldveltelini mellett rendre felbukkan a borlapokon. Ottjártamkor próbáltam egy rögtönzött közvélemény-kutatást elvégezni a különböző bárok pultosai, sommelier-jei között, hogy mit gondolnak róla. Száz százalékuk osztrákként azonosította, bár volt, amelyik tudni vélte, hogy ez ugyanaz, mint a horvát Graševina, vagy hogy vannak „Welschrieslingek” más országokban is. A már említett névváltoztatási pályázat is a szekér után futás tipikus esete volt. A lapok akkoriban azt írták, hogy a szakma felháborodott azon, hogy a fajtát egy neves borlexikonban Graševina, illetve Taljanska Graševina néven azonosították, ezért akartak lépéseket tenni. Tegyük hozzá, hogy abban az időben – 2015–2016-os évekről beszélek – a magyar bormarketing teleszórta a világot a furminttal, míg a horvátok a Graševinát helyezték a központba. Magam is kerültem olyan kínos helyzetbe, mikor először egy kanadai, majd egy holland kereskedőnek azt kellett bizonygatnom, hogy Magyarországon, ezen belül pedig főleg a Balaton körül az olaszrizling a fő szőlőfajta, furmintból igencsak kevés van az országban Tokajon (és Somlón) kívül. Márpedig ők kötötték az ebet a karóhoz, hogy ne mondjak ilyet nekik, mert mindenhonnan az hallják, olvassák, hogy Magyarország fő fajtája a furmint.
Idén júniusban néhány borszakíró újabb lépéseket tett.
Újvidéken, vagyis inkább a péterváradi várban megrendezték Grow du Monde néven a legújabb nemzetközi olaszrizling borversenyt, amelynek sikerét a szervezők – mindannyian borszakírók, bloggerek: a szerb Igor Lukovič, Tomislav Ivanovič, a horvát Saša Špiranec és a pécsi Győrffy Zoltán – nem akarják a véletlenre bízni. Az esemény csak egy elem abban a folyamatban, mely a szőlőfajta megismertetését, felemelkedését célozza. Nemcsak verseny ez, hanem fórumok és tanulmányút is, bejártuk „mellékesen” a Szerémséget, két nap alatt nyolc pincészetet meglátogatva, tartalmas eszmecseréket folytatva. Kapcsolódott hozzá egy kisebb fesztivál is, csupa olaszrizlinggel, illetve egy konferencia, melyen a fajta karakterét, aromáit, történetét, stílusait, szőlészeti jellemzőit vesézték ki. A bíráló-résztvevők elsősorban szakírókból, sommelier-kből, kereskedőkből álltak, és a jugoszláv utódállamokból, a Kárpát-medencéből és néhány nyugat-európai országból érkeztek. Talán a legfontosabb eredmény az az ott kialakult vélemény, miszerint az olaszrizling (és halkan hozzátettük, hogy a kékfrankossal párban) alkalmas lenne arra, hogy a tágabban értelmezett régiót képviselje, bevezesse a világban. Közös kommunikációra lenne szükség, és a legjobb borok bemutatására cikkekben, kóstolókon, kiállításokon, kivéve az osztrákok kezéből a gyeplőt. Ugyanis a fajta a Felvidéktől a Délvidékig, Morvaországtól Magyarországon át Szerbiáig és Horvátországig mindenhol nagy mennyiségben megtalálható, sőt bizonyos borvidékeken a legfontosabb boroknak számítanak. Az meg csak hab a tortán, hogy a könnyed nyári fehérboroktól a vastag, fahordós tételekig, sőt héjon erjesztett narancsborokig és édes, késői szüretelésű változatokig mennyire széles a skála, amire felhasználható. A munka megkezdődött, számos cikk jelent meg az esemény kapcsán, amelyet vándorversenynek terveznek, azaz minden évben más-más országban rendezik meg, és megpróbálnak egyre több szakembert, szakírót, bloggert, borászt megnyerni az ügynek.
Hogy konkrét borokat is említsünk a végén, érdemes elmondani, hogy a fiatal borok kategóriáját a balatonfüredi Zelna Borászat 2021-es olaszrizlingje nyerte, az érlelt kategóriában a horvátországi Krauthaker pince végzett az élen egy 2016-os tétellel, az édes rizlingek közül szintén egy horvát Graševina (Papak, 2015-ös évjárat), míg a narancsborok között a szerémségi Vinčić pince 2017-es amforás Grašaca lett a győztes.
Borítókép: Grow du Monde
