Magyarországon hajlamos a szakma úgy tekinteni egy-egy szőlőfajtára vagy bortípusra, mintha az az országon kívül nem is létezne, vagy legalábbis nem lenne jelentősége. Eközben a Welschrieslinget (ez a fajta osztrák neve) a világ elkezdte osztrák borként megismerni, a New York-i borbárokban például a kötelező zöldveltelini mellett rendre felbukkan a borlapokon. Ottjártamkor próbáltam egy rögtönzött közvélemény-kutatást elvégezni a különböző bárok pultosai, sommelier-jei között, hogy mit gondolnak róla. Száz százalékuk osztrákként azonosította, bár volt, amelyik tudni vélte, hogy ez ugyanaz, mint a horvát Graševina, vagy hogy vannak „Welschrieslingek” más országokban is. A már említett névváltoztatási pályázat is a szekér után futás tipikus esete volt. A lapok akkoriban azt írták, hogy a szakma felháborodott azon, hogy a fajtát egy neves borlexikonban Graševina, illetve Taljanska Graševina néven azonosították, ezért akartak lépéseket tenni. Tegyük hozzá, hogy abban az időben – 2015–2016-os évekről beszélek – a magyar bormarketing teleszórta a világot a furminttal, míg a horvátok a Graševinát helyezték a központba. Magam is kerültem olyan kínos helyzetbe, mikor először egy kanadai, majd egy holland kereskedőnek azt kellett bizonygatnom, hogy Magyarországon, ezen belül pedig főleg a Balaton körül az olaszrizling a fő szőlőfajta, furmintból igencsak kevés van az országban Tokajon (és Somlón) kívül. Márpedig ők kötötték az ebet a karóhoz, hogy ne mondjak ilyet nekik, mert mindenhonnan az hallják, olvassák, hogy Magyarország fő fajtája a furmint.
Idén júniusban néhány borszakíró újabb lépéseket tett.
Újvidéken, vagyis inkább a péterváradi várban megrendezték Grow du Monde néven a legújabb nemzetközi olaszrizling borversenyt, amelynek sikerét a szervezők – mindannyian borszakírók, bloggerek: a szerb Igor Lukovič, Tomislav Ivanovič, a horvát Saša Špiranec és a pécsi Győrffy Zoltán – nem akarják a véletlenre bízni. Az esemény csak egy elem abban a folyamatban, mely a szőlőfajta megismertetését, felemelkedését célozza. Nemcsak verseny ez, hanem fórumok és tanulmányút is, bejártuk „mellékesen” a Szerémséget, két nap alatt nyolc pincészetet meglátogatva, tartalmas eszmecseréket folytatva. Kapcsolódott hozzá egy kisebb fesztivál is, csupa olaszrizlinggel, illetve egy konferencia, melyen a fajta karakterét, aromáit, történetét, stílusait, szőlészeti jellemzőit vesézték ki. A bíráló-résztvevők elsősorban szakírókból, sommelier-kből, kereskedőkből álltak, és a jugoszláv utódállamokból, a Kárpát-medencéből és néhány nyugat-európai országból érkeztek. Talán a legfontosabb eredmény az az ott kialakult vélemény, miszerint az olaszrizling (és halkan hozzátettük, hogy a kékfrankossal párban) alkalmas lenne arra, hogy a tágabban értelmezett régiót képviselje, bevezesse a világban. Közös kommunikációra lenne szükség, és a legjobb borok bemutatására cikkekben, kóstolókon, kiállításokon, kivéve az osztrákok kezéből a gyeplőt. Ugyanis a fajta a Felvidéktől a Délvidékig, Morvaországtól Magyarországon át Szerbiáig és Horvátországig mindenhol nagy mennyiségben megtalálható, sőt bizonyos borvidékeken a legfontosabb boroknak számítanak. Az meg csak hab a tortán, hogy a könnyed nyári fehérboroktól a vastag, fahordós tételekig, sőt héjon erjesztett narancsborokig és édes, késői szüretelésű változatokig mennyire széles a skála, amire felhasználható. A munka megkezdődött, számos cikk jelent meg az esemény kapcsán, amelyet vándorversenynek terveznek, azaz minden évben más-más országban rendezik meg, és megpróbálnak egyre több szakembert, szakírót, bloggert, borászt megnyerni az ügynek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!