A 2014-ben nyitott tapolcai „Pura Vida Wine and Dine” igen gyorsan népszerűvé vált az ínyencek körében, a Gault Millau étteremkalauz szerkesztői is felfigyeltek rá, s egyből magas pontszámmal került be a rangos kiadványba. 13 pontot és az ezzel járó egy szakácssapkát kapták meg mind a 2016-os, mind a 2017-es kötetben. (Tegyük ismét hozzá, hogy bár mást olvashatunk a kalauz kezelési útmutatójában, egy átlagos vendéglő 7-8 pontos teljesítményt nyújt, a 9 pontosakat a köznapi ember már jó helynek mondja, s 11 pontnál kezdődik az a világ, ahová a lelkes amatőrök produkciói nem szoktak felérni. A magyar Gault Millau kalauz sajnos 2018-ban megszűnt.)
A hely üzemeltetői, Árkosi Attila és Árkosi Erika autodidakta módon sajátították el a gasztronómia megannyi csínját-bínját. Tapolcán jó ízléssel, lelkesedéssel egy pazar kis mediterrán oázist rendeztek be. Vendéglátós tapasztalattal már rendelkeztek ekkor, 2010-es hazatérésük előtt Dél-Spanyolországban, Marbellán is üzemeltettek évekig egy egységet.
2015 nyarán egy gasztrotúra legvégén jártunk náluk, véletlenül tértünk be, megtetszett a hely portája, senki nem szenvedett már kalóriahiányban közülünk, de így is felkaptuk a fejünket, hogy micsoda remek borbárra leltünk.
Sajnos Tapolca nem volt megfelelő helyszín a hosszú távú nyereséges üzemeléshez, az étterem Keszthelyre költözött, de ott sem tudott megkapaszkodni. 2020-ben egyeztek meg Cziráki Barbarával, aki egy omladozó parasztházból megteremtette a Balaton egyik legvonzóbb szálláshelyét, a kapolcsi négy csillagos „Hazai Provence” panziót, hogy ők fogják üzemeltetni az intézmény éttermét, a 84 bisztrót. Mint a honlapon olvasható, a tulajdonos gyakran látogatott, kedvenc helye volt a Pura Vida, amit a környék legjobbjának tartott, ez adta az ötletet az együttműködéshez.
Kapolcs elsősorban a Művészetek völgye nevű népszerű és rangos rendezvény révén került be a köztudatba, de lassan az említett panzió és a 84 bisztró is felsorakozik a település főbb nevezetességei közé.
Merthogy a gyors szakmai siker itt sem maradt el, bekerültek mind a Dining Guide Top 100-as kiadványba, pontozott étteremként a mezőny első felébe, mind pedig a Michelin-kalauzba, mely 2020-ban és 2003-ban is az ajánlott éttermek közé sorolta őket. Amire, mint azt a minap megejtett látogatásom alkalmával az üzletvezető, Árkosi Attila elmondta, nem számítottak, szavakkal nehezen leírható, eksztatikus örömük elképzelhető.
Érzékletesen írja le a sajnos mára már megszűnt Funky Pho street food bárt életre hívó Szabó András–Szabó-Gyuris Éva páros a helyről szóló könyvben azt a pillanatot, amikor azt lesték a függöny mögül, hogy Molnár B. Tamás és néhány további gasztroguru miként kóstolja és méltatja a fogásaikat a pho-tól a pacalsalátáig. Valami ilyesmit érezhettek Attiláék is, amikor a világ legrangosabb étteremkalauzába bekerültek. Önképző vendéglátósként ez páratlan siker, jómagam legalábbis nem tudok hasonlót említeni a Kárpát-medencében.
Mediterrán hangsúlyú nemzetközi konyhát visznek, ami jól illik az elképesztő minuciozitással, a legapróbb részletekre kiterjedő odafigyeléssel kialakított szemgyönyörködtető beltérhez.
Az étlap bizalomgerjesztően rövid, ugyanakkor változatos is. Az állandó rovatban kínálnak két előételt, két levest, öt főételt, két gyermekeknek szánt fogást és két desszertet. Többek között kígyómakrélát kuszkusszal, céklával és hollandi mártással, tigrisrákot aglio olio e peperoncino spagettivel, tonkatsut (japán rántott húst) mangalicakarajból, szarvasgombás tagliatellével, Argentin Black Angus Ribeye-steaket füstölt burgonyapürével és fekete fokhagymával, valamint szilvásgombócot amarettóval.
Mindezen kívül tovább négy fogás szerepelt a napi ajánlatban, fehérboros fekete kagyló, vargányás tejszínes tagliatelle, ropogós hasalja beluga lencse salátával s a Pura Vida-ban kóstolt remek spanyol rákétel, a pilpil gambas, amit, mint Attila elmondta, továbbfejlesztettek addig, amíg úgy érezték, hogy több már nem hozható ki a műfajból. Mindez az étkezés végén, indulás előtt derült ki, így a „pilpil gambas 2.0” megkóstolása legközelebbre maradt.
Az italkínálat is igényes, több, mint harminc avatott kézzel összeválogatott bort kínálnak minőségközpontú helyi és francia pincészetek szortimentjéből. A söröket a nagyipar felső szegmenséből válogatták, néhány Balaton környéki főzde terméke elférne még az itallapon. A töményitalok a műfaj felső kategóriáját képviselik. Figyelemre méltó a koktélválaszték is.
Séfüdvözletként „csirkemájlevest” kaptunk aprócska pohárban, ami egyébként növényi krémleves volt csirkemájas felhanggal. A felszolgáló hölgy kérdezte utólag kedvesen, hogy kiéreztük-e a gyömbért és a kaffir-lime levelet belőle, nos, a gyömbért sikerült beazonosítani az ízképben. A lényeg, hogy egészében harmonikus volt az ötletes, jó indítás.
