A rendszerváltás óta eltelt több, mint három évtized vendéglátásának talán legnagyobb veszteségét a hagyományos borozók megszűnése jelenti. Nem kétséges, akadt ezek között nem egy, mely borként mért ki olyan folyadékot a kilencvenes években, melynek a szőlőhöz semmi köze nem volt, de aligha számított ez alapesetnek. Általában nem kiugró, de iható borokat kínáltak alacsony árfekvésben a hangulatos, nyerstéglás és/vagy faburkolatú pincékben városszerte.
Egy-kettő akad még ezek közül mutatóba, mint a Falk Miksa utcai, varázslatos hangulatú, egyszerű, de jól elkészített borkorcsolyákat kínáló Tokaji borozó, mely a műfaj egyik legmegnyerőbb képviselőjének számított régebben is, a Fő utcai Mátrai borozó, vagy a debreceni Egri borozó, s még akad néhány tucat példa országszerte, de a többség sajnos bezárt. S nemcsak a borozók zárnak be, hanem a hagyományos kiskocsmák is. Miként egy szegedi híradásban Puskás László, a város vendéglátásának ikonikus alakja megfogalmazta idén nyáron:
a belvárosi, negyed osztályú helyek elveszítették vendégkörüket. A törzsvendégek már régen elköszöntek és a túlvilágon emelik poharaikat, a fiatalok pedig nem kocsmáznak. Ahová nagytaták járnak, oda nem megy be egy fiatal.
Ebben a tudósításban került szóba az is, hogy a Propeller bár profilt váltott, Concept bisztró néven nyitott újra, úgymond előre menekülve. A hely Szeged pezsgő centrumának egyik stabil pontja volt hosszú ideig. Többnyire sörre-Unicumra ültünk ide be, de nem sokkal a Covid-járvány előtt egy este megkóstoltam a pacalpörköltjüket is, ami a legjobbak közé sorolnék, ízre, állagra, fűszerezésre egyaránt megfelelt a cseppet sem alacsony várakozásaimnak. Már szó volt arról e hasábokon, hogy Szeged igencsak esélyes a magyar pacalfőváros címre, így az elvárások is magasabbak.
