Quo vadis, Csókaszőlő?

Mert hogy tart valahová, az egészen biztos. Nem régóta kóstolhatjuk újra ennek a régi-régi fajtának a borait, hiszen szinte száz évre eltűnt a hazai kínálatból. Nincs egyértelmű bizonyítéka, de elképzelhető, hogy már a kadarka előtt termett a Kárpát-medencében.

Illuszráció Forrás: Pexels

Fotó: A szerző felvétele

A beszélgetések során szóba került jó néhány olyan komoly termelő, akik bedobták a fajta kapcsán a törölközőt. Nyilván minden gazdának megvannak a saját jól felfogott érdekei, és ezt tiszteletben kell tartani. Ugyan vélhetően egész életemben bánni fogom, hogy Kovács Nimród nem békél meg a kadarkával, és telepít valamennyit a Nagy-Egedre, de a pálya széléről bekiabálóknak nem szoktak lapot osztani. Így vagyok a csókával is. Azért igazán örömteli, hogy a Mátrában több termelő is telepített a fajtából. Már korábban beszámoltam Kovács Andrásék (Hegymente) és Hoffman Tibor (Itt és Most) kiváló borairól, sokszor méltattam Szentesi József borait is. Török Csaba csókáját még nem ismertem, még igen fiatal, Szászi Endrééké feszes szerkezetű, eleven volt, jó savakkal. A Vylyan két bora könnyed és elegáns volt, határozott gyümölcsösségük tette őket igazán emlékezetessé. 

Veliczky Zoltán és Schubert Ádám a pázmándi Apró Kertek pincészet gazdái. Ádám jött el a párjával a találkozóra, és mondhatom, nagyon örülök, hogy megismertem őt és a feleségét. Hogy sok ilyen termelő kellene? Igen, egyértelmű, bár nem nekem jut az értékesítés gondja, én csak a jobbik felét látom szőlőnek-bornak. De ugye senki nem várja el a hozzám hasonló majdnem naplopóktól, hogy ne örömködjünk érdek nélkül, ha elkötelezett és határozott célokkal megáldott bortermelőkkel találkozunk. A Velencei-hegység erősen lekopott vulkáni kőzettartaléka nem csak ennek a szőlőnek ad kitűnő hátteret. Egyedi, vibrálóan élénk borok ezek, érdemes megbecsülni őket.

De essék szó végre a vendéglátókról és arról a fergeteges élményről, amit tizenhárom évjárat csókáinak kóstolása jelent. Néhány év maradt csak ki az elmúlt két évtizedből. Kóstoltunk még az ősi, Bussay Laci által készített borokból is, hiszen a 2013-as évjáratig ő volt az úr Csörnyeföldön. Soha nem felejtem el azt a mozdulatát, amivel a frissen termőre forduló csókaszőlő leveleit simogatta. Személyisége, hatalmas szíve-lelke ma is hiányzik sokunknak. Borainak stílusa – kiváltképp az 1990-es évek végén – addig nem tapasztalt finomságot és természetességet hozott el a hazai borvilágba. Az érett szőlő selymes tapintása, sokszor kis maradékcukorral palackozott szürkebarátjai, traminijai vagy a feszes rajnai a zalai dombok vélhetően legszebb korszakát idézték. Nem tudjuk, milyenek lehettek akkor régen azok a borok, de a dombok ma is magukért beszélnek.

Fotó: A szerző felvétele

Bussay Dóri és Kis Tamás kedves házastársi csipkelődéssel kísérve mutatta be a borokat 2023-tól 2008-ig. Nem mindennapi sor volt, az évjáratok tökéletes lenyomatát mutatva. Ami érthető okokból csak kellően koncentrált és tiszta borokon keresztül tud érvényesülni. Mint rendszerint, most is felállítottunk egyfajta tetszési indexet. Hozzám hasonlóan sokan választották a legjobbak közé a kóstolt legöregebb és legfiatalabb tételt, 2023-at és 2008-at. Az előbbi energikus és igen határozott vonalival, lendületességével győzött meg, a 2008-as pedig a letisztult, elegáns, nem hivalkodó, még ereje teljében lévő, de lenyugodott karakterével. Az is lehet, hogy ebben az élményben benne volt a Lacival együtt kóstolt utolsó borok emléke is. Az ilyen emberek barátságáért hálát adunk, igaz?

Fotó: A szerző felvétele

Amúgy az egyik legszebb tétel szintén sokak szerint a 2011-es volt. Finom, szinte decens elegancia jellemezte, meleg aláfestéssel a fáradtság legkisebb jelét sem mutatva. 2015 és 2016 tökéletes lenyomata volt a tikkasztó és kiegyensúlyozott nyári időjárásnak. 2022 és 2021 még igen fiatal, 2023 remek potenciál, finoman árnyalt gyümölcsösséggel, kiváló arányokkal. Szerettem a 2020-ast is, nehezebb volt a helyzet a töppedt jegyeket sem nélkülöző 2013-assal. A bor szép volt most is, de elvesztette csókaságát. Az igazság az, hogy a maga nemében mindegyik bor önálló tanulmány lehetne. Egyelőre a köszönet és elismerés hangja erősödik bennem, ahogy telik az idő, előbb-utóbb elér majd a visszasírás élménye is. Nagyon jó volt tegnap Csörnyeföldön, számomra visszahozott valamit a régmúlt kővágóőrsi világmegváltásaiból is. Talán néhányan még emlékeznek rá. Boldoggá tesz a tudat, hogy van, aki még tudja, mit ér a zalai táj. Mert érdekes módon valaha ez a két ragyogó táj egy borvidéket adott. Zala vármegye és a Káli-medence. 

Ja, és még néhány palack vásárolható a szépségek némelyikéből!