Borra sör Egerben, avagy a Nyolcas pincétől a Humbák Művekig

Divat manapság leszólni a magas alkoholtartalmú, korpulens vörösöket, az eleganciára, könnyedségre és gyümölcsösségre hivatkozva.

Fotó: Borbély Zsolt Attila felvétele

Kellemes meglepetés volt a Rock Café, melynek létéről sem tudtunk, a „Mutass egy kocsmát!” nevű, ezidőtájt 63.885 tagot számláló Facebook csoportban ajánlották, látván, hogy egri helyeket teszek fel sorozatban. A rendkívül hangulatos belteret nagy gonddal alakították ki a névnek megfelelően, tetszetős megoldás, hogy az ajtó fölé szereltek egy gitárt, amit minden ajtónyitás/csukás megpenget.

 

Igényes a töményitalszortiment, a borválasztékot nem tanulmányoztam át, de vélhetően azzal sem kell szégyenkezzenek, a két Kovács Nimród jegyezte nedű a pult mögötti polcon jót ígér, csapon a cseh multisörök – szűretlen Staropramen és Pilsner Urquell – mellett a műfaj talán legsikerültebb képviselőjét, a Bernardot is tartják. A háttérzenét itt tényleg rockszámok adják, nem úgy, mint a szegedi Blues caféban, ahol tingli-tangli szól és még kérésre sem tesznek olyan zenét, ami a név alapján odaillene.

Fotó: Borbély Zsolt Attila felvétele

Örömmel tapasztaltuk, hogy a kilencvenes évek első felében megismert HBH söröző, ahová sztrapacskázni jártunk harminc évvel ezelőtt, még mindig csapolja a magyar kisüzemi HBH söröket. Ellentétben a szegedi egységgel, mely sajnos a HBH-ból HB lett, s ahová velővel töltött rántott palacsintát enni jártunk joghallgató kollegáimmal, ugyanabban az időszakban, a diákmenzát megszégyenítő kedvező árak miatt. (Az ételfotók alapján a konyha nem sokat változott, de az említett jó kis előételt nem leltem az étlapon, van viszont velővel töltött sertésbordájuk és csülkös pacalpörköltjük.) Visszatérve az egri HBH-ra, a hely igen népszerű, köszönhetően a hangulatos beltérnek, a tisztes adagoknak és még mindig baráti díjszabásnak. Nem is kaptuk helyet bent, kint ülhettünk csak le az asztalokkal összeláncolt székekre. A felszolgáló zárás előtt több, mint egy órával nem kívánta a láncokat kioldani. Elfogadtuk a helyzetet, becsúsztunk a székek ölébe, ahogy tudtunk, s úgy iszogattuk a nosztalgikus érzéseket ébresztő, karakterben, minőségben nem sokat változott söröket.

Borbély Zsolt Attila felvétele

Ismét beültünk a város talán legszínvonalasabb bárjába, az Artiszt – Wine and Spirit-be, ahol csodás a beltér, kiemelkedő a töményválaszték, s szép szortimentet kínálnak egri borokból, nem mellesleg néhány kiemelkedő sör is akad.

 

Meglátogattuk a Jászapátiban működő Guri főzde helyi márkasörözőjét, ahol több, mint húsz főzet van csapon, akár a többi kimérésben Biatorbágytól Törökbálintig. Tételenként változó a minőség, de egy alapszintet minden sörük megüt, a beltér megnyerő, a kiszolgálás kedves, szerettünk itt lenni. Ismét betértünk a Műhely Bar&Feeling nevű kultúrkocsmába, mely a Tiltott Csíki Sörmanufaktúra helyi képviselője. Épp valami ugatós rap ment, egészen borzalmas, kérdezte is egyikünk, hogy esetleg lehetne-e más zenét tenni. A pultos érdeklődött, hogy mi lenne az, mondtuk, hogy jazz vagy blues, nem mondott nemet, de határozott igent sem a kérésre, tény, hogy maradt a kellemetlen háttérzaj. Ráadásul a csapolt sör elfogyott, így a palackosak közül voltunk kénytelenek választani, de hát éjféltájban az ember örül, ha Csíki sört ihat Egerben s nem morog.

Meglátogattunk ezek mellett több nem kiugró kocsmát, melyek fő erénye, hogy nyitva tartanak 23 óra után, amikor a legtöbb egység bezár a városban.

A Humbák Művek Borkápolnájában tettünk pontot a második nap kocsmatúrájának végére.

Borítókép: Borbély Zsolt Attila