Magyarország nyugati részén, az osztrák határ és a Duna között fekvő Balaton Borrégióban ma már 14 kiemelt minőséget kínáló kijelölt területen készíthetnek komoly borokat a termelők. Az itt termő borok sajátos és egyedi jegyeket mutatnak. A termőterületre nagy hatással van a Balaton, mint természetes vízfelület és az alapvetően vulkáni kőzetekből felépülő Dunántúli-Középhegység. Hagyományosan a Balaton északi oldala volt a szőlőtermő terület, a délnyugati végén, a vulkanikus lejtőkön található a híres Badacsonyi borvidék. A kéknyelű, szép szürkebarátok és remek olaszrizlingek hazája, de egyre többen nyúlnak ma már kékszőlőhöz is errefelé. A keleti medence a Balatonfüred-Csopak és a Balaton-felvidék borvidékeknek ad helyet. Itt az északi part leheletnyivel talán hűvösebb részén a szőlő homokkövön terem. Kiemelt szerepe van a borvidéken az olaszrizlingnek és egyre inkább a sok helyre visszatelepített furmintnak, kékfrankosnak.
A Balatontól északnyugatra, kialudt vulkán lejtőin található a történelmi borvidék, a Somló, amelynek fahordós, házasított borai egykor a tokajihoz hasonló hírnévnek örvendtek. A Somló - bár nagyon kis borvidékről van szó - az utóbbi évtizedben komoly jelentőségre tett szert. Klimatikus és talajadottságai predesztinálják arra, hogy újra kiemelkedő területté váljon. Új borászatok épülnek, az ültetvények nagy része is átalakult. A Somló különösen jellegzetes borokat ad, különleges, ásványos karakterrel, jó érlelési potenciállal és kifinomult eleganciával.
A tó déli partján található egy viszonylag új terület, Balatonboglár, ahol a termékeny talajok között homok és lösz is támogatja a szőlő növekedését. Ezen a vidéken az északi oldal fehérboros hegemóniájával szemben sok komoly vörösbort és remek pezsgőalapborokat is találunk.
Zala furcsa módon itt is van – ott is van. Egyeik alrégiója a Keszthelyi hegység keleti oldalát foglalja el, kissé messzebb található része már a szlovén határ közelében gazdag aromatikájú, szépsavú borokat ad.
Ez eddig a hivatalos bemutatás. Annak idején még rendszerint azt tanultam, azért kell az embernek útiterv, hogy tudja, mitől tér el. Egy időre búcsút veszünk a Balatontól, de szeretnék bemutatni két olyan termelőt, akik kissé másként látják a tó körüli szőlő- és bor jövőjét. Saját ízlésük szerint formálják a fajtakínálatot és borstílusukat is. Kell ez nekünk? Lehet, sokan megkérdőjelezik a két fajta – a pinot noir és a sangiovese – előtérbe helyezesét, én nem tartozom közéjük. Mégpedig azért nem, mert bármerre járjunk is az országban, a minőséget és egyediséget tartom a leginkább követendő útitervnek. Ha olyan fajtában látja meg egy gazda a termőterületének lelkét, a sajnos túl gyors tempóban változó klimatikus adottságokat is figyelembevéve, ami eddig nem, vagy csak gyenge hasonmásként termett egyik-másik borvidékünkön, nos talán nem ördögtől való ebben a körben igazat adni nekik. De póriasan mondhatom azt is, inkább egy jó Szent-György-hegyi pinot noir vagy sangiovese, mint egy százhuszadik jellegtelen olaszrizling.